MORANGE

 Kiadó: Mozat
 Fejlesztő: Mozat
 Megjelenés éve: 2006.
 Műfaj: E-mail kliens

MORANGE - a mobil mindenes!
A kínai illetőségű MOZAT cég tavaly adta ki MORANGE nevű programját.
A kezdeti verziók még nem voltak elég stabilak, mindegyik több sebből vérzett; ezért az első próbálkozások után félretettük.
Mára azonban a helyzet jelentősen javult: a program, melyet a fejlesztők mobil-mindenesnek szánnak, kinőtte hibáit. Jól működik és sokszor valóban nagyon hasznos segítőtárs.

Nézzük tehát magát a programot, ami 340 KB-os méretével a középmezőnyben foglal helyet (tudása alapján azonban jóval előkelőbb helyet ér el!).

Első lépések

A morange.com -on történő ingyenes regisztrálást követően (amit egyébként a program máshonnan történő letöltése után a telefonról is elvégezhetünk) beléphetünk saját adminisztrációs felületünkbe, ahol a főbb beállításokat végezhetjük el.
Tanulmányozzuk egy kicsit a MOZAT weblapját, érdemes, sok hasznos ismeretre tehetünk szert. A weblapon található kompatibilitási lista minden gyártó esetében kevés telefont sorol fel. A Sony Ericssonok közül mindössze az M600, P900, P990, W800 szerepel a listán, de ez ne zavarjon bennünket, hiszen jól működik más SE mobilokon is. (Legalábbis reméljük, mert minden típuson nem állt módunkban tesztelni a programot. Az ezzel kapcsolatos visszajelzésekre a Fórumban megteremtettük a lehetőséget!)
Az oldal alja felé van egy olyan menüpont, hogy "Download Mobile Client", itt kezdjük. A felkínálkozó lehetőségekből összeállíthatjuk programunk komponenseit, amiket a későbbiekben ismertetünk. A Naptár és Feladatok funkció alapból benne van, ezt nem lehet kiszedni belőle. Ezek mellett ki lehet pipálni az Email-klienset, a Fájlkezelőt, a PIM szinkronizációt (Kapcsolatok), az RSS-csatornákat, a "Mobil Cameras"-t valamint a "Chat" funkciót. A Continue gombra kattintva összeállítják nekünk az alkalmazást, melyet telefonnal vagy a számítógépre is le tudunk tölteni.

Általánosságban

A program felépítése nagyon egyszerű és könnyen elsajátítható. A főmenüben jobbra és balra mozoghatunk, a megfelelő funkciót pedig az ötös vagy a joystick hívja elő. A menü viszonylag jól néz ki, az ikonok és az egész program megjelenése "cool". Mindenhol működik a "0"-ás gombbal előhívható keresés funkció, ami sokat segíthet. Most tehát nézzük programunkat részenként.

1. Főmenü

Az első bejelentkezésnél a MORANGE felkínálja a regisztráció lehetőségét, amennyiben ezt még nem tettük meg PC-nken. Mi azonban ezzel már kész vagyunk, úgyhogy mivel a program névre szóló, a felhasználónevünket alapból eltárolta, csak a jelszót kell begépelni (az automatikus csatlakozás pedig még ezt is elintézi helyettünk).
Nos tehát a főképernyő fogja mutatni állapotunkat (Online/Offline) és az elhasznált adatforgalmat, mely nagyon ritkán megy 10kb fölé.

2. Email

 
 

A MORANGE egyik fő feladata az email-kezelés, azonban talán itt található a legtöbb fejleszteni való. Belépve, a bal választógombbal elővarázsolható menüben jelennek meg a fontosabb lehetőségek. Az Account list mutatja beállított email-fiókjainkat, melyekből akár 10-et is tárolhatunk. A MORANGE honlapján, de akár a telefonon is megtalálható az új fiók hozzáadásának lehetősége. Néhány fontosabb adat kitöltésével a program megpróbálja maga beállítani a fiókot, amit rendszerint meg is talál (ha nem sikerül, még néhány adatot megkérdez).

A Push e-mail szolgáltatás, amit előzőleg be kell állítanunk Gmail, Citromail vagy bármi más (akár otthoni, például @t-online-os) fiókunkban, sajnos nem mindegyiknél működik hibátlanul. A Gmailes fiókommal rendben tudok kapcsolatot létesíteni és akár levelet küldeni vele, a levelek fogadása (a Gmail hibájából!) nem megy. Ebből a szempontból a Citromail jobb, oda-vissza rendesen működik.

A program indításakor és utána bizonyos időközönként ellenőrzi az új levelek érkeztét, amit új küldemény esetén rezgéssel és a képernyő villogásával jelez. A levélírásnál bármely felvett fiók nevében írhatunk e-maileket, a címzett(ek) pedig a felvett kapcsolatok közül kerülnek ki.
Plusz előnye programunknak a csatolmányok kezelése. A bejövő leveleknél ezek automatikusan mentésre kerülnek a Fájlkezelő .mail mappájába, ahonnan később előkaparhatjuk vagy akár le is menthetjük őket a telefonra. Ilyenkor nem a legszerencsésebb, hogy kérdés nélkül a c:/camera/MORANGE mappába akarja menteni, mert ez (K800-on) legalábbis rejtett mappa, mivel a c:/camera helyen a teló csak a 100MSDCF mappát hajlandó látni. Sebaj, erre van a Mini Commander, amellyel szépen kiszedhetjük a szükséges fájlokat.

3. RSS-csatornák

A hírcsatornák köszönik, jól vannak, kiválóan működnek! Alapból benne van egy rahedli - szerintem felesleges - Yahoo meg Google RSS, amiktől könnyű szívvel megválhatunk. Saját hírforrást is fel lehet venni, mindössze a pontos címét kell bepötyögni.

4. Kapcsolatok

Kapcsolatot kétféleképpen vehetünk fel. Az egyik mód a manuális-kézzelbeírós lehetőség. Ekkor megadhatjuk a partner nevét, e-mail-címét, mobilszámát, munkahelyi számát és otthoni számát, melyeket később a kapcsolatot megnyitva fel lehet hívni, illetve üzenetet lehet küldeni neki (ott helyben). A másik megoldás azonban sokkal hasznosabbnak tűnik: importálni lehet a telefonban tárolt kapcsolatokat. Ez az út gyorsabb és szebb, mint a kézi, pláne ha nem akarunk több száz adatot egyenként beírni.

5. Chat

A program kétféle csettel boldogul el: kezeli a GoogleTalk-ot és az MSN-t. A Google-félét szerintem a kutya se használja, az MSN-t viszont annál többen. A program itt is több, akár egyforma típusú (MSN/Google) csetet kezel. Betölti a meglévő kontaktokat, alapból azonban csak az online személyek jelennek meg. Chat közben csak a legalapvetőbb funkciók érhetők el, úgymint: üzenetírás és szmájlik. Egyszerre akár több emberrel is beszélgethetünk, akik között a jobbra/balra gombokkal lehet váltani.

6. Fájlkezelő

A program másik nagy előnye kétségkívül ez a funkció. Egyrészt az érkezett üzenetek csatolmányai kerülnek ide (a .mail mappába), de PC-nken a netes MoSpace-nek nevezett, 50 megányi ingyenes tárhelyre is tölthetünk fel fájlokat. A program a tárolt fájlokat tehát le tudja menteni (igen, a rejtett mappába), de néhányat maga is meg tud nyitni. Elvileg kezeli a Word és Excel formátumokat, a gyakorlat azonban nem ennyire rózsás. A Word fájlokból csak körülbelül 30 kb-nyi adatot hajlandó betölteni, természetesen formázás nélkül. Az Excelből, bármily kis méretűt akarunk megnyitni, mindig hibaüzenetet kapunk. A txt-vel elbánik, és a sima képekkel a repertoár ki is merül. Igazi haszna tehát nem méretében, hanem funkciójában rejlik és abban, hogy az egyszerűbb mellékletek számítógép nélkül is elérhetők.

7. Kamerák

A "Kamerák" nevű feature tipikus esete a - mondjuk így, magyarosan: parasztvakításnak. Sok szót nem is érdemes rá fecsérelni, mert például az alapból adott Kulum Lumpur-i boltocska belső kameráján mozgó öreg néni, aki percenként egy centit tesz meg... hát enyhén szólva se érdekfeszítő. Elvileg a PC-s MORANGE-kliens közreműködésével saját webcam-ünket is szóra bírhatjuk, ezt azonban készülék híján nem teszteltem.

8. Naptár

A naptárat megnyitva 11 időpont fogad minket, ahova új eseményt vehetünk fel. Ez természetesen csak a könnyebbségért van, a nap bármelyik időpontjához csatolhatunk találkozót. Összesen öt dolgot határozhatunk meg ilyenkor: a kezdő és befejező dátumon kívül a tárgy, a helyszín és egy kis jegyzet adható meg. Lehetőség van ismét csak a PC-s kliens használatával Outlook-ból szinkronizálni jövőnk alakulását.

9. Feladatok

Az elvégzendő feladatok megjelenítése és tárolása szintén része a programnak. Ugyanúgy, mint az előzőekben, a feladatokat is begépelve vagy szinkronizálva tudjuk felvenni. Egy feladat esetén nagyon sok mindent állíthatunk be: a tárgy, a kezdés és befejezés időpontja, a prioritás (alacsony, közepes, magas), az állapot (elkezdetlen, folyamatban lévő, elvégzett, várakozó vagy elhalasztott), a százalék (nem tudom, miért) és jegyzetek is beírhatók.

Végszó

A MORANGE nagyon jól megcsinált, esztétikus és nagyon hasznos program. Tudása nem lenne elég kinézete nélkül, de így együtt egy, szinte tökéletes program jött létre, amiben ugyan vannak még apróbb hibák, de a későbbi verziók, a tulajdonságok sokasodása mellett, ezeket valószínűleg ki fogják javítani.
A meglévő néhány hiba ellenére javasoljuk: aki teheti próbálja ki! Nem bánja meg.

 

- michlantecuhtli -

LÁTOGASS EL A MyPhoneExplorer OLDALÁRA!
KÉSZÍTSD EL SAJÁT KÉPERNYŐVÉDŐDET!
KÉSZÍTSD EL SAJÁT CSENGŐHANGODAT!