Magyarázzuk a bizonyítványt, 2007
Bizony, megint eltelt egy év. Kicsit szürke, kicsit kopott, kicsit rókabőr szagú, kicsit megjelentek olyanok, akikre nem néztünk, mások új erőre kaptak, egyesek eltűntek a technika komor sötétségében.
2007 egy kicsit olyannak tűnt, mint amikor egy régi filmet újraforgatnak. Egyes jelenetek eltűnnek, mások kicserélődnek, új effektek jelennek meg, látunk
egy-két új jelenetet, amit a régiben nem, de valahogy érezzük, hogy a komoly dolog annyira nem is annyira komoly, inkább olyan előre bekészített petárda, ami szól egyet, meglepődünk, de az atomvillanás elmarad, és várjuk tovább a csodát. A Sony Ericsson telefonok területére legalábbis igaz volt az utóbbi mondat. Részletesen picit később...
Ami a Nokiát illeti, róluk nem lehet elmondani, hogy ültek a babérjaikon, amiket az N70 és N93 rakott alájuk, dobálták ki sorban a különböző telefonjaikat. A rókabőr kifejezés kifejezetten rájuk értendő a Sony Ericsson után, mivel megjelentek a különböző "Classic", illetve XPress Music fedőnevű telefonok. Ami a high-end vonalat illeti... Az N93 után egyértelműen trónörökösnek kellett jönnie N95 formában, de sikerült a levest megkavarni az N82-vel, valamint a most már nem teljesen felsőkategóriának számító, de egykoron ott lévő N73-mal.
Amit még részletesen megnézünk, az LG Viewty, avagy KU990, hiszen a 2006-ban piacra dobott design-mobilok után inkább a kamerára álltak rá nagyon, illetve a Samsung új kamerás "csodái", és a Motorola "pengerokker" újdonságai.
Beígért technikai talányok, működések, és nem működések, sebességek, kamerák, processzorok, kijelzők, kiegészítők... Nézzük hát!
A tesztben szereplő készülékekről, avagy mit, miért
A Sony Ericssontól elég nehéz volt a választás, mivel rengeteg érdekes, és kevésbé érdekes készülék jelent meg a 2007-es évben. Megpróbáltam kerülni az átfedéseket, és a duplikált, átkeresztelt készülékeket kerülni... nem sok sikerrel. Nézzük őket:
High-End kategóriából: K850, P1, W960, T650, S500
(Talán a T650 és az S500 nehezen nevezhető high-end-nek, de újdonságtartalmuk miatt ide soroltam őket.)
Középkategória nagyjai: K770, K550, W910, K630
Nokia. Hát igen. Ez volt a második gyártó, ami feladta a leckét, de kis böngészés után ráakadtam a "kellő" alanyokra:
High-End: N95, N82, N73
Középkategória: 5310, 5610, E65, 6120 Classic
Akikkel még foglalkozok:
- LG KU990 - alias Viewty
- Motorola RAZR2 V8
- Samsung G600, G800
(És itt megjegyzés. Szerettem volna az Apple iPhone-ról írni, belevenni a tesztbe, de egyszerűen semmi kézzelfogható eredményt nem láttam róla. Persze, új GUI, touchscreen, iszonyat nagy promózás folyt az év elején körülötte, majd szépen eltűnt újdonságvarázsa. Gyatra minősége, más rendszerekkel való inkompatíbilitása, sőt, telefon voltának cáfolata is - ugye nem is támogat MMS-t - meggyőzött róla, hogy mint az év egyik legszebb bukását egy zárójelben említsem csak meg.)
Természetesen a Sony Ericssonnal kezdünk, mivel ővelük foglalkozunk leginkább. Nézzük először, mit vártunk tőlük 2006-ban, a 2007-es évre:
- Gyorsabb CPU
- 3D támogatás, videogyorsítás hardveresen
- WLAN
- GPS
- DVB-H, vagy legalábbis valamilyen nem streamelt televíziózás
- 5 Megapixeles kamera, optikai zoommal
Ebből mi valósult meg? A gyorsabb CPU érdekes dolog. A K850-en kívül nem látszik realizálódni, hogy lecserélték volna a 2006-ban a K610-ben megjelent 220 MHz-es egységet. Inkább meglátszik viszont a K850-en, hogy míg sebesség leesett 180 MHz-re, a teljesítmény - ha nem is hatalmasat - de javult. Ezt annak a rengeteg feature-nek köszönheti, ami a fotó és videó feldolgozáshoz szükséges volt.
Pár 2006-os, és 2007-es modell CPU táblázata, JBenchmark ACE szerint:
| Telefon | K750 | K800 | K610 | K850 | K630 | W910 | K550 | K770 |
| CPU (MHz&Class) | 115 MHz ARM9 | 220 MHz ARM9 | 220 MHz ARM9 | 177 MHz ARM9 | 146 MHz ARM9 | 178 MHz ARM9 | 210 MHz ARM9 | 190 MHz ARM9 |
(Kisebb eltérések persze lehetnek, az éppen háttérben futó dolgok befolyásolhatják a kapott (mért) adatot, mint az az alábbi képeken látszik is, de nagyjából ki lehet találni, miben mi van.)
![]() |
![]() |
![]() |
A táblázat maga iszonyatosan meghökkentő. Két dolgot szűrhetünk le belőle, az egyik, hogy a JP8-as rendszerben használt CPU-k vagy tényleg lassabbak, mint elődeik, de tele vannak pakolva kiegészítő részegységekkel, vagy pedig maga a JP8 rendszer nem engedi teljesen kihasználni a CPU-t. Utóbbi verziót én személy szerint elvetném, mivel a JBenchmark 1, 2, 3D, és HD eredmények igen kiemelkedők ezen telefonok esetében.
Megfejtettük tehát a CPU-k titkát: kisebb fogyasztás és melegedés érdekében csökkentett sebesség, de extra feature-ök használata. Ne feledjük el azonban, hogy a K550 és a K770 JP7-es Javaval jelent meg. Úgyszintén amondó vagyok, hogy a két telefon ugyanazt a CPU-t használja, ami 200 MHz-es, csak mérési eltérések jelentkezhetnek, és jelentkeznek is, mint mindig.
A K630 a legérdekesebb innen, de hamarosan meglátjuk, miként szerepel a tesztekben! A K850 és a W910 egyértelműen ugyanazt a CPU-t használja.
A UIQ rendszereket nem tettem ide, mivel a multiprocesszoruk és az operációs rendszer miatt eleve csalóka eredményt mutatnak, de a P1 szerepelni fog lentebb.
Ha már JBenchmark eredményekről beszélünk, akkor jöjjön egy összesítő táblázat, csak Sony Ericssonokból:
| JBench Verzió | K750 | K800 | K850 | K610 | K630 | K550 | K770, T650, S500 |
P1 |
| 1 | 4120* | 8489 | 7191 | 12155 | 9655 | 12106 | 7570 | 4180 |
| 2 | 389 | 374 | NA | NA | NA | NA | NA | 289 |
| 3D | 125 | 187 | 445 | 285 | 244 | 280 | 177 | 581 |
| HD | 63 | 108 | 157 | 153 | 110 | 199 | 100 | NA |
* A K750 esetében van egy, amelyik 6600 pontot teljesített, ellenben mind a 750c, D750, W800 modellek a táblázatban szereplő eredményeket érték el.
Ha figyelmesen megnézzük a táblázatot, akkor gyorsan rájövünk pár dologra.
Az első, hogy a Sony Ericsson tényleg készített valamilyen 3D-s gyorsítót, mely a lassabb processzor ellenére hatalmas ugrást mutat a 3D mérőfelületeken.
A másik konklúzió, hogy a K550 ténylegesen a K610 CPU-ját kapta meg. Ezen a vonalon tehát nem történt előrelépés.
A harmadik, és fontosabb, hogy az OpenGL még mindig nincs igazán támogatva! Legalábbis a K850 K610 viszonylatában. A JB3D alapgyorsítása viszont határozottan ugrott.
A negyedik a K770; T650; S500 vonal, melyek hardveresen egyek és ugyanazok, és azok is a K610 CPU-t használják nagy valószínűség szerint (leszámítva a kamerát). Akkor miért tűnnek lassabnak a K610-hez képest? A kijelző felbontásában keresném a választ erre a kérdésre, de sajnos ez nem magyaráz meg mindent. Ha figyelembe vesszük a kijelzők méreteit, észrevesszük, hogy a felbontás növekedésével nő az erőforrás igény is, ami szerintem a legjobban a K770-K550 hasonlításban látszódik meg! Előbbinek 240*320-as felbontása, utóbbinak 176*220-as. Mivel a kijelzőn több pixelt kell mozgatni, és egyéb geometriai értékeket számolni, ezért a CPU sokkal nehezebben végzi eme műveleteket. Kérdés: ennyire lassabban, vagy van valahol egy optimalizálatlansági tényező is? Erre a választ csak az égiek, vagy a velük majdnem egy szinten lévő SE tervezőmérnökök adhatnak. Pontosan ez a kijelzőbeli különbség látszódik meg a 2006-os két nagyágyú, a K610 és a K800 között is.
Ötödik konklúzió: A P1. 2D-ben nem egy nagyágyú, ellenben 3D-ben kiereszti oroszlánkörmeit, és megmutatja, mit is tud a másfajta oprendszerével, és feldolgozási technikájával.
Nos, ha ennyire belejöttünk a teszteredményekbe, akkor nézzük a többi márka pár telefonját, hasonlóképpen az előbbi leosztáshoz. Mindenképpen elmondanám, hogy a Symbian operációs rendszer egy elég furcsa állat, a Java alapú programoknak nincs a teljes erőforráshoz hozzáférése, és ez természetesen el is fogadható, hiszen itt már egy másik kategóriát látunk, de azért próbáljuk meg!
| Telefon | N93 | N95 | N82 | N73 | 6120 C | E65 | KU990 | G600 | G800 | RZR2 V8 |
| CPU MHz, Class |
330, ARM11 | 327, ARM11 | 291, ARM11 | 211, ARM9 |
372, ARM11 | 215, ARM9 |
155, ARM9 |
207, ARM9 |
179, ARM9 |
497, ARM11 |
Kicsit szűkösen, de megoldottam. Nos, mit látunk, ha a Sony Ericssonokhoz hasonlítunk? A Nokiák nagyjában ARM11-es CPU-k, amik kifejezetten a multimédiára vannak kihegyezve, sebességük másfélszerese a jelenlegi Sony Ericssonoknak, támogatják az OpenGL-t, és még sorolhatnánk is egy jó ideig. Ellenben iszonyatos energiafogyasztásuk van, hiszen a PDA-k is hasonló tudású processzorokat használnak, csak azok csöppet gyorsabbak. Elmondható a Nokiákról, hogy nem az átlagos értelemben vett telefonok már, hanem inkább fél-PDA-k.
Ami nagyon szembeötlő, és megdöbbentő, az a 6120 Classic nevű csodagyerek, és ami szinte hihetetlen, a Motorola RAZR2 V8 sebessége. Döbbenetes, de ha belegondolunk, annyira nem meglepő. ÉS vajon ki tudjuk mindezt használni? Nézzük az eredményeket, először a Nokiákat, majd a többieket.
Figyelem, a JBenchmarkok esetében a Nokiák továbbra is csalókán mutathatnak, de a Sony Ericsson Java rendszerére tekintettel a Nokiák esetében is a Java teszteket vizsgáljuk!
| JBench Verzió | N93 | N95 | N82 | N73 | 6120 C | E65 |
| 1 | 7251 | 4722 | 5017 | 3955 | 6281 | 3775 |
| 3D | 1108 | 1073 | 995 | 120 | 213 | 120 |
| HD | 566 | 722 | 704 | 96 | 170 | 96 |
Mit látunk?
- Eszméletlen sebességkülönbség a Sony Ericssonokhoz képest 3D-ben.
- N95 és N82 ugyanazt a CPU-t használja
- N73 és E65 úgyszintén egy azonos CPU-t használnak
- A 6120 Classic vagy nagyon optimalizálatlan, vagy tényleg ennyit tud, ami felettébb érdekes lenne, tekintve a CPU sebességét.
- Megállapíthatjuk, hogy az ARM 11-es processzorokkal megáldott N-szériás Nokiák mellett labdába sem rúghat a leggyorsabb Sony Ericsson sem.
Mindennek okai: Hatalmas 3D és multimédia támogatás, hardveresen, az OpenGL grafikus környezet teljes támogatása, és természetesen eleve gyorsabb CPU. Optimalizált viszont az összes lassabb processzor is, hiszen egy DivX nagyobb felbontású filmmel még az N73 is vígan elboldogul. De itt már oprendszerbeli és multiprocesszoros kérdések is előjönnének, ebbe pedig nem szeretném beleártani magam, mert az újabb kérdéseket vetne fel, és egy végtelen ciklusba torkollanánk.
Nézzük a többi nagyobb dobást 2007-ből:
| JBench Verzió | LG KU990 |
Samsung G600 | Samsung G800 | Motorola RAZR2 V8 |
| 1 | 5418 (320*240) |
1163 (240*286) | 3022 (240*260) |
9141 (240*254) |
| 3D | 494 (240*298) |
NA | 196 (240*297) |
420 (240*320) |
| HD | 249 (240*298) |
NA | NA | 318 (240*320) |
Hoppáré. Itt már vegyesebb a kép.
A Felbontásokat az eredmények után direkt kiírtam, mert nem mindegyik telefon ugyanabban a felbontásban futtat teszteket, ez a Java verziójától, típusától függ. Merem remélni, hogy a Samsungokról nem inkompatibilitás miatt nem találtam eredményeket, ... pedig nagyon úgy néz ki. Ezek szerint egyáltalán nem támogatják a fejlettebb Java környezetet, és ez nagyon nagy fekete pont.
Talán a két meglepőbb a KU990 és a RAZR2 V8. A kettő CPU-ja között több, mint 300 MHz különbség van, legalábbis a JB ACE szerint. Ha ez valóban igaz, akkor a Motorola nagyon csúnyát bukik, hiszen neki minimum a földbe kellene tipornia a Nokiákat, mégsem teszi, attól függgetlenül viszont magasról veri az összes SE telefont.
Ami az LG-t illeti, ő még különösebb eset, mivel a CPU-ja csak 155 MHz-en ketyeg, és ráadásul ARM9-es is. 2D-ben ugyan nem alkot valami nagyot, de lassabb, jóval lassabb sebesség mellett porba tiporja még a K850-et is. Ennek lehetnek hardveres okai, és persze szoftveres is. Ha belegondolunk, hogy maga a videofelvevő része 120 képkockát is tud készíteni másodpercenként, akkor megértjük, hogy valami komolyabb kisegítő rendszere van a processzornak. Igaz, az akkut nagyon nem kíméli, de ez is egy másik téma.
Összevonva: A Nokiák olyan 3D gyorsítót használnak, ami égbekiáltóan mutatja meg az összes SE gyengeségét. A Motorolák örömmel alkalmazták az nVidia GoForce nevezetű kis 2D/3D mobilgyorsítóját, úgy látszik, de valami ezen a téren sem stimmel.
Ami a kamerákat illeti, nem nagyon mennék bele a dologba, csak említés szinten. Egyre több gyártó alkalmazza az optikai zoomolást, a máig etalon Sharp 903-tól kezdve a Nokia és a Samsung is. (A Sharpról bővebben a Kutyából szalonna c. cikkben, érdemes megnézni az eredményeit, megjegyzem: 2005. eleji telefonról van szó!) A Sony Ericsson továbbra sem alkalmazza, pedig a kompakt Cyber shot gépeiben nagyon kicsi és nagyon jó optika van. A K850 pedig nem rendelkezik sem optikai zoommal, az ISO érzékenysége is gyenge, a videófelvétele nagyon idejétmúlt volt már a megjelenésekor is, de el kell ismerni, azért jobb, mint a korábbi modellekben. Két éve HandyCam mobilokról ábrándoztunk a K800 bejövetelekor, de be kellett látnunk, 2007-ben ezt sem kaptuk meg.
WLAN, GPS, DVB-H
Egyre több gyártó alkalmazza az említett technológiákat, mindezek teljes hiányát tapasztaljuk a jelenlegi (NEM UIQ) Sony Ericssonokban. Érdemes tehát elgondolkozni, hogy mi lesz 2008-ban, bár nem szeretném agravius cikkét ideidézni, nagyon jól leírta ő mindezen témákat. Elég, ha arra gondolunk, hogy egyes K850 modellekben, még a tesztelési fázis során létezett DVB-H képességű is, valahogy mégis kikerült belőlük ez a dolog. Ami talán még égetőbb probléma, az a WLAN és vele együtt a VOIP. Előbbi technológia nagyon alapkövetelmény kezd lenni, világ- és országszerte egyre több ingyenes Hot Spot van, és a GPRS/3G hozzáférések pedig igen borsosak.
Mit várok 2008-tól? Nem merek már találgatásokba kezdeni, de azért van egy-két reményem.
Talán jön a DVB-H, és a támogató mobilok. Talán ezekkel együtt a Bravia. Talán bebizonyosodik, hogy az új fejlesztőgárda igenis előáll olyan újdonságokkal, ami a Távol-Keleten már megszokott, és alapfeltétel. Talán sikerül behozni a Nokia által diktált tempót, még ha lehagyni nem is, de utolérni sem lenne utolsó. Talán stabilabb lesz a JP8, mint a JP7 volt. Talán nagyobb lesz a K és a Cyber shot széria belső memóriája is, hiszen fényképezésre kihegyezett telefonban vicc a 100 MB alatti belső memória. A K800-ban még kártya sem volt ráadásul a bolti csomagban, hasonlóképp a K550-ben sem.
Talán újabb CPU-t kapunk, neadjisten egy ARM11-eset. Talán lesz normális 3D támogatás, textúraszűréssel, blendekkel, és ami kell, mindezt egy rendes OpenGL-lel megtámogatva.
Talán végre kialakul a 3,5 mm-es jack dugó szabvány a FastPort mellett. És talán nem húznak le annyi rókabőrt, amennyit csak lehetne, és ami ebből a kis tesztből tökéletesen ki is derül. Talán jön az új optika, rendes színérzékeléssel, és zoommal. És további nagyon sok talán...
Persze, ha ezt olvasva el is kedvetlenedünk, nem kell mindjárt világvégére gondolni. 2008 igen is nagyon érdekes évnek ígérkezik, rengeteg új, eddig ismeretlen low-end, közép- és felsőkategóriás mobil jelenhet meg, igaz ez bármelyik gyártóra, de ha csak a Sony Ericssont nézzük, csendesen elfogadjuk, hogy ez az év tényleg egy olyan év lesz, ahol érvényesülnie kell a CÉG-nek. Az új JP8 rendszertől végre megkaphatunk olyan dolgokat, amikre vártunk, videolejátszók, felvevők, multimédiás alkalmazások garmadáját.
A többi gyártó pedig, gondolok itt az LG-re, Samsungra, Motorolára elismerésemet fogadhatja (főleg az LG, legkevésbé a Samsung), amiért kezdik észrevenni, mi is kell egy igazi High-End felhasználónak, és végre nem "buta" készülékeket adnak ki.
A cikkben közölt eredmények, észrevételek továbbra is megvitathatók a Fórumban, az ide tartozó Tesztek topikban!
Végezetül pedig szeretném megköszönni pcdevil barátomnak az operatív segítséget, nagyatt-nak a tippeket és észrevételeket, és a SEriaTeam-nek, hogy állandó segítségükkel új ismereteket szerezhettem meg. Velük együtt várom a 2008-as év "petárdáit", és persze nagy villanásait is!
- lyzzard -






