Hamisított BST-38 akkumulátorok
Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a hazai internetes kereskedelmet elárasztják a Sony Ericsson akkumulátor hamisítványok. Tegyük hozzá, más mobilgyártók akkumulátorait is hamisítják. Mi ezúttal a Sony Ericsson BST-38 típusú akkumulátorát vizsgáljuk. (Később folytatjuk más SE akkumulátorokkal is.)
Hamis akkumulátort beszerezhetünk kiskereskedőknél is, de a csalók igazi vadászterepe az internetes árusítás. Itt nehezebb reklamálni, nehezebb vásárlás előtt meggyőződni a kínált akkumulátor eredetiségértől. Az is lehetséges, hogy nem a fotón látható kivitelt kapjuk meg postán.
Az illegális internetes "kereskedők" beépítik tevékenységükbe azt, hogy a vevő miután kifizette az akksi értékéhez közelítő postaköltséget, ha reklamál, megkapja a választ: OK. Küldje vissza. Persze a postaköltség minket terhelne, így összesen már jóval többet költenénk el, mint egy eredeti darabért, és hagyjuk a fenébe az egészet.
Sajnos ma már ott tartunk, hogy az eladásra felkínált akkumulátorok között sok olyat találunk amit még a kínai hamisítók egy jelentős része is kikérne magának, olyan silány a kivitelük.
Mi itt most szeretnénk a csalók bizniszét rontani, olvasóink védelmében. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar internetes hamisítványok zöme veszélyeztetheti mobiljaink épségét.
Az a gengszterbanda amelyik a magyar piacra behozza ezeket a hamisítványokat, nem törődik azzal, hogy az akkumulátor belső szerkezete akár eredetileg más gyártó modelljébe készült, ezeket mérethelyes tokozásba helyezik és a felragasztott "firmatábla" adatai vagy meg sem egyeznek a Sony Ericsson mobilok szabványkövetelményeivel, vagy ha azok vannak feltüntetve, egyszerűen nem fedik a valóságot.
Időnként megjelennek robbanó akkumulátorokról hírek. A Li-Po és Li-ion akkumulátorok gyártása nagyfokú precizitást, felelőségteljes minőségellenőrzést igényel,
hogy ennek a valószínűségét a minimálisra csökkentsék. Ezek a hamisítványok nem így készültek!
Nézzünk meg közelebbről egy eredeti Sony Ericsson BST-38 akkumulátort!
![]() |
Ma már minden eredeti gyártmány hologramos bélyeggel van ellátva.
Sajnos azonban többféle bélyeg is létezik original gyártmányon, így ez egy kissé bonyolítja a dolgunkat, de az első amit észre kell tudni vennünk, az, hogy az akkumulátoron ez megtalálható-e.
Ha nem, akkor ne vegyük meg, az eladásra kínált akksi hamisítvány.
Az eladó persze jöhet jóféle dumákkal, például azzal, hogy ez még egy régebbi sorozat, amikor a Sony Ericsson még nem látta el ilyesmivel az akkumulátorait, vagy: nem eredeti, de a Sony Ericsson számára gyártott az akksi, ezért olcsóbb mint az eredeti, van ugyan némi eltérés, de már eladtunk több százat és még senki nem hozta vissza, senki nem reklamált.
Ezek ugye tipikusan olyan szövegek amit a vevő úgysem képes ellenőrizni, vagy elhiszi ezeket a rábeszélő dumákat, vagy nem. Mi az utóbbit javasoljuk.
Nézzünk meg két tipikus képet a hologramos bélyeg nélkül árusított BST-38-ról:
![]() |
![]() |
Az elsőre egy fórumozó társunk hívta fel a figyelmünket (ezt több magyar oldalon pl. Vetera stb. "forgalmazzák"), a második szintén előfordul Magyarországon.Mindkettő olyan silány hamisítvány, amivel ha csak egy kicsit is odafigyelnénk nem lehetne átverni senkit. A bal oldali képen ugye eleve hiányzik a hologram, a Made in Hungary pedig egyszerűen nem igaz. A feliratokat tartalmazó ócska papírt szemmel láthatólag kézzel ragasztották fel valakik, sikerült, ahogy sikerült...
A jobb oldali képen a gyártó nem is törekedett az eredeti tökéletes utánzására, és saját BST-38 megnevezéssel 930 mAh helyett 700mAh-s akkumulátort próbál ránk sózni. No de miért próbálta meg az eredeti ikonokat utánozni? Mert így hihetőbbnek tűnik a dolog. Viszont ezek után a képen látható "termék" melyik adatát hihetjük el? A 3,6V az 3,6V? Mint látjuk, a tipusszám (CBA-002008) érdekes életet él, van 930 mAh-s és 700 mAh-s is. E második gyártmányunknak érdekes a tokozása, mintha műanyag lenne? Ezt a két borzalmat megveszik valakik Magyarországon! Hihetetlen!
A bal oldali következő képünk már egy tökéletesebb trükköt vet be. Mintha ott lenne az a bizonyos hologramos bélyeg. De nem az!
Mindössze egy tükröződő alumínium fóliára nyomtatott kép.Máris itt az újabb variáció.
Made in ChinaFinished in Sweden. (Így egybe írva!)
Se hologram, se más alufólia, ez már kifejezetten a leghülyébbeknek készült.
A Sweden felirattal igyekszik meggyőző lenni, ez mégiscsak jobb minőség lehet mint a Made in Hungary! Aki idáig eljut hiszékenységben azt már abszolút nem fogja zavarni az, hogy a piktogramok sem egyeznek az eredetivel, ugyanis a ma már szokásos piktogramok helyett a régebben alkalmazottak szerepelnek rajta.
Végül, ez egy újabb változat, amely ezúttal 780 mAh!!! Ezen is jól látszik a felragasztott vacak papír.
Mit mondjunk erre. Ilyesmit csakis annak lehet eladni, aki nem nézi meg mobiljában a vásárolt eredetit.
Szívünk szerint ezen már csak egy jót nevetnénk, de mindez inkább szomorú.
Könyörgünk! Ha valaki akkumulátort cserél, legalább annyit tegyen meg, hogy viszi magával az eredeti, gyárilag a mobiljával együtt kapott akkumulátort! Aztán a boltban próbálja meg összehasonlítani az eladó által kínálttal. Bármi apró eltérés esetén jöjjön el onnan, keressen megbízhatóbb boltot, felesleges az eladó vagy a tulaj kiselőadását végighallgatni.
Jön a következő stáció, az "utángyártott" akkumulátorok kérdésköre.A képen egy "márkás" csalit látunk. Naná, hogy sokaknak tetszeni fog! Ez jobb mint az eredeti! Az eredeti csak 930 mAh, ez meg kereken 1000 mAh, apró eltéréssel 3,6V helyett 3,7V, de erre rá se rántsunk. (Te meg tudnád mérni azt, hogy az 1000 mAh igaz-e?)
A felirat szerint kizárólag az S500i számára gyártotta a cég, de vajon miért? Ha valamiben bizonytalanok lennénk, olvassuk el az adatok alatt látható információkat.
Emberek! Tűnjön már fel valami!
Vannak ugye a mobilgyártók, akik valahol megrendelik az akkumulátorokat az eladott mobiljaikba. Sony, Matsusita ... esetleg más ismert beszállítói név jöhet számításba, vagy saját gyártás a nagy mobilgyártók részéről (nem mélyedünk el minden márkában).
Ezek a nagy cégek folytatják a tudományos alapkutatásokat, ők tervezik meg a gyártósorokat, és rendszerint Kínába telepítik az olcsó munkaerő miatt. Ők képesek a megfelelő anyagokat, elemeket legyártatni, beszerezni a legmegfelelőbbeket a világpiacon, összehangolni, számítógépes rendszerrel ellenőrizni az egész gyártási folyamatot. Aztán jönnek valahonnak valakik, valamilyen márkanév alatt és lássatok csodát, ezek képesek ugyanarra, sőt még többre is mint az akkumulátorgyártás atyaúristenei, pedig nekik nincs is többszáz milliós, milliárdos gyártósoruk...
Gondoljuk már végig! Ha az "OEM" gyártók ugyanazokat az anyagokat, ugyanolyan minőségben, ugyanolyan precizitással gyártanák, akkor sajnos az áruk is ugyanaz lenne. Valamiért ezek mégis sokkal, de sokkal olcsóbbak.
Az internet tele van utángyártott akkumulátorokkal Magyarországon és mindenütt (legyen szó eBay-ról vagy akármiről). Érdekes, hogy az úgynevezett utángyártó cégek egyike sem ismert akkumulátorgyártásáról, rendszerint addig amíg el nem kezdünk utánanézni, nem is hallottunk róluk. Nem Varta, Energizer, Duracell és mások jelentkeznek be ebbe a műfajba, pedig nekik is ott a kínai gyártelepük, hanem ezek a noname ismeretlen cégek. Vajon miért?
Higyjük már el, hogy bármelyik utángyártó képtelen az eredeti minőséget megközelítő akkumulátor gyártására! Viszont a legtöbb esetben óriási kockázatot jelent ezek megvétele.
Végül következzen a nagyon tökéletes hamisítványok kiszűrésének néhány lehetősége.
Egyes kínai gyártók szinte tökéletes hamisításra képesek, de valahol mindig kibújik a szög a zsákból. Ezeket sajnos csakis nagyítóval, gyakran polarizált fénnyel, és egyéb körmönfont módszerekkel lehet lebuktatni.
Az alábbaikban láthatunk néhány képet, amik talán segítenek. A képek nagyíthatók, minél nagyobb képátlójú a monitorod annál részletesebben láthatod.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Reméljük ezek az ábrák is segítenek a hamisítványok kiszűrésében, sajnos utóbbiak megbízhatóan csakis közvetlen összehasonlítás alapján, azaz ehhez a hamisnak vélt darab mellett egy eredeti példánynak egymás mellett jelen kell lennie.
Ne hagyd magad becsapni!
A BST-38 hivatalos magyar nyelvű oldalát ITT találod!
- SEriateam -










