A SEria.hu a SONY márka mobiltelefonos barátainak oldala.
A "SONY" a Sony Corporation, Japán bejegyzett kereskedelmi márkája.

Az oldalunkon említett make.believe, Xperia, Walkman, Cyber-shot, Exmor'R és más Trade Mark védjegyek és logók a SONY tulajdonát képezik. Ezeket ™ hivatkozással nem jelöljük oldalunkon.


A SEria.hu csatornái:
Facebook oldalunkat naponta frissítjük. Látogass el Facebook oldalunkra!

TESZTEK

Vivát Vivaz! - 5. rész

A Symbian OS 9.4 S60 v5

Ha poénkodni szeretnénk, akkor elmondhatnánk, hogy a világ a mi mostani szemszögünkből nézve két részre osztható, azokra akik használták már a Symbian operációs rendszert és azokra akik nem.
A poénban azonban mégis van valami. A Sony Ericsson márka ismerői ugyanis a hajdani UIQ bezárása után nemigen találkoztak hasonlóval.
Feltételezzük, hogy nagyon sok korábbi Sony Ericsson tulajdonos fog váltani Vivazra, és így nekik újdonság lesz az az operációs rendszer ami Vivazon fut. Akik netán a Nokia, vagy esetleg más gyártók irányából érkeznek el Vivazhoz, talán már találkoztak vele, és ide sorolhatók a Sony Ericsson UIQ modellek tulajdonosai is, akik számára egy sor lényeges részlet szintén nem ismeretlen.
Nem szeretnénk túlzottan elméleti kérdésekbe bonyolódni, így most nem is merülnénk el a Symbian operációs rendszer rejtelmeibe. Akik ismerik, azoknak van némi fogalmuk róla, akik nem, megtanulják menet közben. Sokkal inkább szeretnénk Vivaz néhány használati kérdésével foglalkozni, illetve olyasmikkel, amik eltérésként újdonságot jelentenek az esetleg már Symbian-ismerők számára is.

Röviden és tömören a lényeg: Vivazon a Symbian 9.4-es operációs rendszere S60-as felületének 5-ös verziója fut. Az, hogy ezek a számok miért ennyi és így, arról hosszan lehetne írni, de mi ezt átugornánk.
Ez a Vivazunkon futó operációs rendszer és a hozzá járó felszín 2007-től létezik, a sorozatszámokból is sejthetjük, hogy sok éves, sőt évtizedes előzményekre vezethető vissza, és a Nokia fejlesztésének köszönhető. Más értelemben ez a jelenlegi OS a Symbian^1, azaz a Nokia eredetileg kialakított alapelveire épülő első, mind a mai napi folyamatosan fejlesztett rendszere.
A többszöri javítások, kiegészítések után meglehetősen biztonságosnak mondható, de sajnos alapelveit tekintve nem a legkorszerűbb rendszer. Ma már a mai mobil-operációs rendszerek körében kissé elavultnak tekinthető, de éppen a hatalmas múltja miatt megvan az az előnye, hogy rengeteg alkalmazás, játék található rá, másrészt napjainkban a legelterjedtebb is, ami megkönnyíti az átjárást az egyes gyártók hasonló termékei között. További előnyei közé sorolható a kiemelkedő Java futtatási képesség, a multitask alkalmazásfuttatás, a moduláris felépítés, és a programozók számára a könnyű fejlesztés lehetősége. Ma a világon eladott okostelefonok túlnyomó hányadán valamilyen Symbian verzió és valamelyik felülete fut, hegemóniáját a belátható két-három éven belül semmilyen más konkurens rendszer nem veszélyezteti. A Nokia 2009-ben GPL licenszbe sorolta át korábbi saját rendszerét - bár azt megelőzően is licenszdíj ellenében lehetővé tette másoknak a használatát -, megalapította a Symbian Foundationt és több cég társulásával egy közös nyílt platformmá alakította át. Ma a rendszer minden irodalma elérhető bárki számára, és olyan cégek működnek közre a távlati fejlesztésben a Nokia mellett mint a Sony Ericsson, Sharp, Samsung, Mitsubishi, Motorola, hogy csak néhányat említsünk. Kevesen tudják, hogy a japán Sony Ericsson modellekben is a Symbian egy változatát, a MOAP(S)-t használják, igen sok más japán gyártóhoz hasonlóan.
A Symbianra ma tehát az alapítványi szerződést aláíró bármely cég fejleszthet saját OS kiegészítéseket, módosításokat a felszabadított dokumentáció alapján, ezt tette a Sony Ericsson is Vivaz esetében, de az új tervezett Symbian OS csakis a Symbian Foundation szövetségesi aláíróinak közös egyetértésének feltételével jöhet létre. Hírek szerint a Nokia vezérszerepében készülőfélben is van egy újabb, alapjaiban megreformált operációs rendszer, aminek 2010-ben lesz a premierje, de mire ez "gyártásérett" lehet és a tervezett, visszafelé csak korlátozottan érvényesülő kompatibilitási szabályok miatti várhatóan időigényesebb felfutás miatt, nem hozza rövid időn belül magával a közelmúltban és a közeljövőben megjelent modellek gyors elavulását. Ilyen szempontból sem számíthatunk tehát Vivazunk 2-3 éven belüli technológiai amortizálódására.

Vivaz és az S60 felület

Az előzmények ismerete után tehát nem meglepő, hogy Vivaz nagyon sokmindenben hasonló néhány más Symbian mobilhoz, így például a már cikkünkben többször emlegetett Nokia 5800-hoz, vagy a Samsung i8910-hez is (amik a kijelzőméretekben is "fillérre" megegyeznek). Amit még nem árt tudni, az az, hogy az S60 rendszeren belül a Nokiák szinte ikertesvér szinten hasonlóak egymáshoz, a Samsung és Vivaz (illetve Satio) ellenben több apróságban eltérő a Nokiáktól. A Samsung alaposan a saját ízlésére szabta a kezelőfelület látványát, igen sok saját ötlettel javított a használaton, a Sony Ericsson kevésbé, de vannak Vivaznak is olyan elemei, amik meg csak rá jellemzőek.

Nokia 5800 témamenü Vivaz témamenü
Nokia 5800 XM Vivaz
A Sony Ericsson részben hozzáadott néhány ötletes és kevésbé ötletes megvalósítást a kezelőfelülethez, ami néhány esetben dicséretes, részben pedig vett is el belőle, ami meg kevésbé ad okot a tapsra. Vannak olyan momentumok amik esetében nem igazán értjük a fejlesztők szándékát.
Ilyen például az "alap" S60 felületből az equalizátor kiemelése, vagy néhány olyan menü eltüntetése, ami meg a más modellekhez köthető kompatibilitás irányába volna célszerű. És lám, az élet azért szép lassan a helyére teszi ezeket a kérdéseket, mert például az equalizátor hiánya óriási felzúdúlást váltott ki, de ide sorohatjuk az FM rádió RDS funkciójának hiányát is. De ezek csak azok, amikre azok figyelnek fel akik nem tudják, hogy az OS9.4 egyébként még mire lennne képes, és amikre tulajdonképpen a hardveres feltételek is adottak Vivazban.
Akár a Nokiákra, akár a példa Samsungunkra nézünk, azt mondhatjuk, hogy az OS-funkciók egy része nem jelenik meg Vivazban. Mi úgy gondoljuk, hogy az egyediséget nem levonással, hanem sokkal inkább hozzáadással kellett volna megjeleníteni. Például a már említettek mellett feltehetjük a kérdést: widgetek miért nem, ha ...?

A "hozzáadott érték" nem elégséges aránya itt-ott a fejlesztők lustaságára utal, teljesen testidegen például az egyébként ötletesen meghívható médiamenü (Fénykép - Zene - Videóklip) megjelenítése, ami ugyan a Sony Ericsson más modelljeiben már megszokott látványt adja, de mivel teljesen eltér a menük szabvány S60 megjelenésétől, kidolgozatlannak hat. Bizony lehetett volna azon még gondolkodni, hogyan is illeszkednének például a média fejezet részletei szebben az egészbe. Mindemellett a döntés utóbb kegyetlenül megbosszulja magát. Most aztán a fejlesztők "ehetik a kefét": hova is illesszék be az equalizátor funkciót a menübe vagy a Java alapú Sony Ericssonokból mechanikusan átemelt zenelejátszó grafikus képének megjelenítésébe. Márpedig equalizátor nélkül egy mai zenelejátszó olyan mintha egy asztal négy lábából egy hiányozna. Ezen édeskevés az a segítség, hogy a cég utóbb kiadott egy telepíthető saját "equalizátornak" nevezett alkalmazást, ami egyébként nem az. Még az a szerencse, hogy tudunk ajánlani egy olyan alkamazást, ami amellett, hogy teljes értékű zenelejátszó, legalább annyi vagy több szolgáltatással mint a Sony Ericsson beépített lejátszója, de még egy valódi 10 sávos equalizátor is van benne. Ha nem tennénk meg ezt mi, akkor a Vivaz tulajdonosok szegényebbek lennének egy alapvető szolgáltatással.

Ha valakinek sok dolga akadt már különféle Symbian mobilokkal, akkor jól tudja, hogy sok esetben valahogy nem logikusan esnek "kézre" a logikus műveletek, és nem is a legkényelmesebben. Nyilván nem véletlen az a megszámlálhatatlan alkalmazás amik a szabvány felület kényelmetlenségein javítanak. Ezen a problémán szerencsére egy okos ötlettel igyekszik rajtunk segíteni Vivaz is.
Többféle standby képből választhatunk, köztük a Sony Ericsson alapjaiban igen jó sikerült, a kijelző felső sávjában megjelenített slot-rendszerével és alsó gyorsindító menüjével.
A standby nézetet a "Készenléti mód téma" menüpont alatt választhatjuk ki. Itt választhatunk az Ujjhasználat, a Sony Ericsson, a Teljes oldal, a Kicsi (eredetileg: Basic) vagy a Navigációs sáv megjelenítése között.

Ujjhasználat Teljes oldal Kicsi Navigáviós sáv
Ujjhasználat Teljes oldal Kicsi Navigációs sáv

A fenti képeken az egyik kedvenc témánk hatását is látjuk, a megjelenített ikonok és az érintőterületek szinezése a témától függ, más témák esetében másként festhet, de a lényeg ugyanaz, ezek a készenléti módok a szabvány S60 standby képek. Vivazon ceruza nélkül az Ujjhasználat, a Kicsi és az itt fent nem látható Sony Ericsson standby (készenléti mód) használható, a többinél csak a ceruzával van esélyünk.
Ezeket a standby kép megjelenéseket is néhány trükkel testre szabhatjuk, az igazi szenzáció azonban a Sony Ericsson standby - alapértelmezett - kép, ami felül 5 ikonból áll:

Alul pedig az ún érintősávból, ami az itt alább látható felsoroláson túl még ezek felett egy közvetlenül a zenelejátszóra mutató ikonból is áll.


A háttérkép menü
A háttérkép menü
Az előző képeket a használati útmutatóból emeltük ki, érdemes alaposan áttanulmányozni a lehetőségeket, mert az összes standby kép közül ez a leghasználhatóbb, jobb mint az eredeti S60-asok.

Az alsó érintőmenü funkciói egyértelműek, a felső 5 ikonos sávot néhány korlátozás mellett testreszabhatjuk, megváltoztathatjuk a sorrendjét, kinek milyen sorrend megfelelőbb. Az egyes ikonokhoz (slotokhoz) tartozó tartalmak között oldalirányú csúsztatással lépegethetünk, egy aláhúzás mutatja, hogy éppen hol is vagyunk.

A sorrendet az első ránézésre nem túl logikusnak tűnő Háttérkép menü címszó alatt változtathatjuk meg, két azonosra természetesen nincs lehetőségünk.
A Háttérkép elnevezés alatt egyébként az 5 ikonos felső sáv alatt megjelenített tartalmat kell értenünk. Az ideiglenes elhelyezésre szolgál az "üres" nevű, de ha a sorrenden nem akarunk változtatni, vagy már kedvünkre megváltoztattuk, akkor ide is tehetünk valamit. A tartalmakat a Kép menüpont kiválasztásakor tetszőleges képre, az Adobe Flash menüpont kiválasztásakor tetszőleges swf fájlra cserélhetjük le, ami utóbbi lehet Flash alkalmazás, vagy tetszőleges Flash animáció ami megtalálható Vivaz valamelyik könyvtárában (ezeket egyébként automatikusan megkeresi). Gyaníthatóan a legtöbb új Vivaz esetében itt azt a bizonyos - elég lassan reagáló és emiatt gyorsan megunható - golyós Flash játékot találjuk alapesetben. Érdemes ezt lecserélni a gyártó oldaláról ingyen letölthető Mobile Aquarium nevű aktív flash file-ra. Ez sokkal látványosabb, jobb-bal irányba dönthető, nappali-esti napszakfüggő látványt nyújt és még a pontos időt is mutatja, tehát van hasznos funkciója is, jobb mint a Flow nevű animáció.
Ha majd igazán fel akarjuk dobni Vivazunk 5 ikonos funkcióit, akkor kénytelenek leszünk további Flash alkalmazásokat keresni, mondjuk például a Time Machine nevűt, ami egy előre-visszaszámláló időmérő, vagy keresgélni majd a SEria fórumában ettől még hasznosabb Flash tartalmak után. Vivaz a kijelzőn is és a webböngészőben is a Flash Lite 3-at támogatja, illetve utólag telepíthetjük az Adobe újabb verzióinak lehetőségét is.

Dicséretes és nagyon hasznos dolog ez a Sony Ericsson standby kép. Talán még jobban is tudnánk élvezni, ha a megjelenített 5 ikon valamivel nagyobb lenne! Így, csak körömmel kezelhető, ami nem túl szerencsés egy nyitóképen, és mint láttuk, az S60 variációk közül az "Ujjhasználat" nevű esetében megoldott a dolog, ott ujjal kényelmesen használható ikonokat találunk, sőt az ikonok grafikája is a témamotívumokkal tuningolható. OK! Szőrszálhasogatók vagyunk, tudjuk, hogy rendelkezésünkre áll az érintőpanelen itt az oldalra csúsztatás, de ha már az ikonok koppintásra is fel vannak készítve, teljessé is tehettük volna az ergonómiai követelmények kiszolgálását. Meg aztán "nem került volna sokkal többe" ha a két szélső tartalom után nem kellene elakadnunk és visszafelé tologatnunk, ha a szélsők továbblépnének ismét az elsőkre. Apróságnak és kötözködésnek tűnő felvetések ezek, de számunkra úgy tűnik, mintha a fejlesztők megelégedtek volna azzal, hogy így letudták a feladatot, és kész, a havi fizetés felvehető. Pedig a világpiacon a dícséret csak akkor jár, ha valami a tökéletességig ki van dolgozva, és erre az alkotók mintha nem törekedtek volna. A kritikánkat már csak azért is teljesen jogosnak érezzük, mert a Sony Ericsson standby képére nem lehet a "szabványos" S60 témafájlok tartalmát rárakni, azaz másképpen megfogalmazva: egy a szabad testreszabhatóság érdekében létrehozott felület esetében éppen az elemi látvány egészének tesztreszabhatóságát vették ki a lehetőségből az alkotók. Mintha majdnem ugyanarról lenne szó mint a médiamenü, illetve a zenelejátszó esetében...

Satio és Vivaz az S60 felületet illetően ikrek. Viszont Satio nagyobb kijelzőjén az azonos felbontás mellett szélesebb térközök jelennek meg az ikokon között, illetve a gördítősáv és az ikonok között. Emiatt Vivaz kissé nehezebben kezelhető, különösen a gördítősávon történő tologatás zavaró nagyobb ujjakkal vagy kisebb körmökkel rendelkezők számára. Ezt be kell gakorolni, különben például az Alkalmazások képen rendszeresen a Médiakiszolgálót fogjuk indítani.

Görgetés, kinetikus kijelzőkép-mozgatás. Megintcsak ne tekintse az olvasó kötözködésnek, de megkérdeznénk: miből gondolták a fejlesztők, hogy az Alkalmazások menüben felesleges az érintőpanelen a görgetési funkció? Különösen amellett, hogy éppen az előbb említettük: nehéz itt a görgetősávot kezelni. Idővel rengeteg alkalmazásunk, játékunk fog összegyűlni, miért nehezítik meg a dolgunkat? Talán felmerülhetett az a gond, hogy a görgetés esetén nagyobb valószínűséggel indítanánk el valamit? Igen? Akkor mondja meg a kedves fejlesztő, hogy ha a Nokia és a Samsung képes volt erre is megoldást találni, akkor itt meg miért...
Sejtjük, az van a háttérben, hogy Satio esetében nem ilyen zavarók ezek az apróságok, és ami Satióra elkészült az újabb munkaráfordítás nélkül került ide, de talán mégis illett volna tudomásul venni, hogy Vivaz kisebb kijelzőjén más a helyzet.
Nem a Sony Ericsson standby kép alkotóinak érdeme, hanem az ez alatt elfedett S60 felületnek, hogy az ikonsor feletti szűk sávra koppintva előjön a felhasznált témánk szerinti grafikával AZ ÓRA, és itt az ébresztést is gyorsan be tudjuk állítani. Ezt csak azért említjük, mert a használati útmutató nem teszi, de jó ha tudjuk.

Van egy dolog amiben kategórikusan ellent kell mondanunk sok más tesztelőnek, akik a kinetikus görgetés szebb látványát hiányolták. Nekünk a két hónap alatt egyáltalán nem hiányzott a "kinetikus görgetés" tapasztaltnál látványosabb megoldása. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy nem egy agyondícsért kinetikus görgető mobil volt már a kezünkben. Ha sok fotónk, miegymás összegyűlik, teljesen használható az ami van, és még kényelmes is. Ez a kérdés tehát szerintünk nagyon is rendben van.

Van viszont még bajunk. A menü és a fájlkezelés esetén - ha nem tudnánk - nem jönnénk rá, hogy ott belül egy 720 Mhz-s CPU dolgozik. Nem mondhatjuk, hogy Vivaz e téren lassú, nagyon is használható, csak éppen szemmel láthatóan lassabb mint a ma már a mobilos időszámításban műemléknek számító Nokia 5800 XM, vagy az öregkorba lépő Samsung i8910 HD.
Az első publikus fw-hez képest a mai gyorsabb, igaz, történnek korábban nem volt események is (például egy titokzatosan megjelenő aztán eltűnő apró sis fájlocska a fájl-listán), feltűnnek egy pillanatra - akárcsak Satio legújabb firmware-je esetében - az ikonok mütyür verziói, idegesítően lelassult a Telepítőfájlok és a Telepített alkalmazások listáinak megnyitása ésatöbbi, de legalább általában tényleg gyorsabb - az előző verzióhoz képest. A telepítő és telepített fájlok listáit viszonylag ritkán babráljuk, de akkoris. Elismerjük, kevés használó van abban a helyzetben, hogy ott van előtte az asztalon a két konkurens modell. Dehát valahol mégis meg kell állapítani egy "mihez képest" értékítéletet. A fejlesztőknek nem állt volna rendelkezésükre az ami nekünk? Nem tették volna egymás mellé az említett legalább két versenytársat? Most még nem késő: tegyék meg mielőbb!
Szóval jelen pillanatban azt mondjuk: Vivaz még nincs belőve sem ergonómiailag, sem a hardveres képességek kihasználása terén az optimumra! Lesz ez még jobb is! Nagyon bízunk benne, hogy már a következő szoftverben.

Engedtessék meg itt, egy az előbbiekkel összefüggő, és a korrekt képhez mindenképpen hozzátartozó kiegészítés. Kedves olvasóink! Ugye tudják, hogy más gyártók esetében sem jobb a helyzet. Még annak a gyártónak az esetében sem, aki pedig a Symbian atyjának számít. Ismerünk olyan Nokia modelleket, amik esetében még a 3.-nak (azaz = harmadiknak) kiadott firmware sem volt mentes elemi hibáktól. Éppen e napokban érkezett egy csomó Nokia modellre az újabb firmware frissítések halmaza, köztük olyanokhoz is, amik másfél évvel ezelőtt kerültek a kereskedelembe. Vagy említsük meg az LG és a Samsung azon példáit, amikor a gyártó egyszerűen figyelmen kívül hagyta a hibák javítására vonatkozó teljesen jogos vásárlói észrevételeket? Mindezek ismeretében gondolkodjuk az előbbieken leírtakra.

Talán cikkünk arányaiban mintha túl sokat foglakoztunk volna a fő látványoldalak tesztreszabásának kérdéseivel, más dolgokról meg nem szólunk. Mi erre azért szántunk arányaiban több időt és sort, mert meggyőződésünk, hogy Vivaz használatának, megszeretésének egyik legfontosabb eleme az, hogy mennyire jár, járhat a kedvünkben a látvány, vagy milyen mértékben alakíthatjuk kedvünkre azt a látványt amit majd aztán mindig nézni fogunk. Azt javasoljuk másoknak is, hogy a kezdeti ismerkedés után ez legyen a második lépés.

A továbbiakban hosszasan írhatnánk Vivaz menürendszeréről, a GPS-navigációról, a rádió és egyéb funkciókról. Ezek helyett azonban volna még más mondanivalónk, ami talán ettől érdekesebb, és kevésbé unalmas lenne. Tehát: Vivaz cikkünkben nem említett szolgáltatásaival az égadta világon semmi bajunk nincs. Teszik a dolgukat, ahogy a feladathoz applikált chip teszi, a telepített alkalmazásokat meg látja a tulajdonos, kipróbálja saját maga, mi nem tudjuk az ő véleményét megelőlegezni. Talán egyetlenegy tippet adnánk az internetezéshez: próbálják ki az Opera Software böngészőjét. Jobb az mint amit telepítve kapunk.
Az az igazság, hogy rengeteg kijelzőkép-mentéssel, jegyzettel készültünk e cikkünk megírására, de már az 5. oldalnál tartunk... ne legyen kisregény ebből az irodalminak amúgy sem tekinthető művünkből. Ha valakiknek vannak/lesznek olyan kérdései, amikre itt nem talált választ, beszéljük meg a fórumban, ahol - és ez is mutatja Vivaz vitathatatlan sikerét! - napról-napra egyre több Vivazos gyülekezik. A sokak számára új Symbian dolgokról is ott lehet tapasztalatokat cserélni, tippeket találni.

Mivel egyszer csak be kell fejeznünk értekezésünket, még egy olyan dologra hívnánk fel a figyelmet, ami Vivaz élvezetét teljessé teheti.

Vivaz mint az ideális videózás mobilja.

Vivazt a hardveres háttere, a kijelző képminősége és nem utolsó sorban a TV kimenet lehetősége egy zsebben hordható "DVD lejátszóvá" avatja. Nem csak arról van szó, hogy Vivaz 720p HD videókat vesz fel és játszik le, hanem arról is, hogy rendkívül jó minőségben nézhetünk meg rajta filmeket, zenés videóklipeket.
A HD felvételeink esetében egyébként a Nokia 5800 tulajdonosok ne is álmodozzanak arról, hogy a mi felvételeinket megnézhetik a saját mobiljukon, kár is ezek átmásolásával fáradozni, az 5800 XM kapásból megtagadja ezek lejátszását. A Samsung versenytárs ugyan igyekszik ami tőle tellik, de néha akadozik a mi HD felvételeinktől, sok ez neki, pedig illene...

A HD felvételek mellett a tapasztalataink alapján a 720 MHz "előjön" a lehetséges legjobb videók lejátszása esetében is.
Mély tisztelettel fejet hajtunk a koreaiaknak az i8910 HD DivX lejátszási képességére utaló szövege előtt. Sőt minden koreai mobil ilyen felirata előtt, mert az eset nem egyedi. De leginkább azok előtt, akik elhiszik ennek a valódi értelmét. Mert a dolog manapság még sokkal inkább egy vevőcsalogató hablaty mint valódi képesség. Vivazunk a maga jóval erősebb 720 MHz-es CPU-jával és gyakorlatilag azonos egyéb hardveres építőelemeivel, egy nagyságrenddel nagyobb cache területével nem vállalkozik erre a szövegre. Pedig megtehetné - csak éppen akkor ugyanúgy nem mondana teljesen igazat ahogyan a koreai gyártók.
Valahol Koreában kitalálták, hogy ez milyen jó fogás lesz. Jól hangzik, a boldog tulajdonos büszke lesz rá, aztán a valóságban úgysem próbálja ki a tulajdonosoknak csak elenyésző százaléka. Ezt egyébként úgy látszik a tesztelők sem próbálták és emiatt a "felirat" alapján rangsorolnak egyes mobilokat DivX képesség feliratot nem mutató mobilok elé. Nos éppen itt ül velünk szemben az aki megtette, és lesújtó a véleménye. Próbálkozott ő sokféle DivX-szel, de nem minden arany ami fénylik, tulajdonképpen működik a dolog, csak éppen sok értelme nincs.
DivX-DivX na és? Mi van, ha legyártunk egy olyan más videófájlt, ami nagyjából mindkét mobil fehérkönyvének repertoárjában szerepel, de olyat ami aztán valóban videó. Legyen ez egy WMV videó. Windows Media Video 9 640x360: 29,97 fps 2140 Kbps, audio: WMA 44100Hz sztereó hang 192 Kbps, a "fájlocska" 780 MB. Kábelek, töltögetés. Eredmény: az i8910 felismeri, elindul, kifagy kb. fél percen belül, és többet nem is akarja látni. Vivaz felismeri, elkezdi lejátszani, és a videó teljes hosszában végignézhető. Az adatok azért közölve, hogy bárki ellenőrizhesse. Konkrétan ez a formátum egyébként nem is szerepel Vivaz fehérkönyvében...
Naszóval. Nyugodjanak meg a Vivazosok, DivX hablaty ide, DivX hablaty oda, Vivaz sokkal nagyobb terhelést jelentő videófájlokat képes lejátszani mint a Samsung. Aminek egyébként meg is van az elméleti magyarázata is az áramkörökben.
Vivazkínozó kisérleteinkben gyakorlatilag odáig jutottunk, hogy Vivaz jóval a kijelző megjelenítési képességeit meghaladó videókat képes lejátszani, azaz olyan - gyakorlatilag csak a PC monitorunkon látható részletezettségű - képtartalmakat, aminek a 640x360-as kijelzőméret mellett már nincs értelme, mert a többletrészletek nem látszódnának, nem észlelhetők. Ezen a tényen nem segítene semmilyen DivX tönörítés sem. Kisérleti videóink egy részét - csak a kijelző méretére csökkentett - eredeti DVD HD formátumból szereztük. Lehet ettől jobb valami? Sokkal inkább kellett azzal foglalkoznunk, hogy hol húzódhat az a határ ami fölé értelmetlen menni, mert csak a fájlméret hízna feleslegesen, "jobbat" úgysem látnánk a kijelzőn.
Érdekes, hogy videólejátszásban a Nokia 5800 alig maradt el a Samsungtól, a 30 fps-es 1500 kbps MP4-es videókat ő is lejátszotta illedelmesen. De a Nokián sem futottak egyes MP4 példányok, amik Vivazon még vígan. Satio szintén jobb videólejátszó mint a Samsung 2009-es EISA díjazottja. Szóval más az elmélet és más a gyakorlat, de más a valóság és más a reklám is.
Ma már attól nagyobb élményt, mint filmeket nézni Vivazon, tökéletes kép és hangminőségben, tökéletes sztereó hanggal, magas dinamikával egy Sennheiser fülessel (csak ez van nekünk...), nem is tudunk elképzelni. Ezért érdemes élni.
Ajánljuk mindenkinek, aki teheti, élvezze ezt a lehetőséget!

Kézírás felismerés

Ezt a szolgáltatást Vivaz esetében szerettük meg. Találkoztunk már vele természetesen korábban is, de valahogy mégis idegenkedtünk tőle. Talán azért, mert eddig leginkább a Nokia 5800-on és ezt megelőzően Sony Ericsson UIQ mobilon használtuk, ami utóbbi egyébként sokkal kellemesebb művelet volt. Nagyon alapos okokból feltételezhetjük, hogy Vivazban szoftveresen nincs több ehhez mint a Nokia esetében. Mégis, Vivazon ez élmény, a Nokián leggyakrabban félsiker. Ami a hatalmas javulást hozza ehhez, az a Vivaz kijelzője előtt található rezisztív érintőpanel érzékenysége és pontossága. Ez a panel mind a tanítási időszakban, mind pedig a tényleges írás időszakában óriási előrelépés a korábbiakhoz képest. Például, ilyen jól működő ékezet-megkülönböztetéssel még nem volt dolgunk. Csak javasolni tudjuk mindenkinek: próbálja ki, gyakoroljon vele, bele lehet jönni, és nagyon hasznos dolog! Egy idő múlva sokkal gyorsabbak leszünk mint a virtuális billentyűzetünk bármely nézete esetén.

Fagy-e Vivaz?

Akinek bármilyen asztali számítógépe van, az már találkozott az operációs rendszer váratlan húzásaival, lefagyással, újraindulással, ilyesmivel. Tulajdonképpen van is egy olyan törvény, hogy ami sok elemből áll és még valamilyen operációs rendszer is fut rajta, az vagy az alkotóelemek, vagy az OS miatt előbb-utóbb produkálja ezt a jelenséget. Az esetek egy nagy részében a hardveres hibák okozzák a bajt, más esetekben az OS és valamilyen hardverelem együttműködéséből fakadnak, harmadik esetben maga az OS akadhat ki saját magától, vagy valamilyen törvénytelen műveletet végző szoftvertől.
Halljuk a híreket: fagy a Windows Mobile xyz, fagy az Android xyz, de a leginkább fagyogatónak a népnyelv a Symbiant emlegeti. Ez már csak azért is így van statisztikailag, mert Symbianból van a legtöbb használatban.
Amióta a jelenlegi legfrissebb firmware fut a Vivazunkon, nem fagy (olyan sűrűn). A korábbinál nyilván voltak valami belső bajok. Magának a rendszernek a saját működési körében mi ritkán tapasztaltunk az utóbbi hetekben lefagyást. Igaz, még most is akad néhány fw hülyeség, de ez javítható lesz a gyártó részéről. Korábban például teljesen kiborultunk olyasmitől, hogy ha a Vivaz töltőn volt, akkor az Istennek se volt hajlandó normálisan tudomásul venni az ébresztési időpont beállítását, világíthatott volna reggelig a töltési csíkkal a kijelzőn, és ebben az állapotában leállítani sem lehetett, csak ha a töltőről is lekapcsoltuk... Ez nyilvánvalóan fw hiba, amit aztán javítani igyekeztek a mostaniban, de sajnos még most is gond van az ébresztéssel. Néha Vivaz elfelejt feléledni ébresztési munkakörében, viszont a kijelzőt felkapcsolja, amitől felébredni nem fogunk, de az akkumulátorunk meg merül. Érdekes dolog ez, mert ez a jelenség szinte minden egyes rokon Nokia esetében előjött addig amíg nem javították. Lehet tehát ezt is javítani.

Mi használók rengeteg olyasmire képesek vagyunk amikre a programozók nem gondolnak, így aztán nem is próbálnak ki a tesztelésük időszakában.
Mi, amit el lehet követni szegény Vivazzal azt megtettük vele - legalábbis rengeteg olyasmit, ami az OS-re valamilyen hatást gyakorolhat. Igen, lefagyasztottuk alkalmazással, félbeszakított telepítéssel, kilazult USB kábellel végzett szoftveres művelettel, és ami most nem jut eszünkbe azzal is. De soha nem állíthattuk azt, hogy nekünk vagy egy telepített szoftvernek ne lett volna valami közünk az eredményhez. Az viszont igaz, hogy rendszeresen figyeltük és takarítottuk a memóriát a besült ismeretlen valamiktől, töröltük a feleslegessé vált fájlokat, az egyes alkalmazások által látrehozott visszamaradt mappákat. Ilyen felügyelet mellett valószínűleg hosszútávon sem fog velünk rendkívüli esemény előfordulni. Vivaz akkor, ha normálisan használjuk és nincs hardveres baja, akkor nagyon kicsi esélyt ad a lefagyásnak. Kijelenthetjük, hogy a mi Vivaz példányunk a jelenlegi fw-rel elfogadhatóan stabilnak és megbízhatónak mondható - más márkákhoz, operációs rendszerekhez viszonyítva. Tökéletes nincs, csak egyre tökéletesebb. Nagyon ajánlatos lesz figyelni az újabb firmware megjelenési időpontokat, és mindig a legújabbra váltani!

Azt viszont tudni kell, hogy a Symbian esetében mi, és egyes telepített szoftverek is hozzá tudunk férni olyasmikhez, amik ronthatják a rendszer stabilitását. Tartsuk be a legfontosabb szabályokat!
- Ha nem tudod, hogy egy telepítendő rendszer-alkalmazás mire való, mit fog csinálni, milyen veszélyekkel járhat ha használod, akkor ne telepítsd.
- Csak akkor használj file menedzser alkalmazást ha tudod, hogy mit miért teszel.
- Ha nem tudod, hogy a fájlrendszerben melyik mappa mire való, inkább ne nyúlj hozzá, a gyökérben található fájlokat szintén hagyd békén.
- Sokan úgy telepítenek programokat, hogy egyszerűen belehajigálják azokat a gyökérbe, és innen telepítenek. Aztán előbb utóbb egy áttekinthetetlen dzsumbujhoz jutnak, könnyen törölhetünk véletlenül olyasmit aminek a nevéről már nem tudjuk mire is volt jó valamikor, kell-e az még valamihez. Sok program írkál a gyökérbe dolgokat, amiket esetleg később elfelejt kigyomlálni. Mindig mindent tarts precízen rendben. Hozz létre könyvtárat (illetve vannak is olyanok ahová a telepítendő fájlok valók). Figyeld rendszeresen a könyvtárállományokat, tudd mindig, hogy melyik alkalmazás mit hozott létre.
- Csinálj a mobilodról rendszeresen biztonsági mentést.
- Figyeld a futó alkalmazásokat. A feleslegeseket állítsd le. Kerüld azoknak az alkalmazásoknak a párhuzamos futtatását, amik azonos műveletekre irányulnak.

Sokaknak még nyilván szokni kell, hogy a korábbi mobiljaik után Vivaz esetében egy általuk közvetlenül is befolyásolható operációs rendszerük van. És, akárcsak az asztali PC-nk esetében, csinálhatunk olyan hülyeséget, ami összeomlaszthatja. Bizony, fel kell nőni ehhez a tényhez.

Biztosak vagyunk abban, hogy Vivaz nagyon sok örömet fog okozni a tulajdonosaiknak ha megfelelően bánnak vele.

Lapozz a következő oldalra!

A következő oldalon választ kapsz arra, hogy kiknek ajánljuk Vivazt, és ott találod a részletes adatokat is.