2009.05.28. London: Satio, Aino, Yari - 3. rész
Aino szolgál néhány újdonsággal. Az első Aino maga, a formaterve, a kijelzője, a multimédiás felületek álló-fekvő érintésvezérléses kezelése. Folytassuk talán a Remote Media Play szolgáltatással, amivel a Sony Playstation 3 (PS3) konzolján távvezérelhetjük a multimédia lejátszást. Érdekes dolog ez, mert szerintünk nem ez lenne Aino másodikként említendő értéke. Azok, akik már rendelkeznek a Sony konzoljával, nyilván más szemmel fognak Ainóra nézni, mint azok a civilek akiknek nincs PS3-juk. Ennyiben van logikája az árukapcsolásnak, de kevésbé gondoljuk, hogy sokan lesznek, akik majd Ainójukhoz fognak PS3-at vásárolni.
Aino mindenekelőtt egy mobiltelefon és nem PS3 tartozék (nem játékvezérlő), a Remote Media Play szolgáltatás egy olyan ráadás ami még a sok előnyös tulajdonságon, tartozékokon felül egy plusz szuvenír. (Legalábbis a mi felfogásunk szerint, ami ezúttal sem egyezik meg a cég oldalán olvasható bemutató felfogásával.)
Hogyan lehetne ezek szerint akkor precízebben meghatározni Ainót? Aino egy multimédiacenter tulajdonságú mobiltelefon csomag!
Egy olyan mobiltelefon, amihez a gyártó olyan tartozékokat kínál a dobozában, amik mindegyike ennek a mobiltelefonnak a képességeit bővíti ki a piacon ma elképzelhető legteljesebb mértékben. Így talán pontosabb a definíció.
Kapunk Ainóhoz egy sokfunkciós töltőállványt (EC100), egy szuper sztereó BT fülest (MH100), egy 8 GB-os MicroSD kártyát a Sony Ericsson legfejlettebb multimédia szoftvereivel, jelesül a Media Go és a Media Home szoftverekkel. Mindez a dobozban, így ez együtt a termék. Az MH-100 BT adategységhez csomagolt füles egyébként a kiemelkedő minőségű HPM-77.
Nem hallottunk még arról, hogy Aino csak önmagában, pőrén forgalomba kerülne, de ha így történne egyszer, akkor is szeretnénk.
Aino csomagja tehát szinte mindent tartalmaz, ami a multimédia-élvezetekhez kell (talán egy sztereó póthangszórót hiányolhat valaki a dobozból, de valahol meg kellett állni, és egyébként külön megvásárolható ilyesmi). A csoda mégis maga Aino.
A kijelzőjén szélesvásznú filmeket, videóklipeken nézhetünk, a zenehallgatás pedig a Sony élmezőnybeli hangminőségével történhet, erre a két márkaszlogen a Sony Clear Stereo és a Clear Bass ad garanciát. Talán apróságnak tűnhet ezek után a beépített FM antenna (azaz nem kell füleskábelünket - ha akad valaki aki vezetékes fülest óhajtana - használnunk az FM vételhez) és az a szintén apróságnak tűnő dolog, hogy a mellékelt füles átveszi Aino FM rádióvételét, plusz az eddig megszokottnál több vezérlési funkciót lát el. És... mindezek mellett Aino egy 8 Megapixeles kamerával is rendelkezik.
Pillantás Aino belsejébe:
Az ár.
Több helyen olvastuk újságírók megdöbbenését Aino várható áráról. Az egyik orosz laptársunk neves kritikusa szinte a haját tépte ennek hallatán. Hát ami igaz, az igaz, Aino nem lesz olcsó! De könyörgünk, ebben az árban nem csak Aino van benne, hanem mindaz amit korábban felsoroltunk. Meg aztán, ki mondta, hogy a legújabb 240x432 pixeles 16 millió színárnyalatos nHD TFT, meg a Sony HiFi végfok chip, meg a prémium színvonalú füles, meg a 8 Megapixeles kamera a középkategória mondjuk felső harmadára lennének jellemzők? Ezek a tulajdonságok ma még a felső szinten sem mindennaposak! (... és ezen kívül lapozzunk vissza és nézzük csak meg az első oldalunk adatlapját. Wi-Fi miegymás.) Na igen. Ainót oda kell helyezni ahova való: a multimédia mobilok kategóriájába. Ja! Hogy ilyen kategória még nem létezik, mert akad olyan mobil aminek kiváló a kijelzője, de emellett a zenei képességei csapnivalók, vagy esetleg fordítva? Vagy nagyon magas áron kiválók a videófelvételi képességei, de a gyári tartozékai silányak?
Aino valóban egy új kategóriát nyitott, amiben jelenleg csak ő foglal helyet. Sajnos Aino annyira sok mindenben eltér a megszokottól, hogy attól tartunk, a majdani tesztelők csak valamilyen képességét, vagy csak egy-két képességét veszik górcső alá és nem a produkció egészét.
Satio, Aino, Yari - kamerák
A Sony cég híres néhány komolyabb és kompakt digitális kamerájáról. A Cyber-shot jól hangzó márkanév lett, amit a Sony Ericsson is sikerrel vitt tovább, egészen addig, amíg mások el nem érték, a Samsung pedig meg nem haladta a Sony Ericsson mobilok fotós képességeit. 2008 elejére először a korábbi "K" Cyber-shot, majd a "C" Cyber-shot sorozat olcsóbbjai és középkategóriásai elkezdtek részben elavulni, részben lemaradozni az élmezőnytől (az átlagtól nem!). A világ változik, ami két éve még a legjobb volt az mára nem biztos, hogy az.
Satio kamerája 12 Megapixeles, Ainóé 8 Megapixeles, Yari pedig 5 Megapixeles kamerával érkezik, mindhárom CMOS lapkát használ képérzékelőként, és lényegében teljesen azonos választási lehetőségeket kínálnak a fotózáshoz, természetesen leszámítva az érintőkijelzős fókuszálást, és magát a kamera felbontását.
Satio - a csúcsmodell - esetében korábban olvashattunk pletykákat arról, hogy kamerája a Sony EXMOR technológiáját fogja megjeleníteni - először a Sony Ericsson történetében. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy egyik ma említett mobil sem végleges, gyártásba adható konstrukció cikkünk írásakor, és egyes paraméterek, hardveres adatok - lényegében bármi - változhatnak még a negyedik negyedévi megjelenésig. Az azonban sajnos biztos, hogy Satio még nem azzal a bizonyos fajtiszta Sony csúcstechnológiával érkezik amit a Sony "T" sorozatú minikameráiból ismerünk, azaz, ez a kamera még nem lesz az az EXMOR ami vita nélkül megverné az összes létező konkurenst. Ebben a pillanatban mindhárom modell korai béta még, így fotókat közölni is badarság volna, ami néhány elérhető az interneten az még szemmel láthatóan messze van a véglegestől. Orosz tesztelőtől származó hír, hogy a Sony Ericsson meglehetősen sokat változtatott Idoun, amíg Satio lett belőle. Bizony, volt olyan időszak amikor Idou még csak 9 Megapixeles fotókra volt képes, aztán Idou Satio korára kezdett megtáltosodni, és ma már simán hozza a 12 Megapixelt - egy a korábbi kisérletitől eltérő kameramodullal. Változott a teljes szoftver és változott a kameraszoft is, de még mindig nem tekinthető mégcsak végleges közelinek sem. Még mindig vannak gondok a chipset és a kamera közötti együttműködésben, és orosz tesztelő barátunk szerint a szoft sem hoz még mindent a fotómenüben úgy ahogy tökéletes lenne. Októberig rengeteg idő van még.
Tehát ma még korai bármilyen megállapítást tennünk Satio kamerájáról. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy ez a kamera korrektebb lesz minden eddig ismert Sony Ericsson kameránál, és nagyon-nagyon jó lesz.
Merengjünk el egy kicsit a kamerák versenyén. A Nokia sokat profitál a Carl Zeiss márkanévből és magából a német optikából. A német fotóhagyományok után viszont a japán gyártók következnek, majd ezt követően a kóreaiak. Kétség kívül úgy "anblok" sokat fejlődött a kóreai ipar majdminden ága, de messze vannak még attól, hogy ők képviseljék az élvonalat. A mobiltelefonok terén látnak komoly esélyt a kiugrásra, és egy-két év alatt sikerült is eredményeket elérniük, ez egyre jobban látható az eladási statisztikákban is. Ügyesek a kóreaiak. Emellett azonban ravaszok is, és nem restek rengeteg aprósággal többnek mutatni bármit, mint annak valódi értéke! Rengeteg kóreai vezérterméknél találkozunk nagyon ügyesen eldugott vevőcsalogató dolgokkal, amivel több esetben már-már átverés szinten próbálkoznak. Nézzünk csak meg egy képet, és tanulmányozzuk a kóreai módszereket.
Köszönet a fotóért a mobile@mail.ru munkatársának Anton Szpiridonovnak. Íme együtt látjuk Satio és a Samsung büszkeségének kameráját egymás mellett. A Samu esetében milyen szépen fest ez a hatalmas gyűrű, meg a hatalmas védőüveg! Kár, hogy ez csak vevőcsalogató dekoráció!... A lényeg az viszont körülbelül ugyanaz mindkét modellben! Tévedés ne essék, két eltérő karakterű, műszaki megoldású, paraméterű kameráról van szó, csak az egyik a valóságnál többnek igyekszik mutatni magát! Egy ilyen kialakításra sokan harapnak, mert vagy nem tudják miről van szó, vagy tudják, de boldogok vele, mert mások is azt gondolják, hogy ez egy hatalmas optikájú mobil. Ez az amit nem szeretünk. Ez az ami alapjában véve inkorrekt megközelítése a vevőknek. Nem tudjuk, hogy konkrétan ez az apró trükk hány százezer vásárlót hoz a Samsungnak ilyen primitív módszerekkel. Biztosan sokat, de valójában visszataszító. Nincs itt időnk kitérni a koreaiak összes trükkjének bemutatására (talán a jövőben készítünk erről egy külön cikket). Csak jeleznénk, hogy nem kell mindent elhinni első látásra, főleg, ha koreai termékről van szó. A Samsung azt adja amit szeretnénk? Látszólag. Sok-sok ügyes aprósággal igyekszik a kedvünkben járni, és elhitetni velünk, tényleg azt kapjuk. Ez a vevőket hülyének néző magatartás mindig is jellemző volt a Samsungra. Talán lesznek akik emlékeznek a Samsung betiltott BioTV reklámjára, vagy ha erre nem, akkor a LED TV-re mint korszakalkotó újdonságra (ami jobb mint az OLED mellesleg...).
A Samsung a készített fotókon is azt jeleníti meg amit látni szeretnénk: sok színt, szép színeket. Igaz, a fotózott téma nem ilyen volt, de sebaj, jól mutat! Természetesen nem akarjuk a Samsung mobilok fotózási képességeit érdemük alá degradálni, de nagyon unszimpatikus és tulajdonképpen felesleges is jónéhány módszerük.
Mi jobban szeretjük azokat a fotókat amik a valóságot örökítik meg, és azt a gyártót, amelyik ezt tűzi ki célul. Így hát térjünk is vissza a Sony Ericssonhoz.
Mindhárom újdonságban megtaláljuk az arc és mosolyérzékelést, a BestPic, a Geo tagging, a Photo fix, a kép és videó blogolás szolgáltatásait, és készíthetünk panoráma fotókat. Satio és Aino egyaránt képesek érintőfókuszálásra. Ők ketten rendelkeznek képstabilizátor funkcióval is.
Külön öröm, hogy mindhárman autofókuszos kamerákat tartalmaznak.
Aino és Yari fotózási képességeiról még keveset tudunk, és mint említettük, Satio esetében sem végleges a mai állapot.
Idou idejében még szinte semmi nem volt nyilvános a kamerájáról és a fotóképességekről, februári bemutatójakor a fotózás még nem is volt működőképes. Satio esetében már láthatjuk a fotómenüt. Lám választ kapunk arra, hogy készíthetünk-e 16:9 képarányú fotókat is. Igen, de a helyzet mai állása szerint csak 9 és 2 Megapixeles "üzemmódban". Újdonság, hogy 10 Megapixellel lehetségesek 3:2 képarányú fotók is, a megszokott 4:3 mellett. Mint látjuk a képarányok képméretekhez rögzítettek, további variációk nem lehetségesek.
Yari - a gamer!
Yari a legfiatalabb korosztály legmagasabb igényeit fogja kielégíteni. A korábban az egyetlen modellel - az F305-tel - elindított, és ezzel be is fejeződött "F = Fun" széria ötlete eredetileg hosszabb távra szólt, de már az első ide érkező mobil tudása kevesebb volt mint amit a vásárlók vártak, nem hozta a várt eladásokat. Ennek nyilván az volt az oka, hogy abban az időben amikor az F305 megjelent, a 176x220-as kijelzőméret kevésnek bizonyult (ez egyébként józan paraszti ésszel várható is volt), és ezt a rengeteg előre telepített játék sem tudta ellensúlyozni. Az F sorozat tehát lezárult, felejtsük el.
Most itt van Yari!
Yari nagyon szép. Kicsi, slider és a kijelzője is pont olyan amire a játékmániákusok vágyakoznak. Tud mindent ami ennek a korosztálynak kell!
Van shake control, gesture control, képelforgatás, játék irányítás hagyományos mozgatással - és vannak külön játékbillentyűink, fektetett állapotban is játszhatunk kényelmesen, van "egy gombos" zenelejátszás indítás, új menüfelület és új zenelejátszó.
Van még egy újdonság is, amire eddig Japánon kívül sehol máshol nem volt példa, ez pedig a kamerával megoldott mozgáskövető játékirányítás.
Kapunk is ajándékba egy kedves fitness alkalmazást, amiben a kijelzőn látható hölgyike köveni mozdulatainkat.
Ilyen képességű játékról mi még nem tudunk, de a cég igérete szerint a piaci értékesítés megkezdésekor több olyan játék is előre telepített lesz amik támogatják ezt a képességet, sőt a jövőben a Fun and Downloads oldalon folyamatosan bővülni fog a választék - és a Yari tulajdonosok legnagyobb örömére sok ingyenesen lesz letölthető.
Yari összes tudományát fel sem soroljuk, a kategóriájában majdnem mindent tud, egyszerűbb azt említeni amit nem. Nagyon hiányozhat a Wi-Fi. Erről le kell mondanunk, de van 5 Megapixeles autofókuszos kameránk, és vannak kiváló minőségben kihangosítható sztereó hangszóróink. újdonság a már jól ismert A200 platform sok-sok apróságban jelentkező fejlesztése, tuningja, mindenek előtt az új Walkman Player 4.0! Ez a mai A2x0 platform látványában versenyké;pes bármelyik középkategóriás konkurenssel.
A tervek szerint Yari dobozában is több tartozékot kapunk. Lesz egy EC500 típusú állványunk, MH300 headsetünk, és kapunk egy 1GB-os MicroSD kártyát is.
Mint az eddigiekből érzékelhetjük Yari messze nem valamelyik korábbi modell újragondolása, valóban egy új koncepciót képvisel. Yari a minősége és doboza tartalma okán szintén nem lesz olcsó, de megfizethető lesz, és akik komolyan szeretik a mobiljátékokat, áldozni is fognak rá, mert érdemes.
Sony Ericsson - 2009 - esélyek és a mi esélyeink
Ha minden igaz, a fejleményekből nagyon úgy látszik, hogy a Sony Ericsson újra oda kerülhet, ahonnan pár év alatt lebugdácsolgatott. Ezek a telefonok szerintünk a saját kategóriájukban bárki igényét kielégíthetik, és az értékítéletben néhány dologban ismét a konkurencia fölé, de legalábbis a konkurencia szintjére emelhetik újra a céget.
Ugyebár van a Nokiának S60 v5-ös telefonja (5800), ami egyáltalán nem hozott forradalmi technológiai áttörést, bár rengeteget eladtak belőle, és úgy gondoljuk, az N97-sem fog áttörést hozni, többek között gyengécske hardverképességei miatt (CPU: ARM11 434 MHz). Az N97 június körül (éppen napjainkban) fog megjelenni, ami nagyjából tarthatónak is vélhető, mivel már találkozhattunk végleges készülékekkel, amiken egyelőre béta szoftver teljesített, de már tudomásunk van a végleges szoftverrel rendelkező készülékek felbukkanásáról is.
A béta szoftverrel szerelt készülékek első benyomása enyhén csalódást keltett többekben, mivel azokat az elképzeléseket nem igazán sikerült a Nokiának kiviteleznie, amit kitűztek maguk elé. Vagyis, amit beletettek a készülékükbe, nem működik pontosan, megfelelően. Az animált menü akadozik, így inkább jobban járunk, ha kikapcsoljuk azt, aztán a giroszkóp is tétovázik néha az érintőképernyővel egyetemben.
Nyilván ezt még csiszolni fogják a végleges verzióig, de mindenesetre egy bázis pontnak vehetjük ezeket a tényeket. Aztán ott vannak azok a tervezési "malőrök", amik végleg rányomhatják a bélyeget a Nokia új üdvöskéjére. Például az 5 megapixeles kamera, LED villanóval. Mivel ez a készülék egy N szériás telefon lesz, és tudjuk, hogy ezek a készülékek eddig a multimédiára lettek kihegyezve, így mind a kamera, mind a vaku elég halványkának tűnik a jelenlegi mezőnyben.
Satio és az N97 viszonyában egyedül a QWERTY billentyűzet ad némi esélyt a Nokia büszkeségének.
A Nokia talán nem véletlenül veszít szép lassan a népszerűségéből, és az a gyanúnk, hogy az N97 egy újabb lépés lesz ezirányba. Amit a Nokia elveszített a piacon, azt megszerzik a kóreaiak.
Izgalmasabbnak tűnhet viszont a Samsung új Symbian-os készüléke az i8910 (Omnia HD).
Nagyjából hasonló képességekkel rendelkezik, mint a Nokia N97, viszont ő már 8 megapixeles kamerát kapott, bár a segédfény itt is csak egy LED villanó. CPU-ja is erősebb, ami egy 600 MHz-es ARM Cortex-A8-es modell lesz, 3D-s gyorsítóval. Mindezt pedig megsépkeli a Samsung, egy 3,7"-os kapacitív OLED érintő képernyővel. Elég nagy szomorúságra adhat okot a rajongóknak, hogy a telefon elvileg 2009 második negyedévében jönne ki, aminek már nagyon a végén vagyunk, késésben van tehát az i8910. Nem tudjuk milyen okok miatt csúszhat a piaci megjelenés, csak találgatni tudunk. (Sokat akart a szarka? Kijelzőgyártási gondok?)
Nos, nagyjából e készülékek szegmensébe célozta be magát a Sony Ericsson új Satio-ja is, ahol úgy véljük a jelenlegi felállás szerint akár tetemes fölényre is szert tehet - ha a legkésőbb a harmadik negyedév elején megjelenik. Mind a készülék kijelzője, mind a hardveres képességei összemérhetők a konkurenciával, sőt néhol felül is múlják azokat.
Bemutatkozik az egyedülálló 12.1 megapixeles kamera Xenon vakuval, illetve az új 16 millió színt megjeleníteni képes 3.5"-os nHD érintőképernyő is. Felsorolni is nehéz azt a sok apró kis újítást, amitől még színesebbnek és tökéletesebbnek érezzük ezt a készüléket.
Aztán ugye ne feledkezzünk meg Aino-ról sem, aki mellesleg még egy játékkonzolos telefon is. Az a szegmens ahová Anio érkezhet, szintén telítettnek tűnik, de úgy látjuk, hogy a SonyEricsson bevetette egy titkos fegyverét, vagyis egy újabb Sony technológiát ötvöz a telefonjaival, ez pedig a PlayStation3. és ez alá multimédia a köbön. és ne feledjük az egyediségét, az esztétikáját sem. Lesz helye a piacon.
Érdekes a Sony Ericsson játékfront megközelítése. Aino a PS3-mal van szövetségben, de spéci kijelzője inkább más multimédia műfajok irányába mutat. Yari kifejezetten egy Java játékos.
Az elmúlt években vissza-visszatérően emlegetett Sony Ericsson PSP mobil ebben az évben sem született meg, de kezdjük egyre jobban körbejárni a dolgot...
Mi elmerengünk azon, hogy mintha lassan valóban életképessé érne, alakulna a világ egy mobiltelefon-PSP ötvözet fogadására! Hogy miért? Mert a Nokia játékmobiljai kifulladófélben vannak, úgy tűnik, hogy egyik kóreai gyártó és a Motorola sem akar a játékok terén nagyot dobni, a kisebbek mégkevésbé, aztán tegyük hozzá, hogy egyik eddig felsoroltnak sincs valódi háttere csúcsjátékokhoz. Az utóbbi időkben csakis az iPhone az ami a hightech játékok irányába mozdult, illetve talán nem is az Apple az igazi mozgatórúgó, hanem a fejlesztők, akik az iPhone-ban akarják megmutatni mire is lennének képesek. Gondoljuk csak át alaposabban!
Ott van ugye a Nokia N-Gage 2.0-ja , ami eszméletlen jó elgondolásnak indult, és nagyon jó játékok születtek rá, nagyon jó minőségben, viszont két dolog történt, ami visszavetette az elmúlt időkben az érdeklődést. Az egyik az Apple iPhone, mivel erre a készülékre egytől egyig kijön az összes N-Gage játék, ráadásul interaktív irányítási módokkal kiegészülve, és sokkal de sokkal szebb grafikával.
A másik negatívuma ennek a platformnak, hogy mára gyakorlatilag nem tudnak új játékokat felvonultatni. Az utóbbi időban mind éppen csak hozzák, az alap Java játékok szintjeit. Ez betudható, annak a költségvetési átrendezésnek is, ami arról szól, hogy az N-gage-s költségvetés 60%-át átcsoportosítják más részlegekhez. Végül, a mai napig nem használják ki ezek a játékok a 3D-s gyorsítók képességeit. Ez elsősorban a nagy energiafogyasztásnak tudható be, mivel, ha aktívan használjuk a gyorsító képességeit akkor pár órás üzemidőnél többre nem számíthatunk.
2010-ben jöhet egy új, mindent és mindenki mást felülmúló Sony Ericsson gamer mobil újdonság, jön az X2 és az Entertainmet Unlimited sorozat újabb darabjai, ... és most már megvannak az alapok a jövőhöz.
A technológiai paraméterek és a szolgáltatások alapján mind Satio, mind Ainó felülemelkedhet az új hullámos Nokia telefonokon, illetve sok egyéb konkurens készüléken, sőt a többség egy hatalmas szeleténél.
Kérdés az, hogy mennyire lesz hatásos a marketing, és mennyire tudja a SE visszaszoktatni a vásárlókat a termékeire. Van még egy kérdés: amikor ténylegesen kézbe vehetjük őket, akkor hol fog tartani a világ? ... és nem utolsó sorban, hogy az áruk hova lesz becélozva. Mivel Satio és Aino esetében pérmium kategóriás telefonokról van szó, úgy gondoljuk, nyilvánvaló mindenki számára, hogy az áraik nem lesznek pénztárca barátiak. De ebben a szegmensben ez nem is lehet elvárás. Aztán közben a recessziós gazdasági helyzet, és még ki tudja milyen tényezők befolyásolhatják a sikerességet.
Ám aminek el kellett indulnia, az elindult.
Összességében úgy gondoljuk a Sony Ericsson újra jó úton halad, sőt, ha lehet ezt tovább pontosítani, akkor a legjobb úton.
Aztán majd elválik, hogy oda tud-e érni ahova várjuk, és ahova a cég is szeretne eljutni.
Ma úgy látjuk, hogy nagyon szép második félévünk lesz, és sokunknak lehet nagyon boldog karácsonya! újra ajánlhatunk mindenkinek és bárkinek Sony Ericsson mobilokat. Ez az aminek a legjobban örülünk!
agravius & nagyatt
Hogyan lehetne ezek szerint akkor precízebben meghatározni Ainót? Aino egy multimédiacenter tulajdonságú mobiltelefon csomag!
Egy olyan mobiltelefon, amihez a gyártó olyan tartozékokat kínál a dobozában, amik mindegyike ennek a mobiltelefonnak a képességeit bővíti ki a piacon ma elképzelhető legteljesebb mértékben. Így talán pontosabb a definíció.Kapunk Ainóhoz egy sokfunkciós töltőállványt (EC100), egy szuper sztereó BT fülest (MH100), egy 8 GB-os MicroSD kártyát a Sony Ericsson legfejlettebb multimédia szoftvereivel, jelesül a Media Go és a Media Home szoftverekkel. Mindez a dobozban, így ez együtt a termék. Az MH-100 BT adategységhez csomagolt füles egyébként a kiemelkedő minőségű HPM-77.
Nem hallottunk még arról, hogy Aino csak önmagában, pőrén forgalomba kerülne, de ha így történne egyszer, akkor is szeretnénk.
Aino csomagja tehát szinte mindent tartalmaz, ami a multimédia-élvezetekhez kell (talán egy sztereó póthangszórót hiányolhat valaki a dobozból, de valahol meg kellett állni, és egyébként külön megvásárolható ilyesmi). A csoda mégis maga Aino.
A kijelzőjén szélesvásznú filmeket, videóklipeken nézhetünk, a zenehallgatás pedig a Sony élmezőnybeli hangminőségével történhet, erre a két márkaszlogen a Sony Clear Stereo és a Clear Bass ad garanciát. Talán apróságnak tűnhet ezek után a beépített FM antenna (azaz nem kell füleskábelünket - ha akad valaki aki vezetékes fülest óhajtana - használnunk az FM vételhez) és az a szintén apróságnak tűnő dolog, hogy a mellékelt füles átveszi Aino FM rádióvételét, plusz az eddig megszokottnál több vezérlési funkciót lát el. És... mindezek mellett Aino egy 8 Megapixeles kamerával is rendelkezik.
![]() |
Pillantás Aino belsejébe:
![]() |
Az ár.
Több helyen olvastuk újságírók megdöbbenését Aino várható áráról. Az egyik orosz laptársunk neves kritikusa szinte a haját tépte ennek hallatán. Hát ami igaz, az igaz, Aino nem lesz olcsó! De könyörgünk, ebben az árban nem csak Aino van benne, hanem mindaz amit korábban felsoroltunk. Meg aztán, ki mondta, hogy a legújabb 240x432 pixeles 16 millió színárnyalatos nHD TFT, meg a Sony HiFi végfok chip, meg a prémium színvonalú füles, meg a 8 Megapixeles kamera a középkategória mondjuk felső harmadára lennének jellemzők? Ezek a tulajdonságok ma még a felső szinten sem mindennaposak! (... és ezen kívül lapozzunk vissza és nézzük csak meg az első oldalunk adatlapját. Wi-Fi miegymás.) Na igen. Ainót oda kell helyezni ahova való: a multimédia mobilok kategóriájába. Ja! Hogy ilyen kategória még nem létezik, mert akad olyan mobil aminek kiváló a kijelzője, de emellett a zenei képességei csapnivalók, vagy esetleg fordítva? Vagy nagyon magas áron kiválók a videófelvételi képességei, de a gyári tartozékai silányak?
Aino valóban egy új kategóriát nyitott, amiben jelenleg csak ő foglal helyet. Sajnos Aino annyira sok mindenben eltér a megszokottól, hogy attól tartunk, a majdani tesztelők csak valamilyen képességét, vagy csak egy-két képességét veszik górcső alá és nem a produkció egészét.
Satio, Aino, Yari - kamerák
A Sony cég híres néhány komolyabb és kompakt digitális kamerájáról. A Cyber-shot jól hangzó márkanév lett, amit a Sony Ericsson is sikerrel vitt tovább, egészen addig, amíg mások el nem érték, a Samsung pedig meg nem haladta a Sony Ericsson mobilok fotós képességeit. 2008 elejére először a korábbi "K" Cyber-shot, majd a "C" Cyber-shot sorozat olcsóbbjai és középkategóriásai elkezdtek részben elavulni, részben lemaradozni az élmezőnytől (az átlagtól nem!). A világ változik, ami két éve még a legjobb volt az mára nem biztos, hogy az.
Satio kamerája 12 Megapixeles, Ainóé 8 Megapixeles, Yari pedig 5 Megapixeles kamerával érkezik, mindhárom CMOS lapkát használ képérzékelőként, és lényegében teljesen azonos választási lehetőségeket kínálnak a fotózáshoz, természetesen leszámítva az érintőkijelzős fókuszálást, és magát a kamera felbontását.
Satio - a csúcsmodell - esetében korábban olvashattunk pletykákat arról, hogy kamerája a Sony EXMOR technológiáját fogja megjeleníteni - először a Sony Ericsson történetében. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy egyik ma említett mobil sem végleges, gyártásba adható konstrukció cikkünk írásakor, és egyes paraméterek, hardveres adatok - lényegében bármi - változhatnak még a negyedik negyedévi megjelenésig. Az azonban sajnos biztos, hogy Satio még nem azzal a bizonyos fajtiszta Sony csúcstechnológiával érkezik amit a Sony "T" sorozatú minikameráiból ismerünk, azaz, ez a kamera még nem lesz az az EXMOR ami vita nélkül megverné az összes létező konkurenst. Ebben a pillanatban mindhárom modell korai béta még, így fotókat közölni is badarság volna, ami néhány elérhető az interneten az még szemmel láthatóan messze van a véglegestől. Orosz tesztelőtől származó hír, hogy a Sony Ericsson meglehetősen sokat változtatott Idoun, amíg Satio lett belőle. Bizony, volt olyan időszak amikor Idou még csak 9 Megapixeles fotókra volt képes, aztán Idou Satio korára kezdett megtáltosodni, és ma már simán hozza a 12 Megapixelt - egy a korábbi kisérletitől eltérő kameramodullal. Változott a teljes szoftver és változott a kameraszoft is, de még mindig nem tekinthető mégcsak végleges közelinek sem. Még mindig vannak gondok a chipset és a kamera közötti együttműködésben, és orosz tesztelő barátunk szerint a szoft sem hoz még mindent a fotómenüben úgy ahogy tökéletes lenne. Októberig rengeteg idő van még.
Tehát ma még korai bármilyen megállapítást tennünk Satio kamerájáról. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy ez a kamera korrektebb lesz minden eddig ismert Sony Ericsson kameránál, és nagyon-nagyon jó lesz.
Merengjünk el egy kicsit a kamerák versenyén. A Nokia sokat profitál a Carl Zeiss márkanévből és magából a német optikából. A német fotóhagyományok után viszont a japán gyártók következnek, majd ezt követően a kóreaiak. Kétség kívül úgy "anblok" sokat fejlődött a kóreai ipar majdminden ága, de messze vannak még attól, hogy ők képviseljék az élvonalat. A mobiltelefonok terén látnak komoly esélyt a kiugrásra, és egy-két év alatt sikerült is eredményeket elérniük, ez egyre jobban látható az eladási statisztikákban is. Ügyesek a kóreaiak. Emellett azonban ravaszok is, és nem restek rengeteg aprósággal többnek mutatni bármit, mint annak valódi értéke! Rengeteg kóreai vezérterméknél találkozunk nagyon ügyesen eldugott vevőcsalogató dolgokkal, amivel több esetben már-már átverés szinten próbálkoznak. Nézzünk csak meg egy képet, és tanulmányozzuk a kóreai módszereket.
![]() |
Köszönet a fotóért a mobile@mail.ru munkatársának Anton Szpiridonovnak. Íme együtt látjuk Satio és a Samsung büszkeségének kameráját egymás mellett. A Samu esetében milyen szépen fest ez a hatalmas gyűrű, meg a hatalmas védőüveg! Kár, hogy ez csak vevőcsalogató dekoráció!... A lényeg az viszont körülbelül ugyanaz mindkét modellben! Tévedés ne essék, két eltérő karakterű, műszaki megoldású, paraméterű kameráról van szó, csak az egyik a valóságnál többnek igyekszik mutatni magát! Egy ilyen kialakításra sokan harapnak, mert vagy nem tudják miről van szó, vagy tudják, de boldogok vele, mert mások is azt gondolják, hogy ez egy hatalmas optikájú mobil. Ez az amit nem szeretünk. Ez az ami alapjában véve inkorrekt megközelítése a vevőknek. Nem tudjuk, hogy konkrétan ez az apró trükk hány százezer vásárlót hoz a Samsungnak ilyen primitív módszerekkel. Biztosan sokat, de valójában visszataszító. Nincs itt időnk kitérni a koreaiak összes trükkjének bemutatására (talán a jövőben készítünk erről egy külön cikket). Csak jeleznénk, hogy nem kell mindent elhinni első látásra, főleg, ha koreai termékről van szó. A Samsung azt adja amit szeretnénk? Látszólag. Sok-sok ügyes aprósággal igyekszik a kedvünkben járni, és elhitetni velünk, tényleg azt kapjuk. Ez a vevőket hülyének néző magatartás mindig is jellemző volt a Samsungra. Talán lesznek akik emlékeznek a Samsung betiltott BioTV reklámjára, vagy ha erre nem, akkor a LED TV-re mint korszakalkotó újdonságra (ami jobb mint az OLED mellesleg...).
A Samsung a készített fotókon is azt jeleníti meg amit látni szeretnénk: sok színt, szép színeket. Igaz, a fotózott téma nem ilyen volt, de sebaj, jól mutat! Természetesen nem akarjuk a Samsung mobilok fotózási képességeit érdemük alá degradálni, de nagyon unszimpatikus és tulajdonképpen felesleges is jónéhány módszerük.
Mi jobban szeretjük azokat a fotókat amik a valóságot örökítik meg, és azt a gyártót, amelyik ezt tűzi ki célul. Így hát térjünk is vissza a Sony Ericssonhoz.
Mindhárom újdonságban megtaláljuk az arc és mosolyérzékelést, a BestPic, a Geo tagging, a Photo fix, a kép és videó blogolás szolgáltatásait, és készíthetünk panoráma fotókat. Satio és Aino egyaránt képesek érintőfókuszálásra. Ők ketten rendelkeznek képstabilizátor funkcióval is.Külön öröm, hogy mindhárman autofókuszos kamerákat tartalmaznak.
Aino és Yari fotózási képességeiról még keveset tudunk, és mint említettük, Satio esetében sem végleges a mai állapot.
Idou idejében még szinte semmi nem volt nyilvános a kamerájáról és a fotóképességekről, februári bemutatójakor a fotózás még nem is volt működőképes. Satio esetében már láthatjuk a fotómenüt. Lám választ kapunk arra, hogy készíthetünk-e 16:9 képarányú fotókat is. Igen, de a helyzet mai állása szerint csak 9 és 2 Megapixeles "üzemmódban". Újdonság, hogy 10 Megapixellel lehetségesek 3:2 képarányú fotók is, a megszokott 4:3 mellett. Mint látjuk a képarányok képméretekhez rögzítettek, további variációk nem lehetségesek.
Yari - a gamer!
Yari a legfiatalabb korosztály legmagasabb igényeit fogja kielégíteni. A korábban az egyetlen modellel - az F305-tel - elindított, és ezzel be is fejeződött "F = Fun" széria ötlete eredetileg hosszabb távra szólt, de már az első ide érkező mobil tudása kevesebb volt mint amit a vásárlók vártak, nem hozta a várt eladásokat. Ennek nyilván az volt az oka, hogy abban az időben amikor az F305 megjelent, a 176x220-as kijelzőméret kevésnek bizonyult (ez egyébként józan paraszti ésszel várható is volt), és ezt a rengeteg előre telepített játék sem tudta ellensúlyozni. Az F sorozat tehát lezárult, felejtsük el.Most itt van Yari!