Allods - Rage of Mages

Kiadó:
NIVAL Interactive
Fejlesztő:
NIVAL Interactive
Kiadás éve:
2005.-2006.
Műfaj:
szerep-stratégia
Pontszám:

Bevezetés (agravius)

Valamikor 2005 vége felé, talán a harmadik negyedév végén, játékpróbálgatás közben beleakadtam egy orosz játékba, amelynek az eredeti orosz címe Allodü volt. Gondoltam, nem kell sokat foglalkozni vele, orosz nyelvű is, kaland-szerepjáték is, nincs jelentősége. A programozó-kiadó csapat neve ugyan ismerős volt, hiszen a NIVAL Interactive kiadott már jópár színvonalas játékot ebben, és az ehhez közelálló stratégiai műfajokban. Azért nem dobtam el, hátha egyszer lesz majd energiám ismét nekiállni. Futó ismeretség alapján azért azt megállapítottam, hogy grafikailag igen színvonalas, az aláfestő zene szintén.
Azt tudtam, hogy PC-re az orosz MONOLITH kiadó megjelentetett még 1996-1998 között egy Rage of Mages című frenetikus világsikert aratott játékot. Ez a játék akkoriban forradalmasította a PC játékok világát. Vajon tudjátok-e, hogy a mai napig is ez az egyik legéleterősebb game? Közel 10 év telt el az első kiadás óta, és azóta is folyamatosan népszerű! Ez eddig keveseknek sikerült!
Még a gondolatát is elhessegettem magamtól, hogy ezt mobilra meg lehet csinálni.
Teltek-múltak a hetek, egyszercsak felfigyeltem arra, hogy az Allodü több helyen is téma. Mégpedig nem is akárhol, hanem a leglátogatottabb fórumokon, szinte az összes európai országban. A játéknak valami rejtélyes módon rajongótábora képződött. Mivel ekkor angol nyelvű kiadás még nem létezett, a játékosok külön fórum-szekciókban próbálták megfejteni az orosz szövegeket, a varázslatok és egyéb műveletek hatásait. Az egyik francia fórumban még amatőr fordítást is összehoztak többek együttműködésével, és ez alapján igyekeztek a kihívásoknak megfelelni.
Ismét elővettem az orosz nyelvű játékot. Mi ez a felbuzdulás a játék körül? Nekiálltam, és leesett az állam! Ilyen hangulatos játék ebben a műfajban még nem született! Az orosz nyelv nehézségein átrágva magam, egyre jobban élveztem, és egyre inkább úgy éreztem, hogy ez bizony a műfaj királya! Ilyet eddig még senkinek nem sikerült mobilra alkotni, és annak aki ezt túl akarja licitálni annak nagyon nehéz dolga lesz. A grafika olyan, amilyennek lennie kell, nem több, nem kevesebb, lehetne szebb, de jobb nem. Az aláfestő zene illeszkedik a játék cselekményéhez, a grafikához, a játék hangulata egyedülálló! Ez bizony a MONOLITH-féle siker átültetése mobilra!
Aztán 2006 elején megjelent a játék angol nyelvű kiadása is a NIVAL-tól. Ennek is nekiálltam, de csalódás ért, az eredeti orosz kiadás csodálatos zenéjét lecserélték egy nyugaton talán divatosabbnak véltre, az eredeti történet orosz szövegét itt-ott lerövidítették. Különösen az eredeti zene hiánya rontott a hangulaton. Nosza, a rajongók gyorsan nekiálltak visszaállítani az eredeti hangulatot, és az angol kiadásba bemásolták az eredeti zenét. Ezzel helyreállt a rend, és így már az Allods ismét Allodü lett hangulatában.
Nagy örömömre - és sok rajongó örömére - szolgál, hogy michlantecuhtli barátunk vállalkozott a játék bemutatására.

Allods: Rage of Mages (michlantecuhtli)

Előre bocsátom, hogy, bár ezt fájlalom, viszonylag régen játszottam vele. Így az ebből adódó esetleges tévedésekért szíves elnézéseteket kérem.
A Nival Interactive főleg stratégiai játékokat csinált eddig, vagyis ilyen térképen-mászkálós, édzsofempájörszös karakterűeket (csak jobb minőségben, mint az AgeOf Empires!).

A játék folyamán először egy, majd több embert lehet irányítani.

A kezdetekben egy lovag, Tagrym személyében harcolunk az akkor még kezdetleges vámpírok és egyéb szépségek ellen.
Aztán, mindjárt az első pályán megismerkedünk Li-vel, az íjász csajjal, aki ezután végig követ minket. Ugyanitt még találkozunk egy öreg emberkével (Father), aki elmodja nekünk, hogy valami könyvet meg levelet kell megszereznünk. Vele később is többször találkozunk, ilyenkor útbaigazításokat kapunk a teendőkről.
Ezután megismerkedünk még két karakterrel: Kurt-tal, egy gyógyító és védekezést segítő varázslóval és Radiussal, egy másik varázslóval, aki inkább támadó jellegű (Meteor-csapások, jéghegyek), és aki néha a társaság agyára megy nagyképűségével. Ugyanis a pályákon hosszabb-rövidebb szóváltásokkal is találkozhatunk, melyekből sok minden kiderül.

A karaktereket lehet fejleszteni, erősíteni, mint általában. az ilyenfajta játékokban.
A legyőzött ellenségek után pénzt kapunk, amiből sok hasznos cuccot lehet venni. Ezekkel erősödünk, erősödnek a támadásaink is, és a védekezésben is hatékonyabbak leszünk.
Ellenségként minden elképzelhető megjelenik: először csak gyenge vámpírok, orkok meg "szablyafogú" (saber tooth) mókuskák támadnak ránk az erdőben, de később már egyre erősebb trollok, és csontkatonák, meg csontmágusok húzzák le az életszintünket. Ez utóbbi és a trollok a legerősebbek, rájuk nagyon figyeljetek!

A párbajok úgy zajlanak, hogy közelmész mondjuk egy mókuskához, és elkezd betölteni a harc. Ezután egyszer te jössz, egyszer meg az ellenséged; de oly módon, hogy te a saját körödben minden figuráddal támadhatsz.
Mondok egy példát.
Van egy 120 életpontos csontmágus. Odamész a négy csávóddal és betöltődik a harc. Te kezdesz. Az első körben még nem érdemes támadni, mert az ellenfél védekezik, és legjobb esetben is csak 4-et sebezhetsz rajta. Ezért vársz a következő körig és benyomod minden emberkédnél, hogy védekezzen (külön opció a támadás mellett). Ezután jön ő és szintén csak keveset sebez rajtad. Második kör - támadásba lendülsz. Először Tagrymmal, a lovaggal támadsz. Ő jó esetben, nem teljes erőbedobással (tehát nem a maxi fegyvereivel, vagyis a közepén a játéknak) sebez rajta 10-et. Igen ám, csakhogy az ellenfélnek van olyan lehetősége, hogy visszatámadjon (ez később nekünk is lesz) és be van nyomva a Vampirism opció, amely azt csinálja, hogy a támadásból (jelen esetben a visszatámadásból) életerőt nyer, ezáltal "feltöltődik" egy kicsit. Ezután jön Li, az íjászcsaj. Vettél neki egy jó kis íjat (továbbfejlesztetted), így lehúz az ellenfélből 30-at. Így mondjuk az ellenfél 85-ön van, a Vampirism-ból visszanyert pontokkal együtt. Ekkor jön Radius. (Ja azt elfelejtettem, hogy az emberkéid sorrendje szabadon változtatható, és azt is tudod, hogy csak mozogsz vele - pl. menekülésnél Very Happy ).
A nagyképű varázsló, akit én mindig a legjobban menedzseltem fegyverekkel stb., ráköp egy meteor támadást a mágusra, lehúz belőle 60-at. Így már mindjárt nem vigyorog annyira csontika.
A kör végén jön Kurt, aki rádob Tagrymra egy "Kőbőr" medzsiket, és az ellenség kevesebbet tud sebezni rajta.
A második kör már sétagalopp: a gyenge mágust már könnyen ki lehet nyírni.
Így folytatódik ez hosszú és élvezetes pályákon át.
Az utolsó pálya tartogatja a nagy meglepetést. A játék itt drámai véget ér. A tagok - a Father utasítására - bemennek egy barlangba. Záró aktusként egy sárkánnyal kell megküzdenünk, akinek (asszem) majdnem 3000 (igen, háromezer!) életpontja van. A sorsdöntő ütkezet vége rejti a csattanót, amit itt most nem mondenék él. Tessék szépen végigjátszani!!


Na jó, leírom, de csak latinul!
Tehát: "In fine belli, femina sagittaria moritur. Sed ante mortem suam fatetur amorem adversus Tagrymum. Omnes deflet mortem suam et cum hoc dialogo ludum evenit."


ÉRTÉKELÉS (kicsit elfogult leszek):

Értékelés:
Grafika 10/10
Hangok 9/10
Hangulat 10/10
Játékélmény 10/10
Összesen: 10/10

 

 

 

 

- michlantecuhtli -

De a történet itt nem fejeződött be. Legalábbis sokan nagyon reméljük!

Megjelent ugyanis a játék folytatása is Allods II - Rage of Mages - Necromancer címmel. Sajnos eddig csak Pocket PC-re. Nagyon-nagyon bízunk benne, hogy a NIVAL nekiáll egy java változatnak is!

Kedvcsinálónak íme néhány kép az Allods II-ről:

LÁTOGASS EL A MyPhoneExplorer OLDALÁRA!
KÉSZÍTSD EL SAJÁT KÉPERNYŐVÉDŐDET!
KÉSZÍTSD EL SAJÁT CSENGŐHANGODAT!

Team info

SEriaTeam 2008.

Cikkeink, java alkalmazás, játék és PC szoftver bemutatóink közléséhez kérje engedélyünket.

Kapcsolat