A SEria FÓRUMRÓL
A SEria fórumát 2006. május 9-én indítottuk útjára. A fórum az eltelt idő alatt nagyon dinamikus fejlődést ért el.
Egy éves születésnapjára már Magyarország legnépesebb, legtöbb regisztrált taggal rendelkező és egyben legtartalmasabb Sony Ericsson fórumává vált.
Sikerének talán az a titka, hogy igyekeztünk olyan témaköröket bevonni a fórum tartalmába, ami minden Sony Ericsson mobiltulajdonos számára érdeklődésre tarthat számot, és a Sony Ericssonosok számára a legtöbb kérdésre választ ad.
Emellet talán az is szerepet játszik a sikerben, hogy fórumunk moderátorai az egyes témakörökben szakértőkké váltak, és a fórumtagok nem csak egymástól szerezhetnek hasznos információkat, hanem szakszerű válaszokat kaphatnak a moderátoroktól is.
A SEria fóruma nem elsősorban az alsó-tizenéves korosztály találkozóhelye.
Fórumunk átlagéletkora 26 év felett van, fórumtagjaink között jelentős arányt képviselnek a 30-35 év feletti korosztályok, és fórumunk rendszeres látogatói között tarthatjuk számon a mobiltelefon-kereskedelemben és a 
szervizeléssel foglalkozó szakembereket is.
Ez a néhány statisztikai adat is mutatja, hogy fórumunkban elsősorban az érettebb, komolyabb hozzászólóknak igyekszünk a véleménynyilvánításra lehetőséget - fórumot - biztosítani.
Ma már a www.SEria.hu-t jegyzik nemzetközi szinten is, és több ismertebb európai oldal a látogatásra javasoltak között említi, a SEria fórumát pedig Európa legjobbjai között.
A SEria fórumában nagyon sok témakörben egyedülálló tartalmak találhatók.
Így:
- A fórumban található az ország legnagyobb szabadon letölthető kép és képernyővédő gyüjteménye (animált GIF és swf), amelyet tagjaink és moderátoraink szinte naponta folyamatosan bővítenek a legújabb, legszebb, válogatott anyagokkal.
- A fórumban található Európa legnagyobb Sony Ericsson szervíz adatbázisa. A közölt villamos kapcsolási rajzok, szervízkönyvek megbízható forrásból származnak. A szervízkönyvek tartalmazzák az egyes modellek rajzokkal, fotókkal illusztrált szétszerelési, javítási útmutatóit.
- A SEria fórumában található az ország legnagyobb javatérkép állománya. Akinek nincs GPS-e, Symbian operációs rendszere, a Sony Ericsson java platformon futó térképeink segítségével tájékozódhat az ország számtalan és Európa jónéhány városában.
- A SEria fórumában található a legtöbb javakönyv! Olvass mobilodon a klasszikusokat, vagy akár szórakoztató irodalmat!
- A fórumban több olyan topikot találsz, ami nagyban segíti az eligazodást a Sony Ericsson mobilok egyre bővülő választékában. Legfrissebb hírek Sony Erisson mobilokról, Sony Ericsson mobilok összehasonlítása, Sony Ericsson mobilok összehasonlítása más gyártók mobiljaival, és a mobil hardver-információk iránt mélyebben érdeklődők számára rengeteg teszt és mérési (Jbenchmark stb.) adat.
- A fórumból - külön kérésre - elérhető az USA FCC (Federal Communications Commission) hatósági Sony Ericsson adatbázisának tökrözése is.
- Mik a lehetőségeik mobiljaink tuningolására? Az utóbbi időkben egyre többen érdeklődnek eziránt - és fórumunkban meg is találják ezeknek a lehetőségeknek a megoldását.
Folytathatnánk tovább a sort, de célszerűbb, ha minderről az érdeklődő személyesen győződik meg.
Regisztrálj a SEria fórumába! Olvasd a legfrissebb híreket, töltsd le a legújabb képernyővédő animációkat, témákat, tudj meg mindent Sony Ericsson mobilodról...



