Xperia PLAY - Játszani jó! - 1. rész

Jó rég volt már mikor az első találgatások megjelentek az interneten a Sony Ericsson leendő Playstation-telefonjáról, még ha Jack Bauer kínozna sem tudnám megmondani pontosan mikor olvashattuk az elsőt, de jó pár konzoljátékokkal foglalkozó magazin megszűnt azóta. Sokáig vártuk, aztán nem lett belőle semmi, időnként még fel-felbukkant néhány álhír és fake kép, illetve volt egy "hasonló" próbálkozás: a Nokia által készített N-Gage. Ez finoman szólva nem jött össze, de végül 2011-ben eljött a mi időnk, a Sony Ericsson bemutatta az Xperia PLAY-t! Most sokan hihetnék azt, hogy ha a Nokia gépe elbukott, akkor a PLAY is bukásra van itélve, de ez nem igaz! Nem a game koncepcióval volt baj annak idején a Nokiával, csupán más világ volt akkor, nem csak játékos, hanem minden szempontból. A PLAY mögött ott van valami, ami az N-Gage mögött nem volt: a brutális háttértámogatás, a Sony és a Playstation (1,2,3) révén kitaposott út, a játékfejlesztők hada és persze a mai sokkal fejlettebb technika, ami mind a hardverben, mind pedig a látványban egyedülálló ma a mobilok történetében.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ennyi év várakozás után rögtön kettő is járt nálam a világ első (igazi) konzol-telefonjából, az elsőt a Vip-Phone biztosította, amit ezúton is köszönünk nekik, majd miután ezt visszaadtam, egy hét múlva befutott a Sony Ericssontól is egy példány. Ugyan jómagam csak asztali konzolokkal játszom, életvitelemből adódóan kézi konzol vásárlása értelmetlen lenne, de nagyon kiváncsi voltam már, hogy mi sülhet ki egy telefon és a (majdnem)PSP házasságából. Gondolom vannak így még egy páran, úgyhogy el is kezdeném.

Kezdjük a szokásos "mi van a dobozban" fotókkal és a tartozékok felsorolásával.

Tartozékok:

Az én dobozaimban volt egy igényes bőrtok, egy AN400-as szivargyújtó/USB töltő, - ez meg kell hagyni, igencsak pofás darab -, egy EP800 (GreenHeart) hálózati töltő, két USB kábel: egy EC700 és egy EC450 típusjelzéssel, egy "agyba dugós" füles MH610 néven, valamint a kötelező papírcuccok mellett egy kijelző fólia, a telefonban 8 GB-os memóriakártya. Nem kevés amit kapunk. Meg kell említsem, hogy a kiszerelés régióktól, szolgáltatóktól függ. A nemzetközi kínálatban látunk például 16 GB-os kártyával ellátott csomagot is.

Lássuk tehát mi van a dobozban. A képsorozat végén két testvérével is összehasonlíthatjuk.

A külső

Mielőtt szövegesen szólnánk róla, nézzük meg képeken:

Akár csak a neo, a PLAY is meglehetősen hasonlít a Vivaz-ra az íves alsó és felső éleivel, ám a hasonlóság nagyjából ennyiben ki is merül.
A karcmentes üvegborítású, 4"-os képátlójú kijelző alatt találjuk az alsó él ívét követő gombsort, a (még nem annyira) megszokott "Vissza", "Home", "Menü" gombokat kiegészülve egy dedikált kereső gombbal.
Felül, nagyjából az S betű felett kapott helyet az előlapi VGA kamera, tőle jobbra a hangszóró mellett pedig a dupla fényérzékelő; a közelítés érzékelő a hangszóró nyílásában van.
Ez a hangszóró már szerencsére mentes az X10-ben lévő hibáktól, kellően hangos, a hangminőséggel sincs gond.
A bal oldalon mindössze a Jack és a microUSB aljzatot találjuk, előbbi egészen felül, utóbbi az alsó harmadban kapott helyet.
A felső élen a ki-bekapcsoló gomb üldögél magányosan, az állapotjelző LED a gombba van beépítve. Ez meglehetősen jó döntés volt, így a mellékelt bőrtokban hordva is minden gond nélkül látszik.
A jobb oldalon középen találjuk a hangerő szabályzó gombokat körülvéve az R1-L1 gombokkal, amiknek majd a játék során vesszük hasznát. Ez az egyetlen rész egyébként ahol egy pici kompromisszumot kell kötnünk ha telefonként használjuk a PLAY-t, először kicsit zavart, hogy az R gomb kiáll, de ez nagyon hamar megszokható. A hátlapon az Xperia feliraton és a SE logón kívül csak az 5,1 megapixeles kamera, a LED-es fotófény, illetve tőlük nem messze a másodlagos mikrofon helyezkedik el. Kamera gombnak értelemszerűen nem maradt hely, azt csak menüből indíthatjuk.
A hátlap alsó élein lévő két kivágás alatt, a telefon két szélén bújuk meg a két hangszóró, amitől nem feltétlenül lesz sztereó de erről majd később... A készüléket szétcsúsztatva nyer értelmet a mobilunk viszonylag vastag teste és az átlaghoz képest nagyobb - 175 grammos - tömege, mivel így férünk hozzá a Sony konzoljait használók számára ismerős kontollerhez.

Feltételezem, hogy aki PLAY-t vesz pontosan tudja melyik gomb mire való, de a kezdők kedvéért nézzük az alapokat.
Bal oldalon az irány gombok, jobb oldalon a kör, négyzet, háromszög, X kombó található, melyek funkciója játékonként más, középen a két kerek felület az analóg gombákat helyettesíti, a Start és Select funkciója szintén változó.
Az egyetlen, Playstation kontrollerhez képest plusz, a bal alsó sarokban lévő menü gomb funkciója helyzetfüggő, alapvetően a Playstation játékoknál lévő gyorsbeállító menü érhető el vele.

A telefon kiváló összeszerelési minőséggel rendelkezik, rendkívül pontos illesztésekkel, precízen összerakott darab. A csúszó mechanika kellően feszesen jár, nem lötyög, nem szorul, pont olyan amilyennek lennie kell.
A hátlap leszedése nem tartozott a kedvenc műveleteim közé, egyrészt nem árt ha van körmünk, másrészt egy kis bátorság sem árt ehhez - ugyanis egy elég vékony műanyag lapról van szó -, még akkor is ha az meglepően erős.
A SIM kártya és a memória kártya cseréje is megoldható az akkumulátor eltávolítása nélkül és van itt még valami! Általában a memória kártya kivétele előtt a menüben le kell választani a kártyát, legalábbis ha nem akarjuk adataink épségét kockáztatni. A PLAY-nél ilyesmivel nem kell foglalkozni, a hátlap eltávolításával a telefon automatikusan leválasztja a kártyát, gyakorlatilag az alsó rész 1-2 cm-es eltávolodásával egy időben, amikor a felső részhez (ahol a kártya van) még hozzá sem férünk.
A hátlap a fényes felületével gyűjti az ujjlenyomatokat rendesen, kevésbé, de a fémnek látszó oldalsó részek is. A készülék jelenleg fekete és fehér színekben érhető el nálunk, azonban nem régóta létezik a Navy Blue névvel illetett kék verzió, sajnos kizárólag az USA-ban.

Lapozz a következő oldalra!

|HOME|TOP|