King Arthur

Kiadó:	Brainmelt
Fejlesztő:	Brainmelt
Kiadás éve:	2006.
Műfaj:	Stratégia
Pontszám:

A neve így elsőre nem sok mindenről árulkodik. Arthur király, jól van, és? Mi van vele? Hát kéremszépen az, hogy ennek az Arthurnak elég szép legendája is van, nameg kalandjai, sőt ismerősei.
A játék elindításakor egy tetszetős kis tüzes kép fogad minket, örömmel lépünk is hát tovább, ott azonban kicsit lehangoló a menüje abban a szimpla szürkés háttérben. A Settings-jében sem sokat lehet állítgatni; vagy zenét állítunk be, vagy hangefekteket; én utóbbit szoktam, de elvileg alapból is ez van beállítva ha jól tudom. A Help menüben azonban elég sok minden van, az angol nyelvből jeles tanulók végigolvasgathatják, játékkedvelőknek azonban felesleges.
Én azt mondom vágjunk bele, jöjjön a New Game, végülis ezért telepítettük fel a játékot, nem a menürendszere szépségéért.

Rögtön kezdésnek a legendás történet, ez kísér végig minket majd a játékban, és tán valakinek majd le is kéne fordítania, mert így csak végigkattolgatunk rajta, hogy minél előbb játszhassunk, de ez így is van rendjén.
Miután ezt megtettük csodáljuk meg a pályát, illetve a tájat, nagyon szép, van folyócska (ami nem folyik) és minden tartozék a tájhoz, fű, fák, lovagok, mi kell még? Minden megvan egy izgalmas játékhoz, emeljük is ki rögtön az utolsónak említett dolgokat.

Két lovag látható a képen, nem nagy dolog kitalálni, hogy az egyik mi vagyunk, a másik pedig - ki hitte volna - az ellenség (hát naná, hogy neki jutott ló is, nekünk meg csak egy része.)
Rögtön rajtunk villog a kurzor, csodás, egy remek jobb alsó gomb megnyomásával ami a kettőskereszt (#) névre hallgat, meg is csodálhatjuk magunkat; olvasható a nevünk, életpontunk, támadásunk, védekezésünk, mozgásunk, szerencsénk, szintlépésünk, stb., és azt is láthatjuk, mekkora looserként kezdünk: lvl 1-es szint, de hát istenem, nem kezdhetjük rögtön a legmagasabbon. Jobb alul kis citromsárga X-ecske, higgyünk neki, én is csak ott tudtam ezt a lapot bezárni, tehát kattoljunk az azalatti gombra, ezzel vissza is tértünk kedvenc képünkhöz, majd mielőtt belelendülnénk Arthurunk irányításába, érdemes vagy Joystickkel, vagy a számok segítségével (2, 4, 6) feltornászni a konzolt az ellenhez, és ugyanígy megnézni az értékeit.
No lám, Hector bácsi 3-as szintű, de mielőtt elkezdenénk siránkozni, hogy ez igazságtalanság, érdemes megvizsgálni az értékeit, majd jól kinevetni.

Miután kiszórakoztuk rajta magunkat, siessünk vissza magunkhoz, ne várakoztassuk meg Arthurt, és az 5-ös gombbal, vagy egy joy kattintással varázsoljuk villogó kék kockákra körülötte a tájat (persze a katt a karira menjen). Nézzük ezt egy darabig, ínyencek meg is számolhatják, ám ha már fáj tőle a szemünk, javaslom válasszunk ki belőlük egyet, mondjuk menjünk teljesen jobbra, hiszen arra megy el a leghosszabban a kockasor, nekünk épp arra van dolgunk, ugyanis ha a hegy nem megy Mohamedhez szitu van, nekünk kell odamenni és lecsapni az ellent. No tehát, kattoljunk az utolsó kékségre, Arthur apró kattogásokkal (talán a páncél ruha csörgése) odasiet a kiválasztott kockánk helyére. Ezután rögtön a gép magától felajánl egy Wait lehetőséget, hát jobb dolgunk híján egyezzünk bele. Felugrik egy kettős menü, End, Turn vagy Main menü közül választhatunk, több karakterünk még nincs, úgyhogy nyugodtan vége lehet ennek a fordulónak, szóval egy újabb kattintással máris ismét egy kis párbeszédet csodálhatunk, melynek végén Hector mutat is nekünk valamit. Azt mondta: menjünk oda, rendben, hallgassunk rá. A lépést már ismeritek, odamegyünk, Hector örül nekünk mint majom a farkának, oda is szalad hozzánk megölelni, ölelése azonban olyan fájdalmasra sikerül, hogy rögtön vissza is adjuk neki. Ezután a kis színjáték után rajtunk villog a kurzor, egy kattintással megint gyönyörködhetünk a kis kék kockákban (a megszámlálással már ne is próbálkozzatok), most viszont nem kell mennünk sehova, onnan, ahol állunk is prímán legyakhatjuk az ellent, mégpedig úgy, hogy kattintsunk ismét magunkra, majd a felugró menüben már nyomathassuk is az Attackot. Piros kocka villog mindazon emberek alatt, akiket támadhatunk, jelen esetben csak szegény Hector az, hagyjuk rajta a kurzort, és támadjuk meg az említett kattintással. Végignézhetjük a már látott adok-kapok harcot megint, csupán az életek fogynak és a sorrend volt más. Majd megint forduló vége, Hector támad, mi vissza, és hopplá, már szintet is léptünk. Hector szája valószínűleg egyre lekonyultabb, mert így is jócskán erősebbek voltunk, hát majd még most, hogy vele egy szintre kerültünk.
Ennek örömére Attackoljuk hát meg megint Hectort, aki egy számomra tetszetős halálsikollyal tudatja velünk: inkább meghal, mint még egy ütésünket elviselje. Nekünk már csak örömködni kell, Mission Complete, hurrá!
Bejön két menü-lehetőség, Save és Skip, mindig két pálya között lehet csak menteni, ajánlatos is! Tehát Save-ra kattolunk és már jön is a következő pálya.

Nézzünk jól körül ezen a második pályán is, bizony annyi idő eltelt az első kis csatánk óta, hogy leesett a hó a zord brit tájakon, jóval nagyobb lett a pálya, és megszaporodott az ellenséglistánk is.
Aki jártas Arthur életrajzában, annak nem lesz ismeretlen a túloldalt található két név (igen, nyugodtan tovább lehet menni egy képernyőnyi területről, nem fogunk lemenni a térképről!), mégpedig Edward (lvl 1 - hahaha), és hű csicskása Camelot (lvl 8 - ehhh).
No de magunkat sem kell félteni, mert hozzánk is csatlakozott máris két remek ember, Accalon (lvl 3 - yessss), és Kay (lvl 2). Amikor a két remek embert írtam előbb, igazából hazudtam. Kay pályánként egyszer meghal, alig fejlődik, annyit ér mint egy lehellet, ne is nagyon foglalkozzunk vele, küldjük is csatába elsőnek, aztán ne morzsoljunk érte könnycseppeket mikor meghal, inkább nevessük ki.
Accalont viszont mielőbb tanuljuk meg kezelni, mert ákár hiszitek, akár nem, lvl 28-ra is felfejlesztettem annó, és talán még kicsit is mondtam. Végülis jó neki, távolról nyilaz, ő nemigen sebződik, viszont gyorsan lépi a szinteket, minek eredményeképp messzebbre lő és erősebbeket, szóval ha valaki táp, akkor az ő. Amíg ő mellettünk van, addig nincs gond.
Ja, és ugye azt mondanom se kell, akárhány emberünk is van, ha Arthur meghal, akkor game over.
Menjünk a kurzorral alaposan föl, alaposan le, és nézzük jól körbe a pályát. Minden elszórt gyenge ellenfélen a karijaink fejlődhetnek majd, szóval mielőtt betámadjuk Edwardékat, öljünk meg mindenkit, ne legyünk restek elmászkálni bárhová. (utóirat: Accalon duplákat nyilaz, akivel már cselekedtünk, annál lesz egy E betű, és van olyan hogy Miss, ilyenkor nem talál az ütésünk, vagy az ellené, valamint figyeljünk az ellen nyilasaira, no és nem utolsósorban Edwardra, aki mágus!).

Miután megcsodáltuk az új kis váracskákat, elolvastuk a párbeszédeket, figyeltünk az Edward által ránk küldött plusz három emberre, és ha nem utolsósorban már megöltünk mindenkit, akkor jöhet is a következő pálya.
Szokásos kis szövegolvasmánnyal nyitunk, ne tévesszen meg minket a kép, mi lent állunk szép sorjában mint a verebek, nézzünk el jól balra, meg jobbra, meg bal fölülre meg jobb fölülre, aztán kezdődjenek csak a harcok. (Tipp: Accalonnal a tavacskán átlőve is megritkíthatjuk az ellent!)

Következő pályán majd balról kell beosonnunk a hegyek között, vigyázzunk a mágusokkal és a nyilasokkal, és örvendjünk, mert Vivien és Lancimirci velünk lett.

Miután ezzel is végeztünk, nem maradt más, csupán az utolsó pálya, ahol még két taggal bővül a keretünk (egy nyilassal és egy ló nélküli lovaggal), a végcél pedig legyőzni a fekete lovagot.

Tudom ez jó hosszú és cinikus lett, és nem utolsó sorban végigjátszás, de mostmár, játsszátok végig!

A játék közel sem Allods. Az irányítással nincs gond.

Hangokról sokat nem beszélhetünk, de legalább halálsikoly van.

A játék az "egyszer végigpörgeted és kész, megunod" - de azért egyszer megéri.

- Laczfi -