A SEria.hu a SONY márka mobiltelefonos barátainak oldala.
A "SONY" a Sony Corporation, Japán bejegyzett kereskedelmi márkája.

Az oldalunkon említett make.believe, Xperia, Walkman, Cyber-shot, Exmor'R és más Trade Mark védjegyek és logók a SONY tulajdonát képezik. Ezeket ™ hivatkozással nem jelöljük oldalunkon.


A SEria.hu csatornái:
Facebook oldalunkat naponta frissítjük. Látogass el Facebook oldalunkra!

C I K K E I N K

Hardverhibák és kezelésük a 2011-es Xperiák esetében

A nagy sorozatú gyártás során bármelyik gyártónál előfordulhatnak hibák. Ez a tömeggyártás természetes velejárója annak ellenére, hogy a gyártók igyekeznek ezt minimálisra szorítani. Így van ez bármilyen termékről beszélünk, legyen az személygépkocsi, televízió vagy akármilyen más sok elemből álló eszköz.
Törvényszerű, hogy az összeszerelt végtermék minél bonyolultabb, minél több alkatrészből áll, annál nagyobb a valószínűsége hibák bekövetkeztének. Ezt a tényt a legtöbb gyártó saját márkanevének védelmében el is ismeri, másrészt a fogyasztóvédelmi törvények szabályozása is kötelezi a gyártókat a hibák javításra, vagy a termék cseréjére. A konkrét előírásokat, és eljárási szabályokat részben európai irányelvek, részben az egyes országok törvényi előírásai szabályozzák azon túl, hogy a gyártóknak be kell tartani nemzetközileg elfogadott minőségi kritériumokat is (pl.: SAR érték, vagy például az FCC - Federal Communications Commission, az Egyesült Államok hivatalos, és nemzetközileg standardnak tekintett megfelelőségi nyilatkozata stb.)

Általánosságban megkülönböztethetünk "egyedi" meghibásodási jelenségeket és "típushibákat".

Az egyedi hibák esetében a sorozatgyártás matematikai hibatűrési sávjába eső, általában az egyes alkatrészek váratlan rossz működésével, vagy véletlenszerűen hibás összeszereléssel összefüggő problémák léphetnek fel. Ezek a jellemzően előre nem kiszámítható hibák részben a saját tevékenység, részben a beszállítók tevékenységi körébe esően keletkezhetnek. A gyártók az egyes alkatrészeket, részegységeket több beszállítótól kapják, és bár ezek is átesnek szúrópróbaszerű minőségellenőrzésen (a gyártónál is és az átvevőnél is), nincs 100%-os garancia arra, hogy a beszállítótól átvett elemek minden egyes darabja hibátlan.

A véletlenszerű hibákat nem képes a gyártási minőségellenőrzés kiszűrni, minden egyes késztermék darabot nem lehet az összes esetlegesen bekövetkező hibára tesztelni, mert ez jelentősen megdrágítaná a végterméket, lassítaná a késztermék kibocsájtás ütemét. Minden gyártó ezért meghatározott, matematikailag alátámasztott mintavételezéssel ("szúrópróba") ellenőrzi a gyártást. Az elv szerint, ha a minta rendben van, akkor a valószínűségszámítás szabályai szerint feltételezhető, hogy a teljes elkészült sorozat is megfelelő. Az említett elv nem zárja ki az egyedi hibákat, csak ezek bekövetkezésének valószínűségét csökkentheti a minimumra.

A beszállítóktól függetlenül az értékesítésre kerülő késztermék gyártója felel a minőségért, ő áll szemben a vásárlókkal a piacon, neki kell helytállni bármilyen hiba esetén.
A késztermékek homogén minőségéről, megfelelőségéről a vásárlók tömegeitől származó információk adnak végleges visszajelzést. A márkaszervizek folyamatosan figyelemmel kísérik a hibákat, azokat jelentik a gyártó felé.

A "típushibák" más természetűek. Ezek kiterjedhetnek egy egész modellre, vagy egy gyártási sorozat ciklusára. Az ilyen hibák jellemzően konstrukciós okokra, hosszabb ideig fennálló gyártási technológiai okokra, vagy a beszállítók egyes alkatrészeinek nagyobb mennyiségére vezethetők vissza. Az ilyen hibák sok termékek érintenek, egyértelműen behatárolhatók részben a minőségellenőrzés során, utólag pedig a visszajelzések statisztikai adataiból.
Ide tartozik "az első széria" problematikája. Személygépkocsiknál, elektronikai termékeknél szintén általánosan jellemző, hogy a gyártás megkezése utáni a futószalagról lekerülő első (null)széria tartalmazhat néhány hibát. Hiába törekszenek a gyártók a gyártás előkészítését a legalaposabban megtervezni, egyes hibák csak a sorozatgyártás beindulása utáni első néhányszáz (esetleg néhány ezer - attól függően, hogy a gyártási széria első üteme milyen mennyiséget foglal magában) darabnál derülnek ki. Ez a szakemberek szerint - bár az állításuk nehezen fogadható el - szintén "természetes ?" velejárója a tömeggyártásnak. Idő kell a gyártósorok szerelési pontosságának végleges beállításához, a gyártósorokon dolgozók begyakorlásához, a logisztikai feladatok optimalizálásához.

A mobiltelefon gyártás területén tapasztalataink szerint két jellemzőre tudunk rámutatni.

Az első az amikor a piaci versenyben egy gyártó költségeinek csökkentése érdekében olcsóbb, és ennek érdekében gyengébb minőségű, nagyobb hibatűrésű alkatrészek felhasználását irányozza elő, és/vagy az összeszerelésben lazább minőségi kritériumokat fogalmaz meg. Ez lehet egyes konkrét modellek, vagy akár egy márka jellemzője is. A legrosszabb példát erre egyes kínai gyártók szolgáltatják, de a vásárlók és a szervizesek tapasztalatai szerint akár megnevezhető néhány ismertebb márkanév is. Anélkül, hogy konkrétan bizonyítani tudnánk azért megemlítjük, hogy hosszabb időt alapul véve feltűnően sokat hallunk az LG márkanév alatt forgalmazott modellek első kategóriába eső meghibásodásáról, minőségi szórásáról. Ez azért nehezen bizonyítható, mert ilyen információkkal csakis az egyes gyártók rendelkeznek, kívülálló konkrétumokat nem ismerhet, kizárólag használói véleményekre, szerviztapasztalatokra alapozva, azok tömegességét alapul véve lehet gyanút támasztani. Feltehetőleg ilyen esetben a gyártó azt gondolja, hogy olcsóbb a szavatossági ügyek kezelése, mint a gyártás és a beszállítás feltételeit szigorítani.

A minőség általános megítélésében ezen túl nagy szerepet kaphatnak a típushibák. Ezek közül talán többek számára emlékezetes lehet néhány Nokia modell korábbi sorsa, amikor a gyártó konstrukciós hibája okozott felhördülést, vagy másik esetben egy nem megfelelő minőségben beszállított alkatrészsorozat - konkrétan hangszóró - beépítése borzolta a kedélyeket. A gyártó a hibák ismeretében módosított a konstrukción, illetve lecserélte a későbbi sorozatokban az alkatrész olcsóbb verzióját egy drágább újabbra. Ezekben az esetekben hónapokon át érveltek a tulajdonosok a jogaikat mellett, nem sok sikerrel.
Típushibával kivétel nélkül minden létező gyártó esetében találkoztunk már, ugyancsak emlékezetes lehet a korábbi és az újabb iPhone-ok esetében is az "antenna-gate" néven is emlegetett probléma.

A Sony Ericsson jellemző törekvése volt mindig a minőségi elvárások maximális teljesítése, modelljeinek gyártási önköltségét és így eladási árait néhány más gyártóval ellentétben nem csökkentette olcsóbb alkatrészek beépítésével. A márkanév éveken át a megbízhatóság szimbóluma volt. 2009-ben és 2010-ben egyes ODM (mások által a márka számára gyártott) modellekkel volt probléma - egyes modelleket nagyon helyesen és korrekt módon a cég vissza is vont időlegesen a piacról. Ilyesmire nagyon kevés példát láttunk más márkától. A konkurensek többsége hallgatott a problémákról és igyekezett azok létét is tagadni, aztán "fű alatt" javítani az eltitkolt hibákat...
A Sony Ericsson 2010 második félévében újabb intézkedéseket hozott a minőségi színvonal további javítására, a minőségellenőrzés szigorítására.
Mindezek ellenére 2011-ben akadt néhány probléma egyes modellek esetében. Az eddigi általánosan megfogalmazottak után térjünk rá ezekre a konkrétumokra.

1. Az Xperia mini pro és a ciripelés, és a kijelző sercegése:

Sajnos hamar beárnyékolta az új Xperia mini pro tulajdonosok egy részének örömét egy jellegzetes hardveres jelenség. S bár a probléma tagadhatatlanul létezik, létezett, a felhasználók nagy része ebből mit sem vett észre. Hiszen nem a mindennapi működést befolyásoló, avagy zavaró hibáról van szó, nem a hangszórók romlottak el, nem a kijelző avagy az akkumulátor volt rossz, csupán egy kisebb, kevésbé feltűnő hibáról.
Többen észrevették és jelezték, hogy a felvett videót visszanézve-visszahallgatva a csendes részekben egy halk ciripelés-féle hangot lehet hallani. Ezt mindenki észre sem vette, vagy ha észrevette nem foglalkozott vele. Természetesen volt aki azonnal reklamált, és ehhez meg is volt minden joga. Hiszen kiváló ár-érték arány ide vagy oda, ezt a hibát nem szerették volna a készülékük sajátjának maradandóan betudni.
Fórumokon is egyre nagyobb visszhangot keltett, egyesek háborogtak, a márkaellenesek egyenesen felfújták a dolgot, miközben jól tudták a saját kedvelt gyártójuk is hibázott már legalább ekkorát, vagy még nagyobbat is. No, de, nem velük kell foglalkoznunk, hanem azokkal, akik eme hibát minél hamarabb javíttatni szeretnék.

Az Xperia mini pro esetében jelentkezett egy másik típusú probléma, ami a kijelző "sercegése" volt. Aktív állapotban természetesen itt sem azt kell gondolni, hogy a kijelző sercegését a szoba túlsó sarkában hallani lehetett, csupán teljes csendben, a telefon közvetlen közelében, kb. 15-20 cm-en belül. Ezt a hibát szintén sokan nem vették észre, és ez a hiba valamivel ritkább is, mint a mini prók ciripelő videói.

Az említett hibáknak SEria-n külön topikot nyitottunk, és a felénk érkezett visszajelzések valamint más külföldi fórumokon (többek között a Sony Ericsson saját fórumában is) olvasható észrevételek alapján egyértelmű, hogy a jelzett hibák valóban fennállhatnak - de nem mindenki esetében!

A Sony Ericsson közlése - és a tapasztalatok - szerint ezek a hibák az első 2-3 megjelent széria esetében jelentkeztek, a hiba azóta javítva van. A Sony Ericsson szerviz, minden olyan első sorozatokban kiadott Xperia mini pro készüléket javít, melyben videózáskor a ciripelés, vagy az Xperia mini pro aktív kijelzőjénél a sercegés hallatszik. Természetesen a hivatalos garanciás papírok felmutatása, és azokban szereplő garanciális feltételeknek való megfelelés esetén.

2. Xperia mini és a vezérlők önálló élete

Ez a hiba az Xperia mini pro esetében jelentkező hibáktól eltérően egyáltalán nem tömeges, ettől még létezik, a megvásárolt készülékek igen kis hányadánál, kevesebb mint 1%-ánál jelentkezik, és csak meghatározott, kifejezetten erős terheltség esetén. Mondjuk például akkor, ha egyszerre megy Wi-Fi Hotspot, közben a készülék töltőn van és esetleg még játszunk is rajta, ekkor - mint minden készülék -, természetesen valamelyest felmelegszik. A gond nem magával a melegedéssel van, nem melegszik jobban terhelésre, mint bármelyik társa, vagy bármely konkurens modell. A melegedés hatására léphetnek fel másodlagos problémák a kijelző alatti érintős vezérlőknél. Ezek ugyanis egy anyaghiba miatt, melegedés hatására "önálló életet" kezdenek élni, hamisan érzékelnek érintést, és ezáltal ki-be lépkednek a menükben, vagy éppen nem azt csinálják amit mi szeretnénk. Ez a hiba nagyon ritka, és a készülékek első gyártási sorozatában fordulhatnak elő.
A Sony Ericsson közleménye szerint ezt a hibát is a garancia keretében orvosolja a hivatalos szervizekben.

3. Xperia arc repedés - anyaghiba

Az Android jelenlegi design királyánál egy egészen más jellegű problémáról van szó, melynek előfordulása azonban teljesen random, tehát nincsen gyártási időhöz, avagy régióhoz kötve sem.
A probléma a következő: minden különösebben erős külső behatás nélkül az arc kijelzője feletti burkolat részen, hajszálrepedések jelenhetnek meg. Na nem kell megijedni, a készülék nem esik szét, rosszabb látásúak észre sem veszik, vagy csak karcnak vélik, hiszen nem feltűnő a jelenség. De lényeg a lényeg, ez a hiba is létezik, ami a burkolat anyaghibájának (a műanyagban az inhomogenitás miatt fellépő belső feszültség) következménye és garanciában, a hivatalos szervizekben ugyancsak szó nélkül javítják a hibás példányokat, cserélik a burkolat érintett részét.
Egy másik, világviszonylatban is alig előforduló eseti hiba is létezik, mégpedig az arc kisebb ütésekre való igen érzékeny reagálása, mely az ütés esetén újraindulással jár. Magyarországon alig pár ilyen eset volt, van, a garanciális javítás erre a hibára is vonatkozik.

További információk:

- A garanciális javításokkal kapcsolatban fent leírt kijelentések kizárólag a Sony Ericsson gyári garanciával rendelkező készülékek esetén érvényesek. A bolti garanciás készülékeket ugyanis a boltok saját maguk vagy szerződéses szervizei, nem pedig a Sony Ericsson javítja, és a viszonteladókat a cég nem kötelezheti a javításra. Ilyen esetekben a garanciális javítás az adott GSM bolt hozzáállásán múlik.
- Több Xperia modellre jellemző, hogy bizonyos fényviszonyok mellett túl érzékeny a fényérzékelő. Ezt szoftveresen fogják valamelyest tompítani a jövőben, valamint várhatóan a fényerő beállításoknál lesz lehetőség korrekcióra.
- A szolgáltatóknál vásárolt készülékek gyári garanciásak, ezeket kétféle képen lehet szervizbe juttatni, vagy a szolgáltatón keresztül, vagy pedig a gyártó szervizébe bevinni. Mivel a garanciát a szolgáltatós készülékek esetén a gyár vállalja, a szolgáltató beiktatása nélkül közvetlenül a felhasználótól is átveszik a készüléket. Utóbbi a Budapestieknek, előbbi megoldás pedig a vidékieknek lehet kedvezőbb.

Állíthatjuk, hogy a Sony Ericsson a hardveres problémák ügyében, mint ahogyan újabban a frissítéseket illetően is igen korrekten járt és jár el.

A gyártó korrektségét minősíti és tovább erősíti, hogy ígéretének eleget téve, csak akkor jelentett be 2 magos (dual-core) CPU-ra épülő androidos modellt, amikor arra rövid időn belül biztosítani tudja az ezt már natívan is kihasználó, legfrissebb androidos rendszert. Mi rendkívül szimpatikusnak tartjuk ezt a hozzáállást, és elítéljük azt a gyártót amelyik a vásárlók ismerethiányára építve, számukra jól hangzó - de kihasználhatatlan - hardveres specifikációkkal vezette félre a kellően nem tájékozottakat. (Itt ismét említenünk kell az LG-t, amely tipikusan élt ezzel az üzleti fogással, ugyanakkor utólag már látjuk is, hogy nem kapkodja el a "csúcs" hardverének operációs rendszer szintű utólagos támogatását.)

A Sony Ericsson márkanév napjainkban Sony-ra változik. A brand változott-változik, de a márkától megszokott minőség, és korrektség a jövőben is megmarad, igyekeznek minden felhasználói elvárást kielégíteni, egyedivé, különlegessé tenni ajánlataikat a piacon.

Mi - többek között azért, hogy minél hitelesebb véleményt tudjunk alkotni - figyeljük és nyomon követjük más gyártók modelljeinek fórumait, más gyártók modelljeinek tesztjeit, és az ezekkel kapcsolatos használói véleményeket, beszámolókat is. Az egyes tulajdonosok csak saját készüléküket ismerik, annak működéséről vannak tapasztalataik, nem ismerik a konkurens gyártókról és azok modellejeiről felderíthető véleményeket. Mi igyekszünk magunk számára szélesebbre tárni a kapukat, és szeretünk tisztában lenne azzal, hogy a Sony Ericsson (Sony) modelljei minőségben, megbízhatóságban körülbelül hova helyezhetők el egy szubjektív rangsorban. (A SEria stábja többféle más gyártóktól származó több modellel is rendelkezik a Sony Ericsson modellek mellett.) Mindezek alapján kialakult az a véleményünk, hogy a Sony Ericsson (Sony) modellek a használhatóság, a meghibásodások aránya, a komplex megbízhatóság kritériumai szerint nagyon jól szerepelnek. Ha úgy fogalmazunk, hogy semmivel nem rosszabbak másoknál, akkor nem vagyunk pontosak. Pontosabbnak tartjuk azt a véleményünket, hogy az általunk rendszeresen figyelt fórumokon olvasható információk és saját tapasztalataink szerint a Sony Ericsson modellek említett tulajdonságai jobbak a konkurenseknél.
Rendszeres olvasóink tudják, hogy mindenkori értékítéletünkben, tesztjeinkben, észrevételeinkben kerüljük a márkafanatikusság jegyeit. Nem hallgatunk el hibákat, sok esetben kritikusak vagyunk - ha azt indokoltnak tartjuk. Erre is utalva talán bárki részére elfogadható előbbi állításunk.

4. Milyen "hibákkal" találkozunk még?

Fórumunkban, de más külföldi fórumban is időről időre felvetődnek gyártói hibának vélt jellegzetes észrevételek, sokan ezekkel keresik fel a szervizeket is.

"Nem jó az Xperiám, mert az utóbbi időben rendszeresen újraindul." Vagy. "Rossz a telefonom mert nem tudok a saját Wi-Fi routeremhez kapcsolódni." Vagy. "Valami nem stimmel a telefonommal, mert naponta, de még az is előfordul, hogy naponta akár többször is lemerül, pedig alig használom."

Ugye ismerős ez a néhány példa (volna még pár hasonló, de mindet itt nem soroljuk fel, a legtöbbre megtaláljuk a választ a fórum GYIK topikjában). Az ilyen hibákat jelzők automatikusan telefonjukat hibáztatják, szidják a gyártót, pedig az esetek túlnyomó többségében ők maguk követtek el valamit, nem vesznek figyelembe valamilyen más összefüggést, ám erről nem szólnak panaszaik közlésekor, a legegyszerűbb a gyártóra és modelljére fogni a hiba okát. Mi pedig az előzmények ismerete hiányában nem tudunk önmagunk számára is megnyugtató választ adni, hiszen ilyen hibáknál ismerni kell a hibák bekövetkeztének minden összefüggését.

Az a tanácsunk, hogy azok akik máris a gyártóra és annak modelljére gyanakodnak, először próbálják átgondolni, hogy nem az ő "hatáskörükben" végrehajtott valamilyen változtatás, vagy az ő felelősségi körükbe tartozó hiba idézte-e elő a problémát. Mit érdemes átgondolni?

- A SIM kártyád nem régi-e? Mikori egyáltalán? Ha régi, nem biztos hogy mindenben megfelel a mai szolgáltatói szabványnak. Rendesen van-e a helyén a SIM kártya?
- Cseréltél-e a hiba előtt memóriakártyát? Előtte rendesen működött, de a csere után rendszeresen újraindul? Lehet, hogy rád sóztak egy gagyi kínai hamistíványt! Ellenőrizd! A legyegyszerűbb ha ismét kipróbálod a régivel, vagy egy hologramos matricás valóban eredeti gyári példánnyal. Ha ezzel rendesen működik, az újraindulások megszűnnek, akkor dobd a kukába az olcsón vásárolt hamisítványt.
- "Eredeti, hologramos matricás memóriakártyát vettem megbízható helyen, nem az interneten rendeltem, mégsem ismeri fel a telefonom." Az előírásoknak megfelelően formáztad meg?
- Helyesen érintkezik a memóriakártyád? Vedd ki, helyezd be figyelmesen.
- "Nem vesz fel elegendő hosszú videót a mobilom, nem találom a memóriakártyára mentett adataimat, elvesztek a zenéim, a címeket vagy azok egy részét látom, de a zenét nem találom, pedig 8-16-32 GB-os memóriakártyát vettem." Megintcsak nem a mobiloddal hanem a kártyával van gond, ami hamisítványok esetében a hamisan feliratozott 8-16-32 GB helyett attól jóval kevesebb akármennyi lehet.
- Cseréltél-e akkumulátort? Netán vásároltál egy pótdarabot? A régivel nem volt gond, az újjal meg újraindul a mobilod? Sajnos rossz, hamistvány akkuk is okozhatnak titokzatos újraindulásokat.
- Milyen szoftverek futnak állandóan a mobilodon? Nézd meg. Egyesek igen komoly belső memóriaterületet foglalhatnak le, általad nem ismert módon generálhatnak adatforgalmat, lassíthatják a mobilod, a tudtod nélkül zabálják az akkumulátorod kapacitását.

Ezeket a kérdéseket átgondolva rengeteg idegességtől kímélheted meg magad, netán egy teljesen felesleges látogatástól is a szervizbe, arról nem is beszélve, hogy a szervizeseknek sem adsz felesleges munkát.
Egyszóval a lényeg: mielőtt neki állunk a saját mobilunkat vagy annak gyártóját szidni, érdemes a saját házunk táját tisztára seperni!

- hurikan & agravius -

2012.01.18.