Miért a skandinávok és a japánok?

A címben szereplő két kérdésre igyekszünk választ adni. Cikkünkben megpróbáljuk olvasmányos stílusban összefoglalni azokat a legfontosabb tudnivalókat, amik a válaszokhoz szükségesek.
Ne ijedjen meg senki, nem lesznek ebben a cikkben sem számok, sem táblázatok, de még mélyreható gazdasági elemzések sem. Inkább az összefüggésekre és a tanulságokra koncentrálunk. Igyekszünk kizárólag a mobiltelefónia témakörén belül maradni, mégha ez nehéz is, ha ezeket a kérdéseket feszegetjük.

1. Miért a japánok? Az elektronika történelme - röviden, tömören

A válasz kereséséhez vissza kell mennünk a múltba, egészen a korszerű elektronika megszületéséig. Mint ismert a modern elektronika első építőköve, a tranzisztor (is) amerikai találmány. Ha jól tudjuk a tranzisztor első szabadalma 1947-es bejegyzésű (Bell Laboratories), a felhasználási szabadalom pedig 1948-as keltezésű. Amerikában azonban nem tudtak mit kezdeni vele, alig-alig akadt ötlet a fogyasztói célú felhasználására...

Ebben az időben a háborúban tönkrement japán ipar a korábbi acélipari és egyéb nehézipari fejlesztései után kénytelen volt felismerni, hogy Japán felvirágoztatása nyersanyag, alapanyag hiányában csak valami olyan módon lehetséges, amihez leginkább csak a munkaerő és annak "humánmunkaerő-tulajdonságai" állnak rendelkezésre.
A japánok szerencséjére ezt a sziget korabeli politikusai felismerték, és az 1950-es években az amerikai háborús jóvátétel keretében ők nem mozdonyokat, gépeket kértek és kaptak az amerikai kormánytól, hanem a legfejlettebb technológiai licenszeket és - bármilyen meglepő egy háborúban vesztes, addigi ellenféltől - amerikai tőkebefektetéseket.
Japánban addig szinte nem létezett technológiai alapkutatás, és Japánnak pénze sem volt a fejlesztésekhez.
Volt már jónéhány villamosipari gyár az országban, de ezek elsősorban nehéz-elektronikával (villamosáram távvezetékek, villamos motorok stb.) foglalkoztak (NEC - Nippon Electric Co, Toshiba - ez a cég Tokyo egyik kerületéről (Tokyo-Shibaura) kapta a nevét, sorolhatnánk tovább, de megemlítjük a Matsusita céget is, amely akkoriban konnektorok gyártásával volt elfoglalva - ma pedig a világ legnagyobb háztartási és szórakoztató elektronikai gyártója, aztán létezett egy kis cég is, aminek ekkor még nem Sony volt a neve... az akkori neve nem is érdekes, úgyse tudnánk kimondani.
Jött tehát az amerikai tőke és technológia Japánba, részben számtalan új elektronikai cég született, részben a meglévők is pénzhez, licenszekhez jutottak, ám ez amerikai résztulajdonlást is jelentett.
Ekkor jöttek létre olyan cégek, amelyek mind a mai napig hordozzák amerikai múltjukat. Itt most csak kettőt emelünk ki. JVC. Ki ne hallotta volna ezt a márkát. A JVC rövidítés teljes nevén: Japan Victor Co. és az amerikai RCA-Victor cégóriás amerikai befektetéséből jött létre. A másik amerikai tőkeinjekcióval elinduló kis cég felvette a SONY nevet, ami az égadta világon semmit nem jelent, de kimondható bárhol, és elfogadható volt az amerikaiak számára is. Az amerikai társtulajdonlás nem zavarta a japánokat: ha tönkre megyünk, csak felerészben megyünk tönkre, ha meg sikeresek leszünk, a japán állam majd kivásárolja az amerikai üzletrész-hányadot.
... És a japánok rájöttek arra, hogy mire jó a tranzisztor. A SONY egyszercsak meglepetésszerűen ontani kezdte az amerikai piacra az első táska és zsebrádiókat... Nem is elemezzük tovább a korabeli ipari és üzleti viszonyokat, a tanulságra már rájöttünk. Tudni kell, hogy milyen fogyasztói tömegigények léteznek, és azt minél jobb minőségben, minél előbb, minél nagyobb mennyiségben ki kell elégíteni.
A mai napig ennek a törvénynek a szellemében sikeres a japán elektronika, beleértve a mobiltechnológiát is - bár utóbbi esetében vannak más összefüggések is. (Lásd később...)

Később - XXI. század elejére - aztán a japánoknak is meggyűlt a bajuk a konkurenciával, és ma már ott tartunk, hogy csak a felső kategóriás termékek készülnek Japánban, minden mást a japánok is Kínában gyártatnak.

De maradjunk a mobiltelefóniánál.
Több japán gyártó is elkezdett mobiltelefont gyártani, sőt a legnagyobb cégek szinte kivétel nélkül. Ám a gyártói tumultus az elmúlt években igencsak csökkent a világpiacon.
A Sharp még így-úgy tartja magát, a többi gyártó egyelőre visszavonult a hazai vizekre. Mi vásárlók sajnálhatjuk igazán ezt a tendenciát, mert addig volt az igazi szép világ amíg például Panasonic-ok is sorakoztak a Sharpok mellett a szolgáltatók kínálatában.
Minek köszönhető ez a változás? Két hatás is fülön csíphető. Az egyik a koreai gyártók egyre érzékelhetőbb piaci aktivitása miatti árverseny kiéleződése, az egyre kisebb profit, még pontosabban: a nyomott árak mellett a kellő profit érdekében szükséges egyre nagyobb gyártási mennyiség követelménye.
A másik hatás igen érdekes, mert első hallásra megdöbbentőnek hangzik. Arról van szó, hogy nem elégséges a kereslet a kiemelkedő minőségű és tudású gyártmányok iránt a világpiacon. Hogy-hogy, hiszen én igényelném ezt, mondhatja valaki. Igenám, de a gyártók nem ezt érzékelik!
Gondoljunk csak bele, hogy kik is testesítik meg a kereslet legjavát a gyártók felé? Nem mi. Mi csak a lánc végén vagyunk, közben ott vannak a szolgáltatók az egész világon - ők adják a gyártók felé a megrendelések, becslések szerint 94 %-át! Ez sokszor jó a gyártóknak, de nem jó azoknak, akik a legjobb minőségű és a legtöbb tudású, legtöbb szolgáltatásra képes mobilokat kívánják ebben a szektorban értékesíteni.
Ezzel magyarázható a gyártók egy részének begubózása a japán piacra. Ott inkább a minőség és a képességek (szolgáltatók diktálta) versenye zajlik, az árak versenye kevésbé, és bár ott is diktálnának a szolgáltatók, nem mindig győznek, mint a világ többi részén. (Éppen napjainkban lázadoznak ismét a japán piacra gyártó cégek a DoCoMo ellen...)

Meg aztán volna itt még valami, amiről kevésbé illik beszélni máshol. Mi itt megengedhetjük magunknak.
Tetszik, nem tetszik, a világ ma olyan, hogy a mobiltelefónia középpontjában nem a mobilgyártók, hanem a szolgáltatók állnak. Alig-alig kibogozható, hogy melyik ismert nagy szolgáltató kiknek a valós tulajdonában van. Csak a magyar viszonyokat nézve: A Pannonnál ugye sejtjük, hogy a norvég Telenor a gazdi, de vajon tudjuk-e hogy milyen gazdasági erők állnak a Vodafone, vagy a T-Mobile mögött? Ááááá! Mondhatja megint valaki, egyszerű ez, hiszen a T-Mobile a Deutche Telekom tulajdona, meg az összes "T" betűvel kezdődő kompánia is. (A név igazi német céget sejtet.) De szép is lenne, ha ez ilyen egyszerű lenne, mert menjünk tovább: kiknek a tulajdonában van a Deutche Telekom? Ezt követően meg elemezzük, hogy a részvényeket birtokló tulajdonosok kiknek a tulajdonát képezik. Aztán haladhatunk tovább a tulajdonosi rétegek szövevényes szerkezetében... Történetesen, ha éppen valahol egy Nokia név is felbukkan, vagy egy Nokia tulajdonban lévő más cég, akkor mérget vehetünk rá, hogy ez a szolgáltató majd mindenáron Nokia gyártmányt akar ránk sózni. (A T-Mobile és a Nokia név összekapcsolása a véletlen műve :-), csak a szerző példája. (?)...)
Van ennek az ügynek egy másik szelete is.
Ma az európai szolgáltatók számára a földfelszíni sugárzás elemeit meghatározóan két cég, a Nokia és az Ericsson szállítja, a többi néhány más beszállító (pl.: Siemens) szerepe, súlya gyakorlatilag elhanyagolható. Az egyes szolgáltatók meg is versenyeztetik gyakran egymással a két céget szolgáltatásaik fejlesztéséhez. Ezt meg is írják az újságok. Magyarul: a hír a sajtósok számára hír, az üzleti világ valós működését ismerők csak mosolyognak ezen. Mi ezen kevésbé tudunk mosolyogni, inkább most szomorkodunk néhány percet.
A korábban a világpiacon aktív japán cégeknek elegük lett ezekből a trükkös bizniszekből, hiszen eleve hátrányból indultak, van nekik elég bajuk otthon is. Inkább lemondanak a világpiacon realizálható 6-8%-os tiszta profitról elég nekik az otthoni 25-30%.

Nem véletlen, hogy a Sony cég más utat választott, ő továbbra is ott akart maradni az egész világon. Kapóra jött, hogy a legnagyobb szolgáltatói technológiai beszállítónak, az Ericssonnak meg a mobilgyártás vált egyre kisebb árbevétel-szeletté. A házasság megköttetett, és ebből a frigyből egy egészséges, a két óriással a háta mögött jól táplált, és már születésekor kellő összeköttetésekkel rendelkező gyermek született.
Persze mi itt legyünk egészen pontosak. Nem egy, hanem két gyermek született. A svéd központú Sony Ericsson cég, mint anyacég azonnal saját gyermeket is szült a szerződés szerint, ez ugye a humán genetikában lehetetlen, de az üzleti világban egyáltalán nem az. A japán Sony Ericsson anyja a svéd Sony Ericsson, de a japán gyermek neveltetése más iskolában történik, így tudása, ismeretei a világról sem azonosak, meg aztán a japán gyermek már a születése pillanatában meglehetősen önállócska lett, hiszen születése előtt ő gyártotta a Sony márkanevű mobilokat... Nem olyan bonyolult család ez, csak első ránézésre. Két Sony Ericsson cég létezik, de az egyik a tesó anyja, a másik pedig ennek a fogadott gyermeke. Miután sikerült mindenkit összezavarni, annyit még le kell szögezni, hogy a japán cég ügyeibe a svéd központ nemigen tud és akar beleszólni, ezért bár 100%-os tulajdona a japán SE, az meglehetős önállósággal rendelkezik, hiszen ő ismeri a helyi viszonyokat, sőt mintha néha közelebbi kapcsolatokat is ápolna a Sony-val...

Eddig csak a japán elektronika és mobilfónia történetéről szerettünk volna elmélkedni, de úgy látszik, hogy globalizálódó kis világunkban lehetetlen már határvonalat húzni ilyen kérdésekben. Bár... a japánok azért nem alszanak napjainkban sem, sőt minden megtesznek majd, hogy megőrizzék saját határvonalaikat a mobilfóniában, és méginkább sőt, talán terjesztgetik is majd a jövőben.

2. Miért a skandinávok? A mobiltelefónia történelme - röviden, tömören

Itt sem fogunk évszámokat és szabadalmakat emlegetni. Itt most csupán egy másik alapkérdésre keressük a választ! A második kérdésünk tehát: Miért a skandinávok és miért nem Amerika?
A mobil (hordozható eszközökkel megvalósított) távközlés nagyon-nagyon régen létezik! Azóta létezik amióta Marconi szabadalmaztatta a rádiófrekvenciás jeltovábbítás ötletét. Rádióadások, televíziózás, ezek a legrégebben kielégített tömeges emberi szükségletek. De mi legyen azokkal, akik telefonálni akarnak vezeték nélkül?

Ez is nagyon-nagyon régen lehetséges már - de nagyon sokáig nem mindenki számára. A rádiófrekvenciás kapcsolattartás az 1940-es évektől létezik, és az akkori teherautó méretű eszközökhöz képest az 1960-as években felfutó tranzisztorizálás, majd integrált-elektronizálás után már táskányi méretekben. Természetesen ez a "műfaj" is az USA-ban indult először útjára viszonylag szélesebb populáció számára - elsősorban is hadászati célokra. A Motorola az igazi úttörője a technológiai megvalósításnak. Rövidesen aztán szép ütemesen elhagyta a hadiipar kereteit a 70-es évek végére, és még hozzánk is eljutott, nálunk CB rádiózásnak hívták, és aki tehette (árufuvarozó, vállakozó) használta is a 80-as 90-es években.

Közben a háttérben valahol történik valami. Hogy hol? Skandináviában! Kedves magyar megélhetési politikusok most figyeljetek! De nagyon!

Finnország ipara elég fejlett volt akkoriban, de olyan iparágakban amelyekben nem látszott a jövő. Svédországban és Norvégiában szintén hasonló gondokkal küszködtek. A svéd nehézipar (svéd acél - még ma is a minőség szlogenje!) csőd szélére jutott, és a svéd-norvég hajógyártás is gondban volt. Mindhárom skandináv ország rájött: ha nem váltanak, nemzeteik belátható időn belül nem lesznek versenyképesek a japán, kínai, koreai tömegtermeléssel, a költségeket alapvetően meghatározó ottani bérköltségekkel... Hát úgy döntöttek szépen szervezetten, de eltökélten bezárják üzemeiket és olyan dologba kezdenek, ami biztosítja a megélhetésüket, a jövőjüket. "Nem muszáj nekünk dolgozni, elegendő, ha mi dolgoztatunk másokat" - mondta a finn államfő, amikor előterjesztette a finn nemzeti gazdasági stratégiai téziseket, és pénzt, a banki hitelekhez pedig állami garanciát kért a parlamenttől a megvalósításhoz.

Abban az időben dehogy gondoltak még ők mobiltelefóniára, csak azt tudták, hogy váltaniuk kell az elektronika irányába. Az első lépést a finnek tették meg, őket aztán másolni igyekeztek a svédek, végül pedig a norvégok, hiszen szinte átlátnak egymáshoz, könnyű ellesni az ötleteket, és az ottani politikusok szerették is hazájukat...

A finnek egy ismeretlen kis állami céget parlamenti döntéssel hatalmas állami támogatáshoz juttattak. Ennek a kis cégnek az volt a feladata, hogy felvásárolja Európában lehetőleg az összes szórakoztató elektronikai céget. Nem zavarta őket az sem, hogy egyáltalán nem értettek az elektronikához - ez nem gond, mondták, majd felvásároljuk a fejlesztő cégeket is, aztán majd létrehozunk olyan központokat, akik fejlesztenek nekünk, ezek majd értenek hozzá helyettünk is!
Bizony kérem. Ez így történt - és történik ma is.

Finnország rövid időn belül elektronikai nagyhatalommá vált a semmiből! És Finnországot egy állami vállalat testesítette meg, amelyet Nokia-nak neveztek el. A finn állami költségvetés óriási hányada mozdult meg évről-évre a cél érdekében, és a Nokia haladt sorban az európai gyártók között. Először a német kis cégeket, majd a közepeseket, végül a nagyok egy részét is felvásárolta. Talán többen emlékeznek a 70-es 80-as évek nagy német márkáira: Telefunken, Nordmende, Körting... felsorolni is lehetetlen a Nokia tulajdonba kerülő cégeket. Nem sokan úszták meg. Alig maradt fenn mára néhány "ősi" német, francia, olasz cég. Olyan is van, ami megtartotta márkanevét (de valójában Nokia tulajdonba került), a többség azonban Nokia lett, és Nokia néven gyártották, ontották magukból a televíziókat, HI-FI tornyokat, miegymást. A németeknél a Siemens esetében telt be a pohár. A Siemens-t nem adjuk, mondták, de ekkor már a német szórakoztató elektronikai iparban dolgozók közel 50%-a a finnek munkása volt. A finnek pedig zsebrevágták a profitot, és keményen elvitték Németországból... ahogy az el is várható egy a semmiből kinőtt világcégtől.

Ez így történt szépen egészen addig, amíg a skandinávok rá nem jöttek: hóhó! megérett a világ egy újabb lépésre, és mi is elég erősek vagyunk már ahhoz, hogy megcsináljuk!

A svédeknek könnyebb dolguk volt, mert az Ericsson cég jóval a Nokia létrejötte előtt már több évtizede járatos volt a távközlésben. Igaz, nem elsősorban a vezeték nélküli technológiákban, hanem a hagyományos telefóniában. Gyakorlatilag monopolhelyzetben voltak a hagyományos vezetékes telefonközpontok európai tervezésében, gyártásában, telepítésében. Aha! Mondaná valaki - akkor ők pont abban voltak érdekeltek, hogy a vezetékes telefonszolgáltatások maradjanak úgy ahogy vannak! Lehet, hogy sokan lennének akik ezt mondanák, az Ericsson viszont képes volt saját napi üzleti érdekei mellett a jövőt is mérlegelni, és elkezdte sorban megalkotni a mai mobiltelefónia alapelveit, szabványait, és készülni a jövő technológiájára.

Amikorra az Ericsson szépen megalapozta a mai mobiltelefóniát, a Nokia is felfigyelt az eseményekre. Igenám, de szokásukhoz híven ehhez sem értettek, csak pénzük lett erre az időszakra, de az aztán óriási mennyiségben. Az Ericsson és az amerikai Motorola (közben ők is kutatgattak a területen ezt-azt...) nyilván nem adta volna csakúgy baráti alapon át szabadalmaikat. Nem baj, mondták a finnek megint. Mintha a németeknél meglenne még az a hogy is hívják.. aha, Siemens, akivel annyi bajunk volt néhány éve, mert nem akartak a miénk lenni. Ha mi nem is értünk a mobil távközléshez, azok annak idején mintha már kapisgáltak volna valamit ezen a téren. Na akkor vegyük meg, ha törik, ha szakad a Siemens kutatási eredményeit, vagy tudjátok mit, inkább szőröstül bőröstül, emberestül az egész szakembergárdát. Ezek majd megtanítanak minket erre, és ha majd már értünk ehhez, akkor váltunk ebbe az irányba.
A dolog megtörtént, és a Nokia szépen megszerzett néhány kisebb-nagyobb fejlesztőcéget akik bázisul szolgáltak a mához.
A Nokia rájött, hogy ebben óriási biznisz van, leginkább akkor, ha ugyanolyan monopólium lennének ezen a téren, mint annak idején a szórakoztató elektronikában. Nosza - miután már megszerezték a hozzáértő szakembergárdát - elkezdték szépen az újabb váltást. A németek megint nagyon szomorúak lettek, mert a Nokia elkezdte szépen ütemesen felszámolni németországi gyárait, tehette, hiszen a munkanélküliségi mutatók nem otthon Finnországban változtak, hanem...
Tudta a Nokia, hogy a háztartási és szórakoztató elektronikában nem lehet ő nagymenő a végtelenségig a japán, koreai, kínai konkurencia mellett. Szépen felépített stratégia és megvalósítás volt ez. A játszma eldőlt. A Nokia meghozta döntését: OK, de most már nem csak európai monopólium leszünk, mostmár nekünk az egész világ kell.

A történelem a mobilvilágban éppen napjainkban harmadszor ismétli meg önmagát (szegény németek... egyetlen egy céggel se volt és van annyi bajuk, mint a finn Nokiával)... Ezekben a hetekben számolja fel a Nokia a még megmaradt német üzemeit, és német fejlesztőcsapatát is. Na kérem, így kell a mások bőrén meggazdagodni, de mint tudjuk az üzlet nem erkölcsi kategória, legalábbis a Nokia előadásában.

Eddig tartott válaszkeresésünk a két kérdésre. Így alakult ki a japán elektronika és mobilgyártás, így lettek a skandinávok a mobiltelefónia bajnokai, és így élnek a mobilszolgáltatók mint Marci Hevesen.
Ha már ezekre a kérdésekre tudjuk a választ, máris előttünk az újabb kérdés: jó ez nekünk? Mármint, hogy a mobilszolgáltatók állnak a mobilbiznisz középpontjában?
Mi mezei mobilhasználók egyértelműen a mobilgyártók pártján állunk, és ha innen indulunk erre az újabb kérdésre adandó válasz keresésére, akkor azt mondhatjuk: nem, nem jó ez így nekünk.

Mi a mobilunkat fogjuk a kezünkben, használjuk telefonálásra, üzenetküldésre, játékra, rádióhallgatásra és egyre több mindenre. Egyre több időt töltünk mobilunkkal, ma már zenét is rajta hallgatunk, elkezdtünk filmeket nézni, GPS is van már és rövidesen TV-t is nézünk rajtuk. Mi egyre jobb mobilokat szeretnénk, olcsón, megfizethető áron. Tudomásul vesszük, hogy a világ olyan aminek fentebb lefestettük, de keresnénk más irányokat is ha volnának, vagy lennének valamikor.
Ma már a mobilok egyre több olyan képességgel rendelkeznek - különösen az operációs rendszerek valamelyikével rendelkezők - amelyek függetlenek a mobilszolgáltatóktól. Ez ma már a "sima" java alapú mobilokra is egyre inkább igaz. Egyre többen ébredünk rá, hogy nem biztos, hogy a legoptimálisabb vétel a szolgáltatóktól történő vásárlás. Ezek azok a mozaik-elemek, amikből kinőhet az egyre nagyobb arányú szolgáltatófüggetlenség. (Nem hálózat függetlenséget írtam - tudatosan.)
Talán megéljük még a mi rövid életünkben, hogy a gyártók rájönnek: érdemes volna saját márkabolt hálózatot létrehozni, és ott árulni azokat a modelleket, amiket a szolgáltatóktól nem lehet megvásárolni. Ezek közé bekerülhetnének azok is, amiknek a képességeik magasan meghaladnák a hálózati szolgáltatók képességeit. Sőt itt elérhetőek lehetnének azok a modellek is, amikhez egy szolgáltatónak eleve nem fűződik érdeke.
Megint élhet valaki ellenvetéssel: lehetséges ez, hiszen ott vannak a piacon a mobilkereskedők, akiknél gyakorlatilag akármi beszerezhető. Igen, csakhogy felügyeletlen árakkal. Még az a szerencse, hogy a piaci kereslet-kínálat törvénye előbb-utóbb tisztességes mederbe terelgeti az árakat.

Mint olvasható volt: gyártó pártiak vagyunk. Nem vagyuk szolgáltató ellenesek sem, de mégis inkább a gyártókhoz húz a szivünk. Mi tőlük várjuk a jövőt, de leginkább a közeljövőt.

Mert kedves hálózati szolgáltatók tegyétek a kezeteket a szivetekre: nektek semmiféle előnnyel nem jár, ha a mobilos mp3-at hallgat, fotózik, filmet néz, rádiót hallgat, 3D-s játékot játszik, java vagy symbian alkalmazásokat futtat a mobilján! Ez csakis a gyártók és a mi érdekünk.
Reméljük a mi cégünk a Sony Ericsson is észreveszi ezt, nemcsak mi.
Mert kedves Sony Ericsson, mi veled töltünk egyre több időt, jóval többet, mint a szolgáltatónkkal azt a néhány percet, amit telefonálásra, sms-ezésre fordítunk, és a nap 24 órájából egyre többet!




- agravius -