2009.05.28. London: Satio, Aino, Yari - 2. rész

Satio, Aino, Yari - közelebbről

Nehéz formatervezésben és pláne design-kritikában okosnak lenni. Alapjában ízlés dolga, de mégsem teljesen. Minden gyártónak van valami meghatározható design feelingje. A Nokiák nokiások, a Samsungok samsungosok, a Sony Ericssonok is hordoznak jellegzetességeket, amellett, hogy - leszámítva egyes gyártók extrém példányait - a mobiltelefonok műszaki okokból nagyon nem térhetnek el egymástól. Az évek alatt kialakult design status quo feloldódott az utóbbi időben az érintőkijelzők megjelenésével, ami újabb variációs lehetőségeket adott a formatervezők kezébe.

Mai három mobilunk közül első ránézésre Satiót és Yarit 2009-ben a "megszokott" jelzővel illethetjük, Aino viszont japánosnak tűnhet, mert az. Utóbbi ki is lóg alaposan a mai nemzetközi európai- és világválaszték kínálatából. Olyan egyedi jeleket hordoz, ami megjelenésében és sok képességében öszességében ránézésre (és meghallgatásra is) megkülönbözteti minden mástól.
Érdekes, hogy a bemutatkozástól számított pillanattól végigolvasgatva szinte minden megjelent tudósítást, véleményt, éppen Yarit minősítették egyesek nokiásnak, sőt még olyat is olvastunk, hogy Yari formaterve egyenesen másolat (N81). No erre mit lehet mondani, amikor meg szerintünk a három mobil közül leginkább Yari hordozza magán a korábbi Sony Ericsson stílusjegyeket, a szokásosnál több ív ellenére. Nem gondoljuk, hogy tévedhetetlenek vagyunk, de látni még látunk, és akármelyik irányból nézegetjük napok óta Yarit, semmi nokiás nem ötlik a szemünkbe, annyira hasonlít egy átlagos Nokiára, amennyire minden mobil hasonló egymáshoz valamennyire. Yari esetében kiemelendő a nagy központi vezérlőgyűrűhöz rímelő lekerekített sarkok aránya, majd a kijelző alatti terület elegáns négy részre osztása, nem is beszélve a billentyűzet eleganciájáról. Igazi formatervezési bravúr. Gratulálunk! Az állítólagos hasonmások nemigen rúgnak labdába Yari mellett.

A dizájn terén a technológiai alapok miatt nyilván sok Satióhoz hasonló mobilt találunk majd, Aino japánosságának érzete is csak akkor merül fel bennünk, ha feltoljuk az egyébként Japánban valóban nagyon elterjedt méretű kijelzőt, ekkor mobilunk meglepő hosszúságúra (japánosra) nyúlik és felbukkan a tényleg japános billentyűzet is. Alaphelyzetben viszont Aino kifejezetten egyedülálló megjelenésű és esztétikája is kiemelkedő, talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ez a minden kezelőszervet nélkülöző kialakítás és megjelenés a 80-as évek Bang & Olufsen formatervezési iskoláját idézi fel.

Mindhárom modell a kategóriájának megfelelően a szórakoztatást helyezi a középpontba, bár ezzel sokat nem mondtunk (csak a cégen házon belül), mert más gyártók is ezt helyezik oda manapság.
Satio viszont Satióként mégis kiemelkedik a mai mezőnyből.
Itt tisztázzunk is mindjárt valamit. Satio sem most nem az, sem megjelenése után nem lesz a "legjobb" mobil. Viszont a legjobbak között ott lesz a helye!

Ide kívánkozik egy kis történet. Kanoshuke Matsusita amíg élt a világ egyik legismertebb zenerajongója volt. Amikor megkérdezték tőle, hogy árulja már el, milyen berendezésen hallgat zenét otthon a zenetermében, néhány angol és amerikai céget sorolt fel. Na de Matsusita úr, hát hogy-hogy nem Tascam, vagy Technics berendezése van otthon? - hangzott az elképedt kérdés. Hogy miért? - kérdezett vissza az elektronika nagy öregje - Hát azért, mert ezek jobbak. - Jobbak? - Hát ezt így ön ki is mondja? - szólt az újabb kérdés. Matsusita összehúzta szemöldökét és válaszolt: - Nézze, megdolgoztam ezért a berendezésért, ezeket én meg tudom vásárolni, nem sokan tehetik meg ezt a világon. Ezek a legjobbak. Higyje el, nem ez a művészet. Csak meg kell vásárolni minden alkatrészből a legjobbat, összeforrasztani a legjobb rajz alapján, megmérni a legjobb műszerekkel minden egyes darabot, elhanyagolni minden más szempontot, nem számít sem méret, sem súly, sem semmi más, és már készen is van a legjobb. Ezt bárki meg tudja csinálni. A művészet az, amikor a legjobbakat megközelítőt mindenki számára elérhetővé teszünk. Ennek van igazán értelme nekem és a vásárlóimnak. (Talán megbocsátható, hogy a Sony legnagyobb konkurensének alapítóját citáltuk ide, de ő tényleg "megmondta az őszintét", azt, amit nekünk sem árt tudnunk, tanulni meg bárkitől lehet és érdemes.)

Érdekes vitákat olvashatunk fórumokban a melyik a "legjobb mobil" tárgyú vitákban. Bár ugye éppen az előbb értettük meg, hogy legjobb mobil az csak elméletben létezik, mert egyetlen gyártó sem hülye pár tucat darabos értékesítésért elkezdeni gyártani egy megfizethetetlen árú ilyet.
Ez a "legjobb mobil" vita más megközelítésben - bár először nehéz megérteni -, olyasmi, mint arról vitatkozni, hogy melyik a legjobb autó. Van legdrágább, legolcsóbb, leggyorsabb, legkényelmesebb, legkevesebbet fogyasztó, (legszebb az nincs), legkisebb fordulási sugárral, legjobb fékkel rendelkező, legnagyobb csomagterű, legjobb futóművű ... és oldalakon keresztül sorolhatnánk tovább a kritériumokat. Namármost, ha itt valaki EGY biztosan legjobbat ki tud választani (minden felsorolt paraméter külön-külön megmérhető), az egyszerűen vagy buta, vagy hazudik, vagy érdekelt a véleménye közreadásában némi ellenszolgáltatásért (autós tesztpéldánál maradva: mondjuk néhány hónapig ingyen használhatja a gyártó autóját némi benzinnel ellátva...).
Nagy baj van, ha valaki egy, vagy néhány kritérium alapján minősít, ezt mondják csőlátásnak, ami nem éppen dicséretes tulajdonság. Sok olyan tesztet találunk sajnos, amikor a tesztelő csak sportautó képességeket hajlandó mérlegelni, de észre sem vesz olyan szempontokat, amik a vásárlók több rétegének ettől jóval fontosabbak.
Olyan variáció normálisan elképzelhető, hogy több kritérium alapján kiválasztunk több nagyon jót, bár az egyik ebben, a másik abban jobb. Van aztán a "nekem leginkább megfelelő" kategória, ami a legértelmesebb emberi döntés ezekben a vitákban. (Minek vegyek sportautót, ha csak a városba bevásárolni járok autóval...)

Most, hogy két irányból is megközelítettük a dolgot, ezzel a látásmóddal közelítsünk Satio értékeihez és esetleges hiányosságaihoz.
Biztosan lesz majd olyan mobil a piacon ami a képességek valamelyikében, vagy néhányban, jobb lesz Satiónál. Lesznek nagyobb kijelzőjűek, de kevés lesz amelyiknek szebb lesz a kijelzőképe, lesznek érintőkijelzősök, de kevés lesz amelyik ilyen finoman lesz kezelhető stb. ... Ne menjünk bele már előre az összehasonlításba, megteszik ezt majd idővel a hivatásos teszterek.

Beszéljünk arról, hogy mi mit látunk, tudunk Satióról.

Ami mindjárt feltűnő, az Satio kijelzője. Ez az alkatrész nyilván az alfája és omegája egy érintőkijelzős mobilnak. Időzzünk el egy kicsit ennél. Ez a kijelző egy új technológia, nHD TFT. Rendkívül éles rajzolatot, jó láthatóságot biztosít. Összevethető bármelyik gyártó hasonló méretű kijelzőjével, színárnyalat megjelenítésben és sok más képességében az érintőkijelzők csúcsa a TFT technológiában. Nem AMOLED, de a techológiák mai állása szerint hibamentesebben gyártható nagy sorozatban és ami manapság az egyik legfontosabb: jóval olcsóbb, mint egy AMOLED kijelző. Színhűségben, fényerőben és még néhány jellemzőben 2009-ben a világszínvonal.
Paramétereit tekintve jóval fejlettebb termék mint mondjuk a Nokia 5800 XM érintőkijelzője.
Ez is és a Nokia 5800 is ellenállásváltozás alapján kódolja a nyomást, mégsem ugyanarról a színvonalról van szó.
E sorok egyik írója éppen hónapokat töltött már el egy Nokia 5800 XM társaságában, és nincs túl jó véleménye róla. Nemhogy napon, de még átlagos nappali szobai körülmények között is nehezen olvasható az eredeti gyári témával, így az első lépés a téma lecserélése volt fekete hátteresre. Ezután otthoni körülmények esetén elfogadhatóvá vált az olvashatóság, de napsütésben még hetek múlva is gondot okozott ez a kijelző, márpedig gyakran kell nézni, mert ellenőrizni kell, hogy nyomásunk, görgetésünk valóban sikeres és eredményes volt-e, és úgy, ahogyan szerettük volna. Mint némi nyomozás után kiderült, a Nokia 5800 XM érintőkijelzője ún. első generációs rezisztív technológia, akkor, amikor a Nokia 5800 XM piacra került, már vígan léteztek korszerűbb, jobb (rezisztív) érintőkijelzők. A cég nyilván azért ezt választotta, mert ezt adja számára a beszállítója a legolcsóbban, ergo, ezen kereshet a legtöbbet. Ezt a kijelzőt jól reprezentálja mondjuk a fényerővel történő játszadozás. Elméletileg 16 M színárnyalatra képes, de már a fehérrel bajban van (képtelen elfogadható fehéret képernyőre tenni, hagyományos TFT kijelzők közül a legjobbak simán veszik ezt az akadályt), ugyanakkor egyes színeket szürkeárnyalatok hozzákeverésével állít elő. Ha mindez igaz, akkor a 16 millió színárnyalat csak elméletben létezik a Nokia 5800 XM-ben, a valóságban nem biztos.
Egyelőre arra volt lehetőségünk, hogy letöltve az összes elérhető Nokia 5800 XM és Satio videót, megpróbáltuk a látványt elemezni. Akinek kedve van, ellenőrizze állításunkat, mert bizony van különbség Satio javára, és ez furcsamód ilyen primitív körülmények közepette is nyakoncsíphető! Satio és a Nokia 5800 között akkora a különbség, hogy az még egyszerű "hands-on" videókon is kibukik.
Ettől talán konkrétabb és megbízhatóbb infó, hogy az eddigi - főleg orosz - szubjektív összehasonlító tesztek alapján is Satio toronymagasan megveri a Nokia 5800-at minden létező képi tulajdonságban. De ne járassuk még jobban le szegény Nokia 5800-at, mert lassan öregecske elavult modellnek számít. Mihez viszonyítsuk még? Szóba jöhet a Nokia N97, ami újdonság és ami majdnem ugyanezt a kijelzőt tartalmazza, decsak majdnem. Az N97 képe óriási javulás az 5800-hoz képest, de a Nokia itt is a saját profitját helyezi a vásárlók kívánalmai fölé, és ismétcsak nem a legfejlettebb, hanem a relatíve legtöbb haszonnal kecsegtető alkatrészt adja kézbe.
Satio kijelzője majd néhány Samsung modellel lesz összemérhető, az a gyanúnk, hogy a jelenlegi Nokiákkal nem igazán. Ugyanaz lesz a helyzet, mint a nem érintésérzékeny 16 M színárnyalatú Nokia kijelzők látványa és az újabb 262 K színárnyalatos Sonyi Ericsson kijelzők látványa közötti különbség - utóbbi javára.
Egyesek napjainkban már odáig merészkedtek, hogy ténylegesen órákon keresztül egymás mellett nézegették Satio és a Samsung i8910 (a.k.a. - Omnia HD) képét. És, tegyük hozzá, még a mi meglepetésünkre is, olyanokat mondanak, hogy... na most vagy a Samsung AMOLED kijelzője nem is annyira jó a miénkhez képest, vagy a Satio új TFT technológiája majdnem olyan. Azért tegyük hozzá, hogy az AMOLED más tulajdonságokban jeleskedik (főleg ha tényleg kiforrott lesz majd). Most sem rossz, mert jobb minden korábbinál, eddig csak Sationak sikerült megközelíteni, sőt majdnem behozni előnyeit, ami óriási dícséretnek számít Satiónak!

A színárnyalatok és a képminőség várhatóan tehát nagyon rendben lesz Satiónál. Talány még az érintéses kezelés, amit már tényleg csak a gyakorlatban lehet elbírálni, de engedjük meg magunknak azt a feltételezést, hogy ez is sokkal jobb lesz mint a Nokiák esetében! A Samsung i8910 kapacitív érintőkijelzője feltételezésünk szerint jobb lehet bizonyos szempontból, kérdés: mennyivel.

Essünk túl most egyes tesztelők számára az egyetlen értékelési szemponton, a használat sebességérzetén.
Először úgy hírlett, hogy Satióban egy ARM Cortex-A8 Texas Instruments gyártmányú CPU és chipset dolgozik majd, amelynek konkrét típusáról, órajeléről hivatalosan nem közölt a cég adatokat - nem véletlenül, mert erről szó sincs! Időközben kiderült, hogy a Sony Ericsson maradt a "hagyományos" beszállítójánál, és Satióban ezúttal is Samsung chipset dolgozik majd, olyan fürgén mint a versenytársaké. Összehasonlításul említsünk meg néhány konkurest. A Samsung i8910-ben (Omnia HD) szintén egy 600 MHz-es ARM Cortex-A8 Samsung CPU üzemel és segítségére van egy Samsung 3D-s gyorsító is, nos a helyzet szinte azonos Satiónál is. A Nokia nem lép előre, nyilván a rá jellemző "legnagyobb haszon a létező legolcsóbb kivitelben" üzleti filozófiájára támaszkodva, az N97-ben hivatalosan egy 434 MHz-es ARM11 dorombol, alig valamivel gyorsabban mint az 5800 XM 369 MHz-es ARM11-es processzora.
Namármost, ha a Nokia 5800 sebessége kielégítőnek találtatott, az N97 pedig jónak, a Samsung Omnia HD pedig napjaink hejdeszuper modelljének, akkor Sationak valahova utóbbi mellé kell kerülnie. (Ragozzuk csak a dolgot: képminőségben Satio az N97 fölé, képfeldolgozási sebességben alig valamivel a csúcs Samu alá soroltatott, műveleti sebességben azonosnak értékelték a mérések a csúcs Samuval... mi is lesz ebből...)
Lássuk Satio alaplapját!

Itt lép be az az összefüggés, hogy más dolog a tényleges fizikai sebesség, és más dolog a kijelzőn megjelenített sebességérzet. Azonos elektronikai elemek mellett a látvány különböző lehet. Az optimalizálás során a gyártók különféle animációkkal, grafikai trükkökkel, eltérő menüszoft modulokkal igyekeznek a nyers erőt a kijelzőkön méginkább sejtetni, demonstrálni ... vagy a "nyers lassúságot" elleplezni. Mivel minden gyártó üzleti okokból kénytelen a még megfelelő lagalacsonyabb órajelű CPU-t felhasználni (és lehetőleg mellőzni egy plusz grafikai gyorsítót), minden egyes gyártó minden egyes gyártmányánál találkozunk a menük sebességérzetének javítása érdekében valamilyen "szigorúan bizalmas", gyártónként eltérő trükkel. (Itt elhagyjuk azt a néhány megfizethetetlen 1GHz-es CPU plusz grafikus gyorsítós modellt, ezek kuriózumok ma még, és elenyésző szerepük van a piacon.)

Már az Xperia X1 esetében tanulságul szolgált, hogy hiába azonos, vagy még gyorsabb is a modell fájlkezelése, a memória olvasás-írás sebessége stb., a vevők és az ítészek kizárólag a látványt, azaz a sebességérzetet díjazzák (mint ahogyan a kameratesztek során a fotókon is a valóságos színvilágtól eltérő túlszínezett fotókat...). Ezt demózzák a videókon, ez jelent élményt a használat első időszakában, ez érzékelhető a teszterek számára rendelkezésre álló időkeretben, és ez alapján mondanak tuti (megbízhatatlan) véleményt.
Aztán a modellt megvásárló tulajdonosok majd szembesülnek azzal, hogy a gyártó látványos sebességre optimalizálta a menüt, de ahogyan szaporodnak fotóik, egyre és egyre erőforrásigényesebb fájlműveleteket végeztetnek, egyre számításigényesebb szoftvereket futtatnak a használók; gyorsnak, vagy leggyorsabbnak kikiáltott mobiljukon egyre gyakrabban szembesülnek zavaró lelassulásokkal, néha akár több másodperces, lefagyásnak tűnő megállásokkal.

A jelenlegi adatok szerint tehát mind Satio, mind pedig a Samsung i8910 (Omnia HD) valószínűleg "fillérre" azonos órajelű és típusú Samsung CPU-t használ, annyi különbséggel, hogy a Samsung még tovább tuningolta az alaplapot egy elég drága GPU-val, amit a Sony Ericsson is megtett - ám úgy tűnik egy kisebb teljesítményűvel, sajnos a chipek feliratai alapján nem tudjuk beazonosítani a várható képességeket. Az látható, hogy a 3D gyorsításhoz nem azonos a két alkatrész.
Itt jönnek a talányok. A Samsung i8910 képes például jó minőségű HD videóra a kiegészítő grafikus gyorsításnak köszönhetően. A Satio-ban lévő chipset is többre lenne képes, mint a hivatalos specifikációban megadott videó paraméterek. Valószínű, hogy a társ-chipek eltérése miatt adódik a különbség.
Továbbra is fontos feladata a SE tervezőmérnökeinek tehát a csúcs sebességérzet látványának megalkotása (a Samsung esetében ez az erős GPU jelenléte miatt szinte mellékes...). Oda lyukadtunk ki, hogy vajon miért nem akar Satio igazi HD videót, ha elvileg ennek nem lenne akadálya. Kettőn áll a vásár, kellene ehhez egy megfelelően optimális kameramodul is, amely 12 Megapixeles CMOS-sal képes erre a sebességre és a chipsettel az optimális együttműködésre. (Azt nyilvánvalónak tekintjük, hogy a Samsung nem fogja másnak átadni a saját legjobb chipsetjét...)

Tegyünk itt is egy kitérő megjegyzést! A mobiltelefonok videófelvételi képességei ma még olyan messze vannak a videókamerákétól, mint Makó Jeruzsálemtől. Fotózásban sokat fejlődtek az elmúlt néhány évben mobiljaink, videózásban azonban még csak az első élvezhető megoldásokat láthatjuk. Ez alapjában véve nem is véletlen, kezdve onnan, hogy több felmérés szerint a vásárlók a videófelvételt, mint szolgáltatást sokadik helyre sorolják óhajlistájukon, a fotózást sokkal fontosabbnak tarták. Ugyancsak erre utal a háztartásokban található eszközök megoszlása is, azaz, a háztartások jóval kisebb aránya rendelkezik videókamerával, mint digitális fényképezőgépekkel. Ennek okaként az árakat és azt jelölik meg, hogy ehelyett más eszközökre inkább van szükségük. Nem kellene itt további piaci elemzésbe elmerülnünk, fogadjuk el ezt a két említett információt.
Ha valaki tehát a piacon detektálható tényleges vásárlói igényeket akar kielégíteni, akkor a videófelvétel előtt sok más szolgáltatásra illik koncentrálnia. DE! Előre látva a jövőt, borítékoljuk, hogy a mai mobiltelefon fotózás Megapixel háborúja után elindul a videóverseny is, amelynek keretében ugyancsak a többség számára teljesen felesleges képességeket erőltetnek ránk a gyártók, és ráadásul ezek a teljesen felesleges képességek lesznek a tömegek számára az igazi csalik, ahogyan ma az egyre növekvő és egyre feleslegesebb Megapixel számadatok.
Mivel minden gyártó arra akar majd rábeszélni minket, hogy erre van szükségünk, tényleg el is fogjuk hinni (legalábbis nagyon sokan). Aztán megfertőzve ettől, a teszterek is ezeket a képességeket fogják kiemelten értékelni.

Tegyük föl a kérdést: mennyivel jobb MOBILTELEFON egy HD videóra képes modell egy VGA videóra képes MOBILTELEFONTóL? Tegyünk fel ennek megválaszolásához előbb sok-sok kérdést: Mire is használnánk, használjuk mobilunk videófelvételi képességeit? Kell ehhez a feladathoz HD minőség? Mondjuk egy hónap időszakában hányszor is használnánk egyébként? Ha ezt a néhány kérdést őszintén megválaszoltuk, akkor választ kapunk arra a kérdésre, hogy milyen értéket képvisel számunkra ma a HD videófelvétel.
Kapunk majd egy egyre fontosabbnak reklámozott, de keveset használt, kihasznált szolgáltatást amit megfizetünk a fogyasztói társadalom törvényei szerint, mert a gyártók ezt diktálják, illetve a piaci verseny miatt kénytelenek lesznek ezt diktálni egyre többen.
Most térjünk vissza arra a kérdésre, hogy jobb mobiltelefon-e egy HD videós egy VGA videósnál!
Azt már tisztáztuk hogy a tömegek számára nem hasznosabb, tehát a tömegek számára nem jelent valójában megkülönböztetett értéket (csak egy szűk réteg számára, amely ugyan bővülni fog a reklámok hatására, de nem lesz tömegméretű). Egy mobiltelefon kiemelkedő videófelvételi képességeit a többség nem is akarja majd megfizetni. Ha tehát korrekten akarunk mobilokat összehasonlítani, akkor nem biztos, hogy a legfrissebb technológiai újdonság-képességek döntik el a valós értéksorrendet, hanem az összkép, amiben a videófelvételi képességek valamilyen százalékkal képviselik az érték egy szeletét, olyan elenyésző százalékkal amilyen a vásárlók eziránti kereslete. Biztosan akadnak majd, akiknek ez a gondolatsor nem tetszik, de ez van, ez így kerek egész és így tudományos marketinges szemmel. (Talán nem is véletlen, hogy az Apple is megelégszik még a legújabb iPhone-ban is a VGA videófelvétellel.)

Folytassuk a kijelzőkkel, de most már Ainóval, a formaterv után ez ami másodjára kerül a szemünk el, aztán később majd mindent megelőzően a legfontosabbá válik.
A 240 x 432 pixeles kijelző nem túl gyakori látvány a mobilpiacon, a Sony Ericsson palettáján eddig csak japán mobiloknál találkozhattunk vele. A szokatlan - FWQVGA+ jelöléssel szabványosított - képméretnek vannak előnyei és hátrányai is. Előny a 16:9-es képarány, ami hihetetlenül hasznos dolog szélesvásznú filmek nézegetéséhez, és tegyük hozzá ma már alig-alig akad 4:3-as film, tehát nem kell majd azzal számolnunk, hogy kedvenc filmjeinket "zsugorított" változatban kell megtekintenünk. Hasznos dolog ez a képméret a menük látványa szempontjából is, azonos betűméret mellett sokkal jobban áttekinthető menüink lehetnek, több látszódhat a felsorolás típusú menüpontokból. Viszont ilyen képméretet támogató játékokat, alkalmazásokat alig találunk jelenleg a kiadók, fejlesztők kínálatában, bár előbb-utóbb kialakul a választék, és a Sony Ericsson is segítséget kíván ehhez nyújtani, ezen túlmenően a SEria.hu oldalain, és a fórumban mi is rengeteg tartalommal szolgálunk..

A legfontosabb néhány Aino tudnivaló.

A Sony Ericsson saját javabázisú platformja fut rajta, mégpedig az A300. Mi is ez?
Ehhez egy kis történelmi visszatekintés. A legújabbkori történelem az A100-zal indult, amit például az F305, K550, K750 (D750), K770, K790, K800, K810, R300, R306, S302, S500, T250, T280, T303, T650, W200, W300, W350, W380, W550, W600, W610, W660, W700, W710, W800, W810, W850, W880, W900, Z200, Z250, Z300, Z310, Z320, Z520, Z530, Z550, Z555, Z600, Z610, Z710i esetében láthatunk, reméljük sokan nem maradtak ki a felsorolásból.
Évekig semmi lényeges változás, aztán nem is olyan régen jött az A200, mégpedig a C510, C702, C901, C902, C903, C905, G502, G705, K660, K850, T700, Z750, Z770, W508, W595, W705, W715, W760, W890, W902, W910, W980, W995 modellekben! (Itt tartunk a mai nappal bezárólag, nem valószínű, hogy folytatódna tovább az A200-as történet.)
Eljutottunk napjainkig. Aino már A300-as lesz, ez az első zárt Sony Ericsson java szoftverplatform, ami támogatja az érintőkijelzőket. Yari és a további nem érintőkijelzős mobilok (Naite - korábban: Ling) mai ismereteink szerint precízen A250-nek értelmezhetők, annyiban legalábbis, hogy ezekben az A300-zal azonos látvány mellett hiányzik az érintőkijelző modul. Maradjunk a két mai újdonságnál, Aino tehát "a fajtiszta" A300 egy mai állapotú változata, Yari pedig egy "lite" A300.
Az A300-ban változik ez-az, például egyes billentyűfunkciók új helyre vándorolnak, a menük grafikussága, a naptár és az ehhez kapcsolódó ablakok, a zenelejátszó, a multimádia modul és még néhány apróság.
Aino tehát részletesebben vizsgálandó.
Aino, akárhogy is nézzük, egy hibridnek tekinthető mobil (megjelenése óta a sajtó annak is tekinti), a Sony Ericsson első saját operációs rendszerű érintőkijelzős mobilja. A hibridség azonban nem emiatt mondható, hanem a kijelzőfunkciók és a belső szoftver együttműködésére állítható elsősorban. Aino ugyanis nem minden menüpontban érintőkijelzős a mai (ne feledjük: 2009.06.05-i) állapotában. A kijelző összecsukott állapotban a főmenüben a multimédia (film, zene, képek, rádió) és a fotózásban érintőkijelzőként működik, más esetben csak a billentyűzetnek van hatása! Az érintőkijelző funkció a multimédia esetében egyaránt működik fekvő és álló helyzetben. (Cikkünk írásakor Aino esetében érződik a legjobban a befejezetlenség. Látjuk, hogy a szofver jónéhány feladatot még nem tökéletesen old meg. Az A300 egészében maga is abszolút fejlesztési fázisban van. A koncepció végleges, de a részletek nagyon sokat változhatnak a megjelenésig.)
Ha onnan indulunk el, hogy ilyesmit már mások is piacra vittek (LG), akkor nem úttörő ez a megoldás. Ha viszont onnan indulunk el, hogy Ainónak - mint látjuk - összecsukott állapotban semmilyen billentyűje-kezelőszerve nem érhető el, akkor kicsit végig kell gondolnunk a dolgot.
Az tény tehát, hogy az érintőkijelzőt nem használhatjuk minden mobilfunkcióban. Viszont, akkor, amikor arra leginkább szükségünk van a multimédia tartalmak, szolgáltatások esetében, - akkor igen. A főmenüből érintéssel elindíthatjuk filmjeink, zenéink lejátszását, érintéssel vezérelhetjük ezeket, megnézhetjük kedvenc fotóinkat, összezárt állapotban fotózhatunk, érintéssel fókuszálhatunk.
Ainót eleve egy multimédia mobilnak deklarálta a gyártó, és valójában az is, minden multimédia funkció értintőkijelzős, a multimédián kívül eső feladatokra ott az alfanumerikus billentyűzet. A multimédia feladatok során mindent megoldhatunk érintéses vezérléssel (például képeinket csúszkával nagyíthatjuk stb.)
Lehet a dolgokat sokféleképpen látni, úgy például, ahogyan a cég folozófiájában megjelentek a tervezés szempontjai, és úgy, ahogyan majd a sajtó ítészeinek egy része fogja: "ez kérem egy nem teljes értékű érintőkijelzős mobil". Igen, már előre idézhető egyesek véleménye!

Nem akarunk sem senkinek, sem senki helyett elmagyarázni semmit, de fontosnak tartunk egy gondolatot!
Egy mobiltelefont meg lehet közelíteni a benne felvonultatott technológiák irányából, azaz napjainkban éppen az érintőkijelző, mint legnépszerűbb újdonság irányából, és meg lehet közelíteni a funkcionalitás irányából. Gyanítjuk, hogy a Sony Ericsson az utóbbi irányból (azaz a multimédia-funkcionalitás irányából) közelítette meg Aino tervezését.
Ainót tekintsük úgy, mint egy multimédiára "kihegyezett" relatíve nagy kijelzős mobilt, amely egyes menüpontokban plusz szolgáltatásként még az érintésvezérléssel is segítségünkre lesz. Ugye micsoda különbség a csőlátásos megközelítéshez képest! Jó lenne, ha a majdani tesztelők is észrevennék, hogy nem minden a technológia önmagában, hanem maga a funkció az elsődleges. De ha még most sem világos, hogy miről is beszélünk, akkor gondolkodjunk együtt tovább. Lássuk be, hogy egy 240x432 pixeles kijelzőn, legyen az akármilyen kapacitív, nem is volna értelme minden feladatot érintéssel vezérelnünk, mert ez a megoldás éppen a lényeget, a funkcionális használatot akadályozná. Próbáljunk elképzelni ebben a méretkorlátban naptárt, beállítási lehetőségeket, satöbbit, ugye még fektetett nézetben is gondjaink lennének ujjaink és a kijelző viszonyában. (Volna ugye még egy lehetőség: rákényszeríteni a tulajdonosokat egy igen drága kapacitív stylus használatára, de ez senkinek nem lenne jó...) Márpedig Aino esetében éppen (a kijelzővel együtt) a méret minimalizálása mellett új fukciók megjelenítése volt a cél.

A méretminimalizálás célja tehát eleve ellentmond a full érintéses menükezelés megvalósításának. Butaság tehát ennek hiányát számon kérni Ainótól. (De sajnos egyes sajtósok számon fogják kérni...) Azt, hogy a piacon e sajátosságai ellenére sikeres legyen, és a kivitelében megtalálható külön-külön is meglehetősen drága elemeket, alkatrészeket, és a minőséget Aino árában a vevők örömmel meg is fizessék, nagyon átgondolt reklámmal kell majd megtámogatni. (Ami ma olvasható a cég Aino oldalán az ehhez édeskevés! Nem találunk utalást több olyan dologra ami egyedülálló, és vonzó lehetne.)

Ha idáig az újdonságok kijelzőivel foglalkoztunk leginkább, itt kellene hosszasan foglalkoznunk Yarival is, de Yari 240x320-as TFT kijelzője nem sok mondanivalót juttat eszünkbe, így maradjunk Aino további tulajdonságainál.


Lapozz tovább a következő oldalra

|HOME|TOP|