Cedar és a GreenHeart erdő - 1. rész

Íme, Cedar.
A név nem véletlen, hiszen GreenHeart termék. A név jelentése pedig magyarul: Cédrus, és ezzel folytatja a Hazel (=Mogyorófa), Elm (=Szilfa) hagyományokat a "J" sorozatban.
A Sony Ericsson a többi mobilgyártó cégnél jobban figyel a környezetre, unokáink jövőjére, és immár az összes konkurenshez viszonytva a legnagyobb választékkal rendelkezik környezetbarát mobilokból. Tehát a természet ihlette névsorozat nem véletlen. Ráadásul a Sony Ericsson majd minden kategóriában képviselteti magát legalább egy-egy GreenHeart mobillal és filozófiával.

De nézzük tesztünk alanyát a Cedart, azaz a J108i típusjelű modellt.
Ha a cég választékában modell-testvérét keressük, akkor a fiatalabb rokona a 2009-es kiadású Naitének, de méginkább a már említett Elmnek, vagy esetleg a bátyónak tekinthető Hazelnek, de, mint majd látni fogjuk, genetikailag tagadhatatlan kapcsolat fűzheti egyes olcsóbb Sony Ericsson Walkman mobilokhoz is.

Egy hónapig nyúzthattam Cedart, aki az X10 minim mellett teljesített szolgálatot, a munkahelyi telefonomat ütötte ki a ringből erre az időre.
Ez alapján az egy hónap alapján már a bevezetőben elmondhatom: jól átgondolt, hagyományos funkciókkal rendelkező, de egyedi formatervezésű, alaptudású mobil. Tudásához és funkcionalitásához képest igen nagy teljesítményű akkumulátorral. A készülékkel a gyártó az alsó kategória szegmensét célozta meg, és ez nem sikerült rosszul. Leginkább Elmre hasonlít az ívelt formavilág miatt, de természetesen mind külsőben, mind belsőben több ponton is eltér attól. Nézzük a főbb adatokat:

1. A készülék paraméterei:

Méret: 111 x 49 x 15,5 mm
Súly: 84 gramm
Képernyő: 2,2"-os képátlójú 262.144 színárnyalatos TFT / 240x320 pixel felbontással
Kapható színek: fekete/szürke, fekete/piros
Szabadon használható belső memória: 280 MB; MicroSD kártyával bővíthető (16 GB-ig). Az aktuálisan használható szabad memória változhat a telefon előzetes beállításától függően.
Web böngésző: Access NetFront 3.5
Hálózatkezelés:: GSM/GPRS/EDGE 850/900/1800/1900, UMTS/HSPA 850/1900/2100, UMTS/HSPA 2100
Akkumulátor: BST 43, 1000 mAh

Érdemes Cedart összehasonlítani a testvér modellekkel, lássuk együtt az erdő fáit, vagy legalábbis a GreenHeart erdő egy most számunkra érdekes részletét, kiegészítve mindegyiket a legfontosabb adatokkal, hogy felkészüljünk, mire is számítsunk Cedar esetében.

  Cedar (J108i) Elm (J10i2) Hazel (J20i)
Kialakítás: Hagyományos Hagyományos Szétcsúsztatható
Méretek (mm): 111x49x15,5 110x45x14 102,5x49,5x16
Súly (gramm): 84 90 120
Kijelző: 2,2" TFT 2,2" TFT 2,6" TFT
Felbontás: 240x320 240x320 240x320
Színárnyalatok: 262k 262k 16M
Kijelző védelem: - - mineral glass
Kamera: 2 Mpx 5 Mpx 5 Mpx
Autofókusz: NINCS VAN VAN
Arc és mosoly felismerés: NINCS VAN VAN
Videófelvétel: 240x320 15 fps 640x480 24 fps 640x480 24 fps
Vaku: NINCS LED LED
aGPS NINCS VAN VAN
FM rádió: VAN VAN VAN
Belső memória: 280 MB 280 MB 280 MB
Adatcsatlakozás: microUSB Fast-port Fast-port
Audio kimenet: 3,5 mm jack Fast-port Fast-port
WiFi NINCS VAN VAN
OS Java platform: JP-8.5 JP-8.5 JP-8.5
Téma kompatibilitás: v.4.9 v.4.9 v.4.9
FlashLite böngészőben: IGEN IGEN IGEN
FlashLite képernyővédő: FL 3.0 FL 3.0 FL 3.0

A szintén az édestestvérek csoportjába sorolható Naite nem szerepel táblázatunkban, ő 2009-es modell, mi most a 2010-eseket hasonlítjuk össze.
Mint látjuk, ha választanunk kell, nehéz döntést kell meghoznunk. Hazel a legdrágább a trióból, de szétcsúsztatható (emiatt nehezebb is), és képességei alapján is kiemelkedik a mezőnyből. Az azonos kialakítású Cedar és Elm között olyan eltéréseket találunk, ami szintén nem könnyíti meg a dolgunkat.
Ha az adatcsatlakozás fejlődését nézzük, akkor Elm a hagyományos Sony Ericsson Fast-porttal szerelt, míg Cedar a legkorszerűbb ebből a szempontból, a Sony Ericsson alsó ársávjában először találkozunk itt micro USB- jack aljzat párossal. Ez ma így a legmodernebb. Ugyanakkor Elm meg abban korszerűbb, hogy a kamerája egy osztállyal feljebb sorolható, ráadásul tud olyan kunsztot, amit eddig kevés Sony Ericsson modell mutatott be. Addig amíg Cedar egy teljesen hagyományos modell a beszédhang-átvitel terén, Elm "HD Voice ready" képességgel bír. Ez egy új hálózati szabványkövetelmény teljesítését jelenti, amit a beépített hangchip külső környezeti zajszűréssel, és intelligens hangerőszabályozással is kiegészít, mindezek együtt eredményezik a kristálytiszta hangot beszélgetésünk közben, amely elsősorban a bejövő hang esetében érezteti hatását, de partnerünk is rácsodálkozhat a mi hangunk szépségére.
Érdekes az is, hogy szinte semmit nem jelent az, hogy melyik modellt mikor jelentette be a cég, legalábbis a piacra érkezés nem tükröz semmiféle utalást az egyes korszerűsítő lépésekre nézve. Ráadásul mind Cedar, mind Elm nem csak a fenti táblázatban megismert tulajdonságokkal lépett a különféle piacokra. Elm típusjele (J10i2) például arra utal, hogy létezik másik változata is, amelyből hiányzik a WiFi és az aGPS. Ugyanígy Cedar esetében is vannak eltérések az "i" és az amerikai piacra szánt "a" jelölésű változat között.
Ezek után nyilvánvaló, hogy a cég a három mobilt nem tervezi azonos piacokon értékesíteni, de Cedar (J108i) és a J10i2 jelű Elm egymás konkurenciájaként mégis megjelenhet a hazai piacon, legalábbis a cégtől független kiskereskedelmi árusításban, vagy esetleg más-más szolgáltató kínálatban (bár erről nincs információnk). További érdekesség az is, hogy mindhárom modell a várható piaci keresletet tesztelve, limitált mennyiségű adagokban jelent meg egyes országokban, eltűnt egy ideig, aztán újra kapható lett.
Szóval Cedar és Elm. Nyilvánvaló, hogy Cedar az olcsóbb kivitel, és mivel Elm a régebbi motoros a piacon, talán tekinthetjük Cedart Elm "egyszerűsített" változatának, annak ellenére, hogy adatcsatlakozásban pedig Cedar a korszerűbb mint Elm. Mindezt azonban magyarázza, hogy illett Cedarban az önköltség (és az ebből számított árak) csökkentése mellet a korszerűsítés irányába is lépni. Vannak egyébként szoftveresen is eltérő meglepetések Cedar és Elm között, itt is találunk olyasmiket, amiben Cedar a frissebb.
Szóval így néznek ki ma 2010-ben a Sony Ericsson erdő különféle fái. Talán majd rövidesen találkozunk egy újabb fával, amiben Cedar és Elm egyes legkorszerűbb jellemzőit egybegyúrja a cég, mert ez lenne az igazi, ha már nem érintőkijelzős mobilról beszélünk az alsó kategóriában. Olvasóink a játék kedvéért össze is fésülhetik ezeket.
Az előbbi öszehasonlítás után már elhelyezhetjük Cedart abba a rangsorba, ahová a cég is szánta: a korábbi "J" sorozat és a 2009-es Naite után a legolcsóbb alapszolgáltatású modellel van dolgunk, amelyben azonban megjelennek a 2010-es évre jellemző és a vásárlóktól elvárt újdonságok is, elsősorban a szociális kapcsolatok terén.
Térjünk rá ezek után tesztalanyunkra.

2. Mit rejt a doboz?

A készülék roppant parányi dobozban érkezett, meg is lepődtem, hiszen a készülék méretéből ítélve legalább akkora dobozra számítottam, mint amekkorába annak idején a K800-asomat vásároltam meg, de nem, egy pici kocka doboz, semmi több. És a tesztkészülékhez nem jár a töltőn kívül semmi más.
A kis doboztól függetlenül szerintem egy adatkábel még bőven elfért volna benne. A kapott töltő természetesen GreenHeart, azaz igen kevés áram veszteséggel tölti fel készülékünket. Sajnálatos módon azonban nem az újabban jól bevált szétszedhető fajtájú, egyben az adatkábellel is együttműködő darabbal van dolgunk, pedig erre éppen a micro USB kínálná fel a ziccert. Persze megértem azt is, hogy valahol spórolni kell, meg aztán szabvány kábelt beszerezhetünk hozzá utóbb is.
Memóriakártyát sem kapunk a készülékhez, nyilván ennek a ténynek is meg kell jelennie a vételárban.
A felsoroltakon kívül azonban még kapunk egy parányi papírocskát is amin garanciális információk szerepelnek és egy szuvenírt, egy könnyű "tartózsebet". A megszokott kivitelű használati utasítás szintén nincs a készülékhez, ugyanis a telefon tartalmazza azt. Ezzel is spórolnak a papírral, ha már környezetbarátok akarunk lenni, jól is teszik. Minden szükséges információt megtalálunk a mobil menüjében, de a legfontosabbak még a doboz csomagolásán is szerepelnek.

Sony Ericsson Cedar Sony Ericsson Cedar
Sony Ericsson Cedar Sony Ericsson Cedar

A csomagolás tervezésének zsenialitása, hogy a doboz mellé téve szinte felfoghatatlan, hogyan fér el Cedar a dobozában, de csodák csodája elfér benne, ez tényleg a papírtakarékosság magasiskolája. Érdekességképpen nézzük meg az Xperia X10 mini és Cedar csomagolását egymás mellett.

Sony Ericsson Cedar Sony Ericsson Cedar

3. Külső és hardverek

A külsőről annyit már írtam, hogy talán az Elm-re hasonlít. Hosszan elnyúló, ívelt formavilág jellemzi, az anyagminőség (kemény, de nem lakkozott, masszív műanyagból készült ház) és az összeszerelési minőség szintén rendben vannak, a készülék mindenhol pontosan illeszkedik, recsegést nem lehet kicsikarni belőle (a körbe pattintgatós szétszerelés ellenére sem).
Szétszedése azonban emiatt kissé nehézkes, a sajnálatos módon mostanában a nem túl népszerű és a minőség rovására is menő már említett módszerrel szedhetjük le a hátlapot. Ezzel csak annyi a gond, hogy ha az egyik oldalt lepattintom, majd mikor a másikat is, akkor a már lepattintott visszapattan szépen a helyére. Kissé buta megoldásnak tűnik, és kissé feszíteni kell a hátlapot, hogy ezt meg tudjuk oldani. Emiatt azonban sokan (hozzáteszem jogosan) töréstől tarthatnak a leszedése során. Talán nem ártana visszatérni a rácsúsztatós módszerre. Még ha esetleg ez valamivel drágább is, de a készülék minőségibb érzetet keltene emiatt, és ez szerintem a gyártóra is jó fényt vetne (a K800-nél ez például nagyon jól és időtállóan működött, igaz esetünkben az íves kialakítás miatt nehezebben oldható meg a tervezési feladat).
Cedar hosszú mobil, de a hátsó íves kialakítása - amely egyébként a Sony Ericsson elismerésre méltó újítása - ergonómiailag tökéletes. Rendkívül jó kézben tartani, belesímul a kezünkbe, minden megfogásnál azonos terhelést kap a kezünk és az ujjaink, ezért kisebb a leejtés veszélye is, de ami a lényeg, rendkívül kényelmes kézben tartani, nagyon jó a "fogása".

Sony Ericsson Cedar Sony Ericsson Cedar

Nagy teret hagy a készülék a "tetőcserép" stílusban kialakított, rendkívül hatékony billentyűzetnek. Ez szintén újításnak tekinhető, én nagyon jó ötletnek tartom, kezelhető lett tőle a billentyűzet és így is, hogy nincsenek nagy rések a gombok közt, igen jól elkülönülnek egymástól, melléütni szinte lehetetlen, nyomáspontjuk és minőségük kitűnő. Egyszerre lett dizájnos és jól kezelhető. Nagy piros pont jár érte a gyártónak ezért.

A gombok megvilágítása egyébként fehér színű, a hívás kezelő gombok a színezés miatt azonban piros, illetve zöld színnel világítanak. A navigációs gomb megfelelően teszi a dolgát, talán picivel lehetne kisebb, de mégis jól mutat a készüléken. Újabb tervezési újítás, vagy így működik egyébként, nem tudom, de nem 4, hanem 8 irányba lehet navigálni vele! Ha ugyanis a sarkait nyomod le, jól eltalálva, akkor átlósan megy odébb a menüben. A középső gomb természetesen a kiválasztó gomb a közepén, mint ahogy azt megszokhattuk a Sony Ericssontól évek óta (nem úgy, mint egyes gyártók internetre dobó középső gombjától - gyártó nevet direkt nem említek a sértődés elkerülése végett, akinek volt, úgyis tudja, és azt is, hogy mennyire idegesítő tudott ez lenni).

Sony Ericsson Cedar Sony Ericsson Cedar
Sony Ericsson Cedar Sony Ericsson Cedar

Ahogy az előző képeken is láthatjuk, találunk rajta törlés és gyorsmenü gombot, valamint a felső sor menükezelőit, ezen a téren tehát nem történt változás. A ki és bekapcsolásra külön gombot nem kapott a készülék, ezt a piros gombbal tehetjük meg. Ezen kívül az oldalán található még egy hangerő szabályozó gomb, amivel alaphelyzetben a telefonállapot jelző menübe navigálhatjuk magunkat, hosszan nyomva pedig a hangvezérlést indíthatjuk el. Médialejátszóban zenehallgatás közben természetesen a hangerőt szabályozhatjuk vele. Hívás érkezésekor pedig a csengőhangot némíthatjuk. Szintén elégedett vagyok e gomb funkcionalitásával is, reméljük idővel az Androidos készülékein is kivitelezi ezt a gyártó, mert szeretjük, ha valami így működik.

A hangszóró és a micro USB csatlakozó egyaránt a készülék bal oldalán található, előbbi a készülék alsó, utóbbi a felső negyedében, míg a jack csatlakozót a készülék tetején jobb oldalra eltoltan találjuk meg.
Külön hangszóró van természetesen a hívásokhoz és a média lejátszáshoz. A telefonáláshoz használt hangszóró a készülék tetejében helyezkedik el egy kis mosoly jelbe építve (bizony jobb, mint amikor lefelé görbült, egy másik típuson.) A beszélgetésekhez használt mikrofont természetesen a készülék alján kissé balra tolva találjuk, ahogyan az el is várható.
Mindkét hangszóró jól teszi a dolgát, bár a zenéhez használt kissé harmatos. Hívás közben közepes minőségben halljuk a partnerünket, nem kimagasló, de nem is rossz a hangminőség, ez a szint ebben a kategóriában elegendő, ne hasonlítsuk az X10 minik és az X8 kihangosított hangjához, utóbbiak már egy más műfaj.
A hátlapot a Sony Ericsson jel (alul), valamint felül a kamera töri meg, a kettő között pedig hosszanti formában vésett Sony Ericsson felirat húzódik, színe ugyanaz, mint a hátlapé, így nem tolakodik elő a hátlapból.
A micro SD foglalat a hátlap levétele után, a telefon jobb oldalának alsó felén található. Van hely csuklópántnak is a készülék alján, a bal oldalon.

A hátlap alatt egy BST 43-as 1000 mAh-s, meglepően jól teljesítő akkumulátor húzódik, na ezt a teljesítmény/fogyasztás összhangot hiányoljuk az okostelefonokból, reméljük idővel ott is történik majd előrelépés. A magyarázat a hosszú akkumulátor "élettartamra" nyilvánvaló: a hardver nem terheli le annyira Cedart mint az okostelefonok esetében. Az aksi egyébként 2 óra alatt töltődik fel, és átlagos használat mellett kb. 4 napot bír, de amikor nem nyúztam annyira (értsd átlagon aluli felhasználó voltam és kizárólag napi pár SMS ment el róla), bizony 11 napot (!!!) ment a kicsike, amin még az akkumulátor kapacitását mérlegelve is meglepődtem, szintén nagy piros pont ezért.

Sony Ericsson Cedar Sony Ericsson Cedar

Cedar kijelzője nagyon jó, megfelelő méretű és felbontású. Ha Cedart a Sony Ericsson 2010. évi modellsorozatának alsó szintjére helyezzük (már pedig ott van), akkor meg kell állapítanunk, hogy a konkurensek kínálatában bőségesen találunk mobilokat ettől kisebb felbontással. Ráadásul Cedar kijelzője olvashatóságban és fényerőben kiemelkedően jobb a kategória átlagánál (de állíthatom, hogy akár több középkategóriásnál is). Versenytársakat megszégyenítő minőségben jelennek meg a képek, szövegek, és napfényben is nagyon jól láthatók a legapróbb részletek is. Aktív állapotban semmi tükröződés, semmi hiba nincs, mondanom sem kell, tökéletesen elégedett voltam. Szinte hihetetlen, hogy ez a kijelző "csak" 262k színárnyalatos. (Érdekességképpen említsük meg, hogy a Sony Ericsson egyes hivatalos Cedar oldalain is 16 millió színárnyalat szerepel. Nem annyi, de tényleg úgy néz ki.)
A kamera, a készülékben egy fix fókuszos, 2 Megapixeles modul, vaku, autofókusz nincs. Erről bővebben később.

Bár ide, a hardveres tulajdonságokhoz tartozna a kamera képességeinek elemzése, előbb tekintsük át Cedar, szoftveres tudományát, hiszen tudjuk (láttuk a paraméterei között is), hogy a kamerát Cedar esetében csak mintegy ráadásként kapjuk.

Lapozz a következő oldalra!

LÁTOGASS EL A MyPhoneExplorer OLDALÁRA!
KÉSZÍTSD EL SAJÁT KÉPERNYŐVÉDŐDET!