W595 - A walkmenő - 2. rész
Ismerkedjünk a W595-tel!
Tudása nagyjából megegyezik egy W910-esével, de több új funkciót kapott. Ha megjelenésében a W910-hez hasonlítjuk, megállapíthatjuk, hogy méreteik jelentősen különböznek. Hossza 100mm, szélessége 47mm, vastagsága 14mm, látható tehát, hogy kissé vastagabb lett, de ez ránézésre nem feltűnő. Súlya viszont annál inkább, 104g-os tömegével jóval nehezebb, mint a 86g-os W910.
Három változata létezik, az egyik az európai piacra szánt W595, a kínai W595c, illetve az amerikai W595a főleg a hálózati támogatottságában tér el.
Érdekes viszont, hogy W595 méretei szinte milliméter pontosan megegyeznek egy S500-éval, bár a W595 még így is 10 grammal nehezebb nála. A telefont zárt állapotában a 2,2 colos kijelző uralja, illetve az alatta elhelyezkedő kezelőgombok. A navigomb egyben dedikált médiafunkciókat is ellát, de a kamera is elindítható a felfelé irányú lenyomásával. Híváskezelő gombok is hozzátartoznak a képhez: a jobboldali (hívásmegszakító) gomb a ki-bekapcsoló funkciót is ellátja, felette két softkey található, alatta pedig jobboldalt a C törlőbillentyű, baloldalt pedig a Tevékenység menüért felelős található.
Baloldalt fordítva a készüléket, látható egy nagy Walkman felirat, mellette pedig a szokásos FastPort, jobboldalon ennél viszont nagyobb a zsúfoltság, helyet kapott itt a hangerőszabályzó, valamint a dedikált Walkman-gomb, mely ezen kívül más funkciókhoz is használható.
Hátul a fixfókuszos 3,2 Megapixeles kamera figyel, de mellette található még a felső hangszóró második, hátsó nyílása is.
A telefon tetején és alján található egy-egy hangszóró, ez nagy előrelépés az eddigi egyhangszórós modellekhez képest.
![]() |
![]() |
A telefon felső részén található még egy fényérzékelő is, melynek párja a billentyűzeten kapott helyet.
A memóriakártya foglalata kívülről nem érhető el, csak a hátlap eltávolítása után. (Erre még visszatérünk.)
Meg kell jegyeznünk, hogy annyi év után végre besüllyesztették a Sony Ericsson logót, így sokkal jobban ellenáll a külső sérüléseknek, és nem kopik le pár hónap alatt.
Főbb technikai adatai:
Általános 2G-s hálózatok: GSM 850/900/1800/1900
3G-s hálózatok: HSDPA 2100 - W595 (csak az európai verzióban érhető el)
GPRS Class 10 (4+1/3+2 slots), 32 - 48 kbps
HSCSD Van
EDGE Class 10, 236.8 kbps
3G HSDPA 3.6 Mbps
WLAN Nincs
WAP 2.0/xHTML, HTML (NetFront )
Bluetooth v2.0 A2DP technológiával
USB v2.0
Méretek: 100 x 47 x 14 mm
Tömeg: 104 g
Kijelző: TFT, 262 ezer színű, CrystalBright technológia, 240 x 320 felbontás, 2.2"
Kamera:3.2 Mpx, max. felbontás 2048x1536, AF: nincs, videofelvétel:QVGA 15fps
Készenléti idő: 385 óra
Beszélgetési idő: 9 óra
Akkumulátor: 950 mAh BST-33
Ergonómia, minőség
![]() |
Amikor megkaptuk, szembesültünk az első, és szinte egyetlen negatívumával, ez pedig a hátlap volt, illetve annak levétele és felhelyezése.
A hátlap mind a négy oldalán kis fülekkel rögzíti magát a telefon házához. Ehhez kellett pár sikertelen kísérlet, amire rájöttünk, hogyan is kell levenni a sérülése nélkül, ugyanis ezek a fülek könnyen hajlamosak a törésre.
A hátlap alatt helyezkedik el a SIM foglalat, ami természetes, de ugyancsak a hátlap takarja memóriakártyánkat is.
A használati útmutató különösebben nem részletezi a ránk váró feladatot, sőt némiképp félrevezető is az abban található két ábra.
Mint látjuk, a használati útmutató bal felső képén a nyíl alapján egyszerűnek tűnhet a művelet, sőt a jobb alsó sarokban látható ábra is két nyilacskával szemlélteti a hátlap lehetséges visszapattintását.
Nos, jó ha tudjuk, hogy a hátlapot nem kettő, hanem négy fülecske rögzíti, sőt mint következő képeinken látni fogjuk össszesen 8 pöcökre kell figyelnünk. Feltétlenül figyeljünk a telefon megfelelő helyzetére is.
Azt javasoljuk mindenkinek - vagy legalábbis azoknak, akik kevesebb műszaki érzékkel rendelkeznek, vagy a "ha nem jön le, feszítsük" hajlamúaknak, hogy inkább a vásárláskor kérjék meg az eladót, hogy tegye be a SIM kártyánkat és a memóriakártyát. Szerencsére a W595-höz eleve kapunk a csomagolásban memóriakártyát, így később csak akkor kell ezzel a művelettel szembesülnünk, ha kártyánkat cserélni szeretnénk.
![]() |
![]() |
Mi a Cosmopolitan White változatot teszteltük, szépen megtervezett, íves formákkal ellátott, oldalán a kecsesen futó bronzvörös szegéllyel valóban elegáns, stílusos és könnyed hatást kelt.
Az említett színválasztékból kinek melyik tetszik jobban. A Cosmopolitan White inkább fiatalosabb ("Walkmanosabb"), és talán feminim, a többi - szerintünk - "komolyabb" hatást kelt. Az Active Blue és a Jungle Green megjelenése fenomenális az ezüstszegélyeikkel, a Ruby Black ismét egy más világ.
A fémvázra rögzített műanyag elemek összeszerelése példás, ez a minőség a Sony Ericsson mobilok jellemzője. Minden elemen érződik a más gyártóknál kevésbé tapasztalt szigorú minőségellenőrzés, a műanyag és egyéb elemeknél megkövetelt alacsony mérettűrési határok. Ráadásul tapasztalataink szerint attól sem kell tartanunk, hogy a későbbi szériáknál a présszerszámok kopása majd lazaságban, lötyögésben fog jelentkezni mint az a Nokia és a Samsung márka egyes gyártmányai esetében közismert.
A csúszka könnyen, erőltetés nélkül siklik, semelyik oldalirányba nem mozdul a felső rész, összeszerelésből ötöst kap!
A billentyűzet kialakítása nagyon jóra sikeredett, az S500-hoz képest jól eltalált a nyomáspont, a szükséges erőkifejtés, de még a gombok mérete és elhelyezkedése is nagyon kézre áll, még a nagyobb ujjakkal rendelkezők is könnyedén tudják használni. A gombok függetlenedtek egymástól, erősebb anyagból készültek, így a gombtörés kockázatát is kizárhatjuk. A W595 használatát nagyon gyorsan meg lehet szokni, nem kellenek hetek a gyakorlásra.
A kijelző alatti kezelőgombok végre jól eltalált formát is kaptak, elődjéhez, a W910-hez képest. A kialakításuk követi a telefon formatervét, könnyen ujjraállnak.
Ergonómiából szintén ötösre osztályozzuk.
![]() |
A kijelző mérete egészen barátságos, 2,2", ami arányaiban tökéletesen harmonizál egy ekkora méretű telefonnal. Felbontása mai szemmel nézve jónak mondható, 320x240, színmélysége 262 ezer szín. Fényereje a CrystalBright technológiának köszönhetően minden napszakban jól olvashatóvá teszi a kijelzőt, ráadásul az automatikus fényerőállítás segít a fogyasztás csökkentésében, valamint a felhasználót sem zavarja például egy sötét környezetben a vakító világos kijelző. Ekkor ugyanis a legkisebb a világítás mértéke.
A kijelzőt egy S500-éval vetettük össze, ám mivel a W595-ben automata fényerőszabályzó van, sötétben nagyon visszaveszi a fényerőt, így a maximális fényerő eléréséhez a fotózáshoz külső fényforrásra volt szükségünk, de szerintünk - legalábbis reméljük - így is jól látszik a különbség. Fényesebb, tisztább, kontrasztosabb képet nyújt a W595.

A telefon esztétikai megtekintéséhez ajánljuk a PhoneArena W595-re készített 3D-s oldalát, amelyet feltétlenül érdemesnek tartunk megnézni a telefonnal ismerkedők számára.
A W595 térbeli mindenirányú körbejárásához KLIKKEJ IDE!
Ugyancsak segítségünkre lehet a Sony Ericsson W595 szimulációja, amely sajnos nem magyar nyelvű, de ennek ellenére nagyon hasznos, mert kipróbálhatjuk a W595 menüjét és jónéhány funkcióját. KLIKKELJ IDE!
Lapozz a következő oldalra!









