W595 - A walkmenő - 3. rész
Menü
A főmenü struktúrája nagyjából követi a Sony Ericsson hagyományait, de állíthatjuk a főmenü kinézetét, az aktuális téma alapértelmezettje, rácselrendezés, körkörös, illetve egy ikon mutatása szerint.
Természetesen támogatja a flash-alapú menürendszert, így nagyobb teret ad a felhasználóknak a testreszabáshoz.
A kijelzőn zene lejátszásakor automatikusan megjelenik az adott szám címe, előadója, albuma, de ha a Walkman témánk aktív, akkor egy igazi partyanimációt kapunk zenénk hallgatása közben, ugyanis a háttéren futó fehér "szalag" színesbe vált át, és megjelenik pár társa is, egymással táncolva a képernyőn.
Minden menüváltás, előugró ablak, párbeszédpanel, állapotjelző ikon animálva van, minden folyamatosan mozog, érezhető belőle a mozgásra késztetés.
Szervező
A fájlkezelő hiánya már feltűnt a W910-ben is, helyette más, gyakran használt menük jelentek meg. PlayNow, Internet, Szórakozás, Kamera, Üzenetek, Média, Rádió, Telefonkönyv, Walkman, Híváskezelő, Szervező majd a Beállítások zárja a sort.
A Fájlkezelő elköltözött a Szervezőbe, a Főmenüben szinte minden médiafunkció egyből elérhető. A Szervezőben szintúgy megtalálható a videóhívás is, mely a hátsó kamerát használja hívás közben. A videóhívás ráadásul nagyon szépen működik, tiszta, éles képet továbbít.
Szervezőben található a szokásoknak megfelelően a naptár, havi, illetve heti bontással, heti nézet, napi bontással, órára lebontva, mint más Sony Ericsson modellekben
Említést érdemel még a Riasztások menü, öt ébresztést lehet beállítani, támogatja az ismétlődést, az egyénileg megszabott napokat, lehet hozzá jegyzetet, képet illeszteni, illetve riasztási hangot cserélni.
A Szervezőben még rálelünk a Jegyzetekre, Számológépre, Kódmemóriára, Időzítőre, Stopperre, Feladatokra, és a Szinkronizálásra. Ezek nem változtak az előző modellekhez képest.
A W595 menüit videónkon is láthatjuk:
Kamera
Walkman-szériáról lévén szó, a kamerával kapcsolatban nem voltak túl magas elvárásaink, a Sony Ericsson nem azoknak szánja ezt a telefont, akik profi módon szeretnének fotózni, hanem akiknél háttérbe szorul ez a funkció, de néha azért egy-egy hirtelen jött eseményt szeretnének megörökíteni.
Ennek fényében meglepetés a 3,2 Megapixeles kamera. Viszont az autófókusz, illetve a fotófény hiányzik a kamera tudásából.
De milyen fotókat készít a W595?
Az összehasonlítást egy S500-zal végeztük. A W595 kamerája ugyan erősebb, de egyik telefon sem a fényképezésre lett felkészítve, ez csupán "kiegészítő" opció bennük. A készített képek minőségére nem lehet panasz, a fix fókusz ellenére elég élesek, a tesztünk viszont nem terjedt ki a makró képekre, a fókuszképesség hiánya miatt.
Látható, hogy az S500 túl erős színeket használ, a W595 természetesebben hat, főleg az esőcseppes képen látszik a színek különbsége. Éjszakai módban sokkal jobb a képtisztító eljárása, a fekete fekete is marad a képen, nem pedig zajos, elmosódott pixelhalmaz.
Természetesen lehet váltani a felbontások között, támogatja a 3 Megapixelt, 2 Megapixelt, 1 Megapixelt, és VGA felbontást, viszont zoom csak VGA módban érhető el.
Tartalmaz még fehéregyensúly állítást, hatásokat, válthatunk a kép mentési helyén, és változtathatunk a kép minőségén, adhatunk kereteket, melyek egy része új, mások jól ismertek, és éjszakai módot, melyet említettük korábban.
Egy új funkció került bele, mégpedig a pozíció hozzáadása, amellyel a tartózkodási helyünk belekerül a kép információi közé, így később megtudhatjuk ebből, hol készült a kép. (A W595 nem tartalmaz GPS chipet, így a képekre a hálózati információk alapján a Google Maps segítségével kerül a tartózkodási helyünk.)
A készített képek maximális felbontása 2048x1536. (Minden sor első képe: W595, a második: S500)
Végül még két W595 fotó:
Mint láthatjuk, megfelelő fényviszonyok mellett lehet nagyon szép fotókat készíteni a W595-tel. Ha csak egy eseményt szeretnénk megörökíteni különösebb minőségi igény nélkül, bármikor használhatjuk fotózásra, de ha a fotónk minősége is szempont, akkor legyünk tekintettel a kamera fényéhségére, fotózzunk derült napsütéses időben.
A telefonnal készített képek estén lehetőséget kínál a kameraszoft az aktuális koordinátánk rögzítésére a képen belül. Így később meg tudjuk nézni a beépített Google Maps-ben, hogy hol készült a kép. Ezt a Média menüben való képnézegetés során az aktuális képre kattintva a View on map opcióval hozhatjuk elő. Ilyenkor a Google Maps-be dob át minket a program, ahol a kép koordinátáinak alapján betájolja a készítés helyét.
Videózás terén a W595 nagy fejlődésen ment át elődeihez képest, a filmfájlok kiterjesztése mp4 lett, a videokodek továbbra is maradt mpeg4. A hang pedig mp4a aac hangkodeket használ.
A videó felbontása a legújabb modellekhez képest maradt QVGA.
Természetesen itt megmaradt az üzenethez csatolhatóság miatt a videóminőség állítása opció.
Elkészült képeinket a kameraszoftveren belül is megtekinthetjük, vagy a PhotoDJ segítségével szabhatjuk őket kedvünk szerint testre.
Az S500 és a W595 videótulajdonságainak összehasonlítása: (bal oldali kép S500, jobb oldali W595)
Két példavideó:
- S500 - 3gp
- W595 - mp4
Lapozz a következő oldalra!

![]() |