50 Cent - Get Rich or Die Trying
| Kiadó: | Fathammer |
| Fejlesztő: | Universomo |
| Kiadás éve: | 2005.-2006. |
| Műfaj: | 16+ |
| Pontszám: |
Előszó
Bevallom őszintén, mivel nekem a hip-hop műfaj áll legközelebb a szívemhez, ezért lehetséges, hogy nagyon szubjektíven fogom értékelni a GRODT-t, aminek a címe egyébként az 50 cent egyik legismertebb nótájára utal.
Mivel a játék kíván némi angol nyelvtudást (legalább alapfokon), megpróbálom úgy leírni a tesztet, hogy még azoknak is menjen
a játék, akik nem nagyon beszélik a nyelvet. Ebből adódóan lehetséges, hogy kicsit száraz lesz a játékteszt. Kedvcsinálónak nézzétek meg a video trailert!
A játék
A játék lényegét tekintve nincs más dolgunk, mint 3 év alatt a semmiből felküzdeni magunkat a világ legnagyobb rapperének.
A játék elindítása után, adjuk meg a nevünket, amivel később bekerülünk a legnagyobb rapperek közé.
Kezdésnél négy választható objektum van, amiket meglátogathatunk, névszerint:
CRIB*: ez az a hely, ahol saját illetve ellenfeleink statisztikáit meg tudjuk nézni. Ilyen pl: a rapperek éppen aktuális helyét a ranglistákon vagy, hogy mennyire tisztelnek a többiek, és nem utolsó sorban a magunk eredményeit is itt tekinthetjük meg.
CRIB-cain inspiration*: Itt tudod kipihenni magad, amit ha megteszel, akkor eggyel nő az ihleted, amit a stúdióban felvett számokban tudsz hasznosítani.
CRIB-charts-hottest rappers: Itt az aktuális hírnév pontjaidat nézegetheted, sőt, ha rányomsz az info alatti gombra akkor azt is megnézheted kivel vagy jóban, ill. rosszban.
CRIB- top singles: Itt a slágerlistákon szereplő előadókat, valamint a számaikat tudod megtekinteni. Később a Te zenéid is felkerülhetnek, amik, ha jók, akkor sok-sok pénzt hoznak a konyhára. Az info gombra kattintva, teljes tájékoztatást kapsz mindenről, pl: a műfajon belül, milyen stílus, kinek írták stb. De erre majd még kitérek.
CRIB- my stats: Itt a saját statisztikádat tudod megnézni. Fame=hírnév pontok. Inspiration=ihlet. Bling=megjelenés.
THE PIT: Itt egy szórakozóhelyet találunk, ez főként Slo Mo törzshelye.
Kétféleképpen tudunk bejutni ide: vagy ingyen, az ENTER-re nyomva, vagy lefizetve a kidobót, a TIP THE BOUNCER-re nyomva. Erre a helyre nem kell a kidobó zsebét megtömni, mindig be lehet jutni ingyen.
Ha így vagy úgy, de bejutunk, akkor általában a következő választási lehetőség áll fent.
/Talk To Women/: Lányokkal tudsz beszélgetni, ha a Talk-ra nyomsz, ha mégsem vagy kíváncsi a csajra akkor a Hit On.
/Party Real Hard/: Itt sok pénzért bulizhatsz és gyűjtheted a fame /hírnév/ pontjaidat.
/Have Good Time/: Legyen egy jó napod, és bulizz. Itt az inspiration /ihlet/ pontjaidat növelheted.
Talk To Slo Mo: Itt tudsz az adott rapperrel beszélgetni, kihívni freestylozni, vagy elküldeni a pi**ába :-).
- Talk: beszélgetni tudsz vele,
- Diss: a pi**ába elküldeni :-),
- Challenge: freestyle verseny. /Erre később kitérek/
STORE: Itt tudod a rapper-fiút, felöltöztetni, hogy minél vagányabb legyen, plusz a kocsikat is itt tudod megvásárolni.
MAKE SHIFT: Itt a lemezedet tudod elkészíteni.
MAKE SHIFT- /Record a Song-Don't Diss: a szám amit csinálsz nem ellenséges senkivel szemben.
- Slo Mo: beszólsz zenén keresztül Slo Mo-nak.
- Scottie D: beszólsz SD nek stb.
Mikor rányomsz valamelyikre, akkor a következő lehetőségek közül választhatsz:
- poverty: szegénységről szóló számot tudsz felvenni.
- authority: rendőrökről reppelhetsz,
- love: szerelemről,
- high-life: laza életről,
- life & death: életről és halálról,
- gangs: gengszterkedésről.
Kezdetben nem mindegyik nyílik meg, de minél előrébb haladsz a játékban, annál több lehetőséged lesz.
Az authory - akkor nyílik meg, ha letartóztatnak, ahhoz, hogy ez megtörténjen sokat kell bulizni egyfolytában egy adott helyen, és a kopók már visznek is.
A life & death - akkor nyílik meg, ha lövöldözésre kerül a sor és lelőnek.
Vigyázz, ha háromszor lelőnek, vége a játéknak!
Mikor kiválasztod valamelyik lehetőséget, pl: gangs, love stb. Akkor ismét egy újabb választás elé kerülsz, a lehetőségek a következők:
- Battle Rap
- Free Style
- Gangsta
- Funk
- Hip Hop Ballad
- Hardcore
- Pop Rap
Kezdetben itt is csak kettő között választhatunk: Battle Rap és Freestyle, érdemesebb mindig a drágábbat választani, mert akkor nagyobb sikerük lesz a daloknak.
A többi úgy nyílik meg, ha a szórakozóhelyeken mindig beszélsz a dj-vel.
Egy FONTOS dolog: akkor kerül fel csak a toplistákra a zenéd, ha legalább 5 számot már elkészítettél. Mikor az árak megnőnek a stúdióban, onnantól kezdve kerülnek fel a számaid a toplistára.
Egy jó tanács, ha megnyílt a TOP SHELF. Ide már csak akkor menj, ha sok lóvét összegyűjtöttél, mert itt az árak igen borsosak viszont profibb körülmények között készítheted el a zenéidet. Ja és az "inspiration" a maximumon legyen!
További helyek, amik szépen lassan megnyílnak előttünk, a következők.
LEGENDS: ezen a szórakozóhelyen főként Reason tartózkodik.
CLUB PLATINUM: ez E-Dog tartózkodási helye.
THE DOME: itt G-Knuckles-t találod meg,
8BALL: Scottie D. kedvenc klubja.
SIZZLE PRODUCTIONS: ha ide eljutsz le a kalappal!!!!!!!!
EGY-KÉT SZINTÉN NAGYON FONTOS DOLOG!!!!
Pénz: úgy tudsz rá szert tenni, ha kihívod Rap Battle-ra a csókákat. Ha nyersz, akkor a pénzed nő, viszont a vesztessel fasírtban leszel, hogy
mennyire vagytok rosszban, azt egy ikon jelzi egy ötös skálán. Ha netán eléred a négyest, akkor tuttkó, hogy valahol összetalálkoztok, és meg kell küzdenetek egymással. Nem mindenkit tudsz egyből kihívni Rap Battle-ra, ahhoz, hogy mindenki elfogadja a kihívásodat, hírnévre kell szert tenned /Fame/. De a legtöbb pénzt a zenei anyag kiadásával tudod
megkeresni, úgyhogy erre törekedj!
A harc lényege: négy lövésből legalább egyszer eltaláld az ellenfelet ami nem olyan nehéz. Csak a piros kört kell az ellenfél megjelölt pontjára rátenni és lelőni, a nehézség benne az persze, hogy a cél mozog:) Két
módon támadnak, van mikor autóból lőnek, illetve, mikor gyalogosan akarnak a
túlvilágra juttatni.
A rap battle lényege: mindenki rájön, nem egy nehéz feladat, a rövidtávú memóriádat használd.
Inspiracio, /ihlet/: úgy tudod növelni, ha sokat bulizol, ill.
beszélgetsz, vagy rap battle-n veszel részt.
Fame, /hírnév/: lásd fent! Illetve akkor, ha lelősz valakit. Ezt csökkenteni is lehet sajna, ha netán a biztonsági őr nem engedne be, vagy a csajszi nem áll veled szóba.
/Tipp/: Mindig nézd meg a kidobó mennyit kér, ha 200 dolcsit, akkor lépj egyet vissza és ingyen bemehetsz :)!
Bling, /megjelenés/: erre azért van szükség, mert az elitebb helyekre azért illik kirittyenteni magunkat, és szívesebben is beengednek a menőbb helyekre :).
Ami kimaradt még: minél jobb helyre mész szórakozni, annál nagyobb kiadásban lesz részed (nem meglepő), viszont ennek fejében több pénzt is tudsz szerezni, ha rap battle-ra adod a fejed.
HU! Remélem semmit nem hagytam ki! :-)
Nekem még nem sikerült a játékban világhíres rapperré válnom, viszont már voltam RAP ICON. Ha már az életben nem leszek, legalább a játékban legyek az :-) !
Zárszó
Nagyon remélem, hogy valamelyest sikerült a játékot szimpatikussá tennem.
Mivel a játékban összesen 3 év áll rendelkezésünkre (a játék a bal felső sarokban mutatja), hogy meghódítsuk a világot, ezért ha elsőre nem is sikerült, nyugodtan próbáld meg újra. Én már ötször rugaszkodtam neki, még nem sikerült. Tehát a játékban igenis van kihívás, ami jellemző is a szituációra, azaz a sztárság "gyötrelmeire".
Én ajánlani tudom mindenkinek! Ja, és remélem érthető a teszt úgy nagyjából!
Az értékelésben azért ott van, hogy hip-hop zene kedvelő vagyok, ha netán Te nem, akkor 1 pontot vonj le az értékelésemből!
HIP-HOP FOREVER!
| Értékelés: | |
| Grafika | 8/10 |
| Hangok | 8/10 |
| Hangulat | 10/10 |
| Játékélmény | 10/10 |
| Összesen: | 9/10 |
Irányítás: adja magát.
Mentés: manuálisan tudod menteni, ott ahol akarod.
- justking -



