Vivaz vs Vivaz pro. Vivát Vivaz! - 5. rész


Hangminőség

Fülesként mi ugyanazt kaptuk ami Vivaz gyári csomagolásában is leggyakrabban előfordul: a HPM-60/J fülhallgatót. Ez nem éppen a kiemelkedő hangminőségről híres. Kezdetnek megteszi, aztán, ha komolyabb elvárásaink vannak, lecseréljük valami jobbra. Érdemes.
Vivaz pro ugyanis ott legbelül ugyanazt a hangchipet tartalmazza és ugyanarra a jó hangzásra képes mint Vivaz! Ezt pedig csakis egy kiváló fülessel halljuk majd meg. Ha minőségi zenerajongók vagyunk, ha ezt minél előbb megtesszük annál jobb. Nézzünk szét a Sony Ericsson kínálatában, ettől csak jobb fülest fogunk találni.

Akkumulátor

Vivaz próban ugyanaz az 1200 mAórás EP500 jelű Lítium-polimer GreenHeart akkumulátor teljesít szolgálatot ami Vivazban, és ugyanaz a hardveres erőmű igyekszik elhasználni az erejét. Láttuk ugyan korábban (mérések), hogy ezt kisebb terheléssel próbálja tenni, de mégiscsak van egy billentyűzetünk pluszban, ami világítással is rendelkezik, sőt még extra fényeket is szolgáltat számunkra.
Mindenki arra lesz kiváncsi tehát, hogy mennyi idő, meg milyen körülmények közepette. Nehéz erre pontosan válaszolni, illetve nem is lehet. Ha azt írjuk, hogy a szokásos használati stílusunkban - jónéhány esti SMS írás mellett - nem éreztünk különbséget Vivaz és Vivaz pro között, akkor ezt kevesen fogják elhinni. Pedig így van.
A lehetőségeink terjedelme nyilván függ attól, hogy mennyit használjuk a billentyűzetet este, de Vivaz pro esetében a jobb optimalizáció - úgy érezzük - valahogy az akkumulátor élettartamában is megjelenik, és normál nappali használat esetén mintha tovább tartana egy kicsit. Persze ez így nem hangzik túlzottan tudományosnak, de mentségünkre szolgáljon, hogy ilyen célú egzakt méréseket nem láttunk eddig mástól sem. Akad ugyan két orosz mobilos oldal, ahol igyekeznek fájlműveletekkel, 3D-s tesztfuttatással, meg folyamatos MP3 lejátszással néhány "tudományos" adatot közölni, de ezek sem tekinthetők mérvadónak. Marad a teljesen szubjektív ítélet: Vivaz pro nem teljesít rosszabbul mint Vivaz, sőt talán árnyalatnyival jobban is. Ennek ellenére tölteni ajánlatos minden nap este, hogy másnap ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe. Milyen kellemetlenségünk adódhat azon kívül, hogy totálisan lemerülünk, és mobiltelefon nélkül maradunk? Megfigyeltük, hogy nagyon alacsony töltöttségi szinten a kamera megmakacsolja magát, és a kamera bejelentkezési képe után nem hajlandó továbblépni, sőt ilyenkor nem egy esetben csak ki-be kapcsolással tudtuk magunkat elérhetővé tenni.
A töltés egyébként a hálózati töltőről gyorsan végbemegy (az a benyomásunk, hogy gyorsabban mint más akkutípusok esetében), ha este bekapcsolva felejtettük, ne legyünk restek legalább reggel töltőre kapcsolni Vivaz prónkat.

 

Végszó

Egész bemutatónk a Vivaz vs Vivaz pro szemléletre épült, nem is tehettünk mást, hiszen a gyártó is egymás alternatívájának gondolta a két modellt. Azt is kiderítettük, hogy nem egészen arról van szó, hogy Vivaz pro egy kihúzható billentyűzettel ellátott Vivaz. Talán jobban jártunk volna, ha mégis így döntöttek volna annakidején a Sony Ericsson fejlesztői a marketingesekkel együtt, mert akkor a döntés könnyű és egyértelmű lenne: nincs vita! Vivaz pro! Akkor a képességek alapján simán el tudtuk volna dönteni, hogy melyikre adjuk a voksunkat, így viszont mi is határozatlanok vagyunk és olvasóink is kemény mérlegelésre kényszerülnek.
A mérlegelési szempontjaink azonosak lesznek az olvasóval, de joggal feltételezzük, hogy ezen átestek a cég felelősei is akkor, amikor azt a döntést hozták meg, amit. Feltételezzük, hogy a döntés mögött az a szándék állt, hogy két egymástól jól elkülöníthető igényrendszert elégítsen ki a két modell. Vivaz pro nem lehet csak a kihúzható billentyűzetben más mint Vivaz, mert akkor Vivaz a képességek irányából szemlélve alig fogyna a piacon, az árak irányából szemlélve pedig ekkor Vivaz pro jóval drágább lenne, ami miatt az utóbbi fogyna kevésbé. Ezek a gondolatok vezethettek el oda, hogy a pro verzióba a drága alkatrésznek minősülő billentyűzet mellé olcsóbb kameramodul került. Vivaz és Vivaz pro nem olyan egyszerűen konkurensei egymásnak miként az első nekifutásra látszik, akármelyik mellett döntünk engedményeket kell tennünk valamiben.

Mi Vivaz prót néhány dologban jobban átgondolt konstrukciónak tartjuk, ráakadtunk néhány apróságra ami nagyon is a kedvünkre való, és a használók is örülni fognak ezeknek. Stabilabb mechanikai felépítés, erősebb kivitel. Lesz egy jól használható billentyűzetünk, ami nem mentes apró hibáktól, de valóban előrelépés a sok szöveggel bírkózók számára. Jobban optimalizált szoftver. Ugyanakkor a kamera képességei pedig nem érik el a Vivaz által meglehetősen magasra állított mércét.
Alapjaiban véve lényegében minden, amire Vivaz képes, de egy plusz billentyűzet, minusz kameraképességek. A Vivaz pro kamerájáról szumma szummárum annyi szögezhető le, hogy ugyanúgy képes HD videófelvételre mint Vivaz, egy fokkal gyengébb minőségben. A 8 Megapixeles fotókról szívesen le is mondanánk, ha az 5 Megapixelen hasonló jót látnánk.
Kik lehetnek tehát azok akik Vivaz pro vevőkörét alkothatják? Azok, akik nem törekednek kiváló fotókra és HD videókra, mert mondjuk például erre a célra van egy külön kamerájuk, de mégis örömmel veszik, ha kéznél van egy alapszolgáltatás szintű fotó és videó felvevő eszközük; mindemellett rengeteg SMS-t és e-mailt forgalmaznak naponta, és szeretnék ezt a lehető legkényelmesebben tenni. Ha végiggondoljuk az előbbi elvárás-komplexumot, akkor beláthatjuk, nem is kevesen lehetnek azok, akik Vivaz pro mellett döntenek majd. Vivaz pro iránt tehát lesz kereslet, azt, hogy ez milyen mértékű lesz, az árkülönbség dönti el.

- SEriateam -

LÁTOGASS EL A MyPhoneExplorer OLDALÁRA!
KÉSZÍTSD EL SAJÁT KÉPERNYŐVÉDŐDET!